668. nap: Nekem kell, én akarom végigcsinálni (Zsigmond születése)
Harmadik babánkat vártuk, és nagyon szerettem volna, ha most minden másképp alakul. Elsőre egy császármetszés, ami talán másképp is alakulhatott volna, s utána egy otthonszülés, ami kórházban ért véget… Talán most sikerülni fog?
Annyira szerettem volna, hogy nem kerestem kórházi háttérorvost, csak és kizárólag az otthonszülésre koncentráltam. Annyira, de annyira vártam már ezt a babát.
A nyolcadik hónap elején leszállt a hasam, amitől kicsit megijedtem, de nemsokára inkább örültem, hogy hamarabb a karjaimban tarthatom őt. Aztán csak vártunk és vártunk, míg eljött a kiírt időpont, és még mindig jól érezte magát odabent. S aztán másnap mégis elkezdődött valami. Este, egy kettesben elköltött vacsora közben kezdett gyanússá válni a helyzet, s aznap éjjel már biztos voltam benne. Ennek ellenére sikerült egész jókat szundítanom az összehúzódások közötti szünetekben – így telt az éjszaka. Hajnalban felkeltettem a párom, s röviddel rá Ágit is, s ő tüstént érezte, hogy komoly a dolog. Máris indultunk a Születésházba.
Hajnali hat óra volt, s csodás érzéssel töltött el, hogy hamarosan meglesz a kisbabánk. S nagy megkönnyebbülést okozott, hogy nappal fogok vajúdni és szülni, s így nem az az ólmos fáradtság lesz rajtam, mint a legelső baba születésekor, amikor a vajúdás legnehezebb szakasza hajnalba nyúlt.
Olyan volt az egész, amilyennek elmesélték, de sosem hittem volna, hogy velem megtörténhet. Együtt voltunk a párommal, ott voltak az Ágik, és beszélgettünk, meg jó zenéket hallgattunk. S közben persze kontrakciók voltak, ilyenkor mindenki segített, támogatott, masszírozott, borogatott, s aztán beszélgettünk tovább. Kifejezetten a jó hangulat, a jó érzés, az együttlét öröme volt bennem. Aztán jó sokára sűrűsödni kezdtek a fájások. Még ekkor is minden jó volt, csak a beszélgetést szakította meg egyre gyakrabban egy-egy kontrakció.
Aztán egyre nehezebb lett minden. Az átmeneti szak, ami csaknem egy óráig tartott, amikor nagyon nehezen tűnt el a méhszáj. S végül a kitolás. Ez teljesen új volt számomra. Fel is ötlött bennem, hogy mennyivel könnyebb és gyorsabb ez a kórházban: vágás, könyökölés, és már kint is a baba… De ezt most nekem kell, én akarom végigcsinálni. Ekkor már nagyon ki voltam. Próbáltam volna elbújni a fájdalom elől, de mindannyiszor leterített. Nem volt se erőm, se merszem más testhelyzetet kipróbálni, csak szenvedtem – míg végül megszületett Zsigmond. Amint kint volt a feje, nagyra nyitotta a szemét, s aztán már ki is csusszant, s végre magamhoz ölelhettem.
Óriási volt a boldogságunk. A karácsonyra kapott gyertyatartóban a reggel meggyújtott gyertyák épp leégtek, mire megszületett. Délután fél négy volt, s mi néhány óra pihenés után boldogan indultunk haza a szemerkélő esőben.
P. Zs.
Boldizsár >>>
Janka >>>
Gyurka >>>
Vetélés > > >
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 465. nap: Csobán, aki negyedik lett
- 1838. nap: „Be fog szorulni és meghalni” (Borcsi)
- 848. nap: „Hékás! Szia!” (Trisztán születése)
- 1649. nap: „Most nem tud hátra dőlni, fájása van…”
- 1189. nap: Zsinórlégzés (Bori érkezése)
