igaz történetek szülésről, születésről

1462. nap: „Nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát…” (Bucó születése)

1462. nap: „Nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát…” (Bucó születése)

Minden gyermekvállalásnál az angyali üdvözlet jut eszembe. Ahogy Máriának igent kellett mondania a Megváltóra, úgy kell nekem is minden gyermeknél, és nem is egyszer, akár többször is. Először: ebből még gyerek is lehet – nem baj, vállalom. Másodszor: kezdődő rosszullétkor – az nem lehet, hogy várandós vagyok, az kizárt; más miatt vagyok rosszul. Amikor úgy nyolchetesen elfogadtam, hogy igen, egy új élet kezdődött el bennem – megszűnt minden rosszullétem.

Tervezett otthonszülésre készültünk. A különböző vizsgálatoknál, külvilág felé így kevesebb magyarázkodással jár, könnyebb volt felvállalnom. Mégis megdöbbentő, hogy az eddigi négy és ehhez az utolsó otthonszüléshez ugyanazokra a vizsgálatokra, papírokra volt szükség, ugyanaz volt a bábám – egyvalami volt a különbség: ez most úri huncutsággá változott, amit csak a tehetősebbek engedhetnek meg maguknak…

Gyermekeink nagyjából kétévente születtek. Amikor a hatodik már közelített a másfélhez, a nagyobbak kérdezgették: mikor lesz már kistestvérük, mert Misi, a legkisebb már nagy. Mondtam nekik, hogy még várjunk vele, többet kellene segíteni… mindent megígértek. Aztán nem is kellett sokat várniuk: másfél évet.

Érdekes felfedezés mindig a testem tényleges (lelki összetevőktől függő) működése. Rájöttem, ha bizonyos „szabályokat” betartok, még ebben az állapotomban is igen tevékeny lehetek. Például elegendő alvás, beleértve az ebéd utánit (fél óra) visszeres lábaimnak is jót tett, és visszanyertem lelki egyensúlyomat. Kicsik felemelése helyett ölbe ültetéssel megnyugtatása – visszeres lábaim minél kisebb súllyal terhelése, nyújtógyakorlatok (szintén lábaim miatt), minél több munka inkább ülve, hajolgatás kerülése… így panaszmentesen tudtam kertet ásni, meszelni, vakolni, házimunkát végezni.

A harmadik igent magára a szülésre kellett kimondanom. Jaj, csak ne most, mert vendégeket várunk; csak ne most, mert ezt meg azt még be kell fejezni. Vajon eljön az az idő, amikor azt tudom mondani, hogy igen, most el tudom magam ereszteni, a gondjaimat, gondolataimat, és készen vagyok, hogy kitáruljanak a kapuk? „Nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát…” Olyan szép ez, hogy nem a mi számításunktól, akaratunktól függ, hogy mindez mikor következik be, hanem a Följebbvalótól.

Elérkezett a nagy nap. Egy hétfői napon, úgy fél hat körül mintha fájásokra ébredtem volna. Fél hétkor szóltam a bábáimnak, hogy induljanak (gondoltam, bőven időben vagyok, tízpercesek vannak). Az iskolásokat ébresztettük (akiknek valami már feltűnt, engem nem állva, uzsonnát kenve találtak, hanem ülve). Jeleztük, hogy valami készülődik.

Rékának szóltam, hogy ugorjon be, letette ő is a nagyobbakat az iskolába. Úgy háromnegyed nyolc után meg is érkezett. Ágyunkat tisztába öltöztette. Miközben a kisebbek a nagyszobában békésen játszadoztak, senki nem sejtette, hogy Réka úgy fél kilenc körül nem mint dajka, hanem mint bába fog szerepelni. Igaza van Balázsnak, amikor a szülésről nyilatkozik, hogy az női munka, nem neki való. Réka ellenben olyan otthonosan mozgott az új feladatkörben, mint aki már gyakorlott szülésznő (pedig ez volt az első).

A kisebbek boldogan szaladtak be a hálószobába, hogy nézhessék a várva várt kistestvért. Hivatásos szülésznőink – nagy sajnálatunkra – pár perccel lekésték a szülést. Vért alig vesztettem, mint a többi maga idejében megszületett (nem indítva, mint az első) gyermekeimnél. Mindenki nagyon jól volt.

Még a szülés előtti napokban azt álmodtam, hogy szülök, és azt mondják, lány lett és Réka. Nem értettem, hiszen én sosem gondoltam a Réka névre. Ugyanezekben a napokban Réka is egy érdekeset álmodott, hogy ő is szült egy kisbabát gömbölyded testformában (ő a sajátjait nem ilyeneknek látta). És most összekapcsolódott a két álom. Ráeszméltünk, hogy mi ezt a szülést álmodtuk meg.

Mivel gyermekorvosunk nem ért rá, most először jött ki hozzánk az általatok ajánlott újszülöttorvos. Nagyon örülök, hogy megismerhettem. Nagy élmény volt olyan orvossal találkozni, aki a születésre mint misztériumra tekint, és az otthonszüléstől nem irtózik.

Aztán Réka mint „gyakorlott” bába, segítő asszonytárs rendet varázsolt, komatálat szervezett. A gyerekek meg tényleg nagyon sokat besegítenek! A kis Bucó azóta is nagy kedvenc!

Kedves Ágik! Köszönöm a sok beszélgetést, lelki támaszt! Puszi:

K. J.

Összefoglaló Apamese > > >
Julcsika születése Anyamese > > >
Julcsika születése Apamese > > >
Bobó születése Anyamese > > >
Bobó születése Apamese> > >
Sógor születése Anyamese > > >
Sógor születése Apamese > > >
Jankó születése Anyamese > > >
Jankó születése Apamese > > >
Josti születése Anyamese > > >
Josti születése Apamese> > >
Josti születése Testvérmese > > >
Misike születése Anyamese > > >
Misike születése Apamese > > >
Misike születése Testvérmese > > >
Balázs születése Apamese > > >
Balázs születése Doulamese > > >
Balázs születése kívülállóként > > >
 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.