igaz történetek szülésről, születésről

927. nap: Fejben sok minden eldől (Jankó)

927. nap: Fejben sok minden eldől (Jankó)

Negyedik gyermekünket várva az a ritka helyzet állott elő, hogy Ági mint orvos működhetett, és így minden vizsgálat, beutaló, kiskönyvvezetés nagyban leegyszerűsödött. Persze, most is adódott új helyzet. Beköltöztünk a házunkba, és készültünk első otthoni otthonszülésünkre. Voltak bennem félelmek. Balázs egyszerű válasza megnyugtatott: „A félelem nem Istentől való.” Ez nekem elég volt.

Mindig azt gondoltam, a szülés éjjel vagy hajnalban indul be. Meglepve tapasztaltam, hogy napközben, úgy tíz körül beindult, persze lassan, szünetekkel. Délután aludtam még egyet. (Ki tudja, mikor lesz megint ilyen.) Majd arra ébredtem, hogy elpattant a magzatburok. Összes többi gyerekünknél ez csak a legvégén történt meg. Nem akartuk szüleinket bevonni a gyerekvigyázásba, hogy megkíméljük őket az izgalmaktól, de mivel napközben jött rám a szülés, és nem tudtuk, meddig húzódik, a gyerekek szempontjából mégis jobb volt, hogy ők vitték el. Később elmondták, hogy milyen nagy aggódással élték meg a hosszú várakozást.

Vajúdás közben néztem, ahogy Balázs békésen játszik a gyerekekkel. Nagyon jó figyelemelterelő volt. Aztán a szüleim elvitték az unokákat, és magunkra maradtunk. Hétfő volt, Ági napja az információs héten, ami legalább hatig eltart. Vajon ideér-e?

Egyszer a fájások alatt Balázs valami nagyon kedveset mondott. Valami olyasmit: „Mindjárt kibújik a kis csöppség, akire nagyon vártunk.” Hirtelen úgy éreztem, hogy bár a szülés halad előre és a fájások erősödnek, én mégis nem éreztem erősebbeknek. Ez volt az első élményem, hogy a fájdalmak mennyire függnek a lelki állapottól, és fejben sok minden eldől. Ági végül a kitolás utolsó pillanatában megérkezett.

Tudom, hogy Balázst nagyon megterheli, amikor női szerepben kell forgolódnia, mégis mindig olyan jó az a pár nap, amikor szülés után édes hármasban lehetünk, fogadhatjuk a kedves barátok komatáljait, és van időnk feldolgozni azt a hatalmas csodát, amit minden egyes gyermek születése jelent.

K. J.

Összefoglaló Apamese > > >
Julcsika születése Anyamese > > >
Julcsika születése Apamese > > >
Bobó születése Anyamese > > >
Bobó születése Apamese> > >
Sógor születése Anyamese > > >
Sógor születése Apamese > > >
Jankó születése Apamese > > >
Josti születése Anyamese > > >
Josti születése Apamese> > >
Josti születése Testvérmese > > >
Misike születése Anyamese > > >
Misike születése Apamese > > >
Misike születése Testvérmese > > >
Balázs születése Anyamese > > >
Balázs születése Apamese > > >
Balázs születése Doulamese > > >
Balázs születése kívülállóként > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.