igaz történetek szülésről, születésről

920. nap: Az út Ég és Föld között

920. nap: Az út Ég és Föld között

Hat gyermekünk közül az első kettő kórházban született. A harmadik a Születésházban, a negyedik, ötödik és hatodik otthon. A hat eseményben sok minden közös volt, és persze nagyon sok minden különbözött. Minden azonosság és minden különbözőség felett állt számomra, az apa számára egy közös pont: a születés pillanatának csodája. Amikor a gyermek egyszer csak kiszökken a világra, ott áll teljes fegyverzetben: mozog, kiabál, haja van, feje van, levegőt vesz.

Abban a pillanatban mindig úgy éreztem, hogy hirtelen összekapcsolódik az Ég és a Föld, illetve inkább azt, hogy az összekapcsolt Ég és Föld között egy pillanatra megpillantom az utat. És azokat a hihetetlen Erőket, amik a fogaskerekeket forgatják, és olyan alkotásokat hoznak létre, amik mellett kis csodálkozó törpeként állok csak. Lehetett a szülés kórházban, lehetett otthon vagy máshol, de az Erők felzúgása mindig mellbe vágott, villámcsapásként ért, és nem tudtam megszokni. Leírni sem tudom, és átélni is csak ritkán: esetleg még temetésen vagy esküvőn.

Én, mint apuka, mikre emlékszem? Kissé illetéktelennek érzem magam, és mintha csupa mellékes dologra emlékeznék…

K. B.

Julcsika születése Anyamese > > >
Julcsika születése Apamese > > >
Bobó születése Anyamese > > >
Bobó születése Apamese> > >
Sógor születése Anyamese > > >
Sógor születése Apamese > > >
Jankó születése Anyamese > > >
Jankó születése Apamese > > >
Josti születése Anyamese > > >
Josti születése Apamese> > >
Josti születése Testvérmese > > >
Misike születése Anyamese > > >
Misike születése Apamese > > >
Misike születése Testvérmese > > >
Balázs születése Anyamese > > >
Balázs születése Apamese > > >
Balázs születése Doulamese > > >
Balázs születése kívülállóként > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.