igaz történetek szülésről, születésről

973. nap: Tanító (Nóra születése)

973. nap: Tanító (Nóra születése)

Nórát otthon terveztem világra hozni. Ám a 2007-es év végén történt tragédia és annak médiavisszhangja a férjemet eltántorította. Az utolsó pillanatban találtam meg a szülésznőmet, örökké hálás leszek neki, hogy vele szülhettem, ellenére annak, hogy végül nem lett tökéletes a szülésem.

Új férj, új élet, Nórira „rutinosan” három és fél évet vártunk… Azt hittem, soha nem lesz már több gyermekem. Végül bejelentkezett, és nagyon boldog terhességem volt!

Mindent elolvastam. Mindent, ami az otthonszüléssel és a születés természetességével kapcsolatos. Tudatosan készültem, hogy mit hogyan szeretnék.

A szülés maga már csütörtök éjjel elkezdődött… Görcsök, fájáskák rendszeresen, de nem elég erősek ahhoz, hogy elinduljak velük a kórházba. Ezen kívül semmi mást nem éreztem, aludni talán inkább csak az izgatottságtól nem tudtam.

Péntekre kellett mennem egy CTG-re, így ünnep előtt (húsvét) akart látni a dokim még egyszer. Kőbánya Kispestnél már félreálltam egy rövid időre, mert azt hittem, nem fogok tudni bevezetni a kórházig. Végül bejutottam, és a CTG-n is látszottak a rendszeres összehúzódások. Nem túl erősek voltak már addigra, az ügyeletes szülésznő szerint csak jóslók. A dokimnak mondtam, hogy mi újság van, a vizsgálaton totálisan zárt méhszájat tapasztaltunk, azt mondta, el fognak múlni ezek a rendszeres összehúzódások! Ő meg elutazik az ünnepre, szóval, ne akarjak szülni egyébként se.

Felhívtam a szülésznőmet, aki homeopátiát ajánlott, ha menni kell, akkor ettől beindulunk rendben, ha még nincs itt az idő, akkor meg szépen elcsitítja a fájásokat. Igaza lett, egész nap éreztem, hogy rendszertelenül és gyengén vannak csak görcsök! Ennek örömére még egy napot eltöltöttünk Kedvessel kettesben! A péntek éjjel ugyanaz, mint csütörtökön, többet tudtam pihenni a fájások mellett, de voltak szépen, rendben.

Szombaton készülődtem a húsvétra, továbbra is rendszertelen fájások, a nyákdugóm egy része eltávozott még délelőtt. Mostam, somlóit csináltam, és délután elhagytam a nyákdugó másik felét is. Ettől jól éreztem magam, mert számomra azt jelentette, hogy a folyamat elindult szépen magától, nem kell senkinek beleavatkozni, és Nóri igyekszik kifelé! Lelkileg rendben voltam, sehova nem siettem, a fájásokat nem „vártam”, csak konstatáltam, hogy érkeznek, de továbbra is rendszertelenek és bőven viselhetők voltak. Lefeküdtünk este aludni, és az előző napokkal ellentétben azonnal elaludtam!

A hálóingemet valamilyen okból álmomban a lábam közé gyűrtem, és ez mentette meg a matracot attól, hogy elázzon, ugyanis Nóri egy rúgására eldurrant a magzatburok! Kitámolyogtam a vécére, ott elment még egy adag, de közel sem az egész, csak az, ami a feje előtt lehetett, valahogy nem éreztem olyan soknak.

Elmentem zuhanyozni, de hamar letudtam a dolgot, mert gyorsan elindultak a háromperces fájások!!! No, mondom, de jó, már hárompercesek, Kedvest megsürgettem, hogy nosza, rajta, rohanni nem kell, de azért húzzunk bele, mert a hárompercesek azért nem viccelnek már, még tényleg a kocsiban szülünk, és Nóra helyett Renaultnak kell elnevezni majd a lányt!

Még összedobtam egy-két dolgot a mamapakkba, de jellemzően a fogkefét kint feledtem, nehogy már tökéletes legyen minden! Hívtam a szülésznőmet, egyszerre indultunk otthonról, még a kórház elé is egyszerre érkeztünk meg olyan hajnali öt körül. A Mekinél még bevágtam egy sajtos hambit, ám Kipestnél már féltérden voltam a kocsiban, mert azt éreztem, hogy Nóri feje annyira lent van, hogy ülök rajta.

Az osztályra érkezve adminisztrálás, papírok, csomagok, lepakolás, átöltözés, és vártuk az ügyeletes dokit, hogy jöjjön, nézze meg, „merre hány kalács” odabent! Jött, és szűk egy ujjnyit mondott… Nóri feje totál lent, mélyen beékelődve, méhszáj nagyon laza, de csak egy ujjnyi… Pfff. Elsírtam magam egyből, hiszen akkor innentől fogva megint egy hosszú vajúdásra kellett készüljek, amiket a három-négy perces fájásokkal kell végig csinálnom, a fiam így született, nagyon betojtam.

A szülésznőm csak annyit mondott, hogy nyugi, mindent okosan megoldunk, menjünk, válasszunk szülőszobát! Az egyikben egy kismama már örült az éppen megérkezett kicsijének, annyira békés volt az egész, ahogy benéztem, csak egy kis nyugalomra vágytam már én is.

A fájások rendületlenül jöttek, mi becuccoltunk a Napsugár szobába, ahova a reggeli napfény majd beköszön. Kaptam homeopátiás bogyókat, és azonnal előszedtem a vajúdólabdát. Amikor jöttek a fájások, próbáltam nem foglalkozni semmivel, ellazulni, és engedni fájni, nem feszíteni, nem küzdeni ellene. Szépen ki „húúú”-ztam a végeket, azok elég gyötrőek voltak már. Kedves masszírozta a keresztcsontomat, iszonyatosan szaggatott a hátam, szinte jobban fájt, mint az összehúzódás maga. CTG-n néztünk szívhangot, de nagyon nem ment a fekvés, egyszerűen az én fejemben ez összekötődött Ákos születésének félelmeivel, és tízszer akkora önfegyelmet követelt egy-egy fájás kibekkelése, mint ülve vagy akár állva. Így persze nem tudtam lazítani sem, és csak azon könyörögtem, hogy hadd kelhessek már végre fel.

Egy rókakoma visszaküldte a sajtoshambit, meg is lepődtem, Ina May könyvében ez már az átmeneti szak „szokott” lenni, nekem még sok van hátra, gondoltam. Végül felkelhettem, ez nagyban elősegítette a dolgokat, azt hiszem.

Elmentem kicsit a zuhany alá, de nagyon hamar ki kellett jöjjek, egy zuhany volt csak, és a megszült kismama, mielőtt felment az osztályra, lezuhanyozott volna. Mit ne mondjak, borzasztóan zokon esett kijönni, egész jól voltam ott bent a forró víz alatt. Megvizsgáltak. Míg kint voltam, szűk kétujjnyi, ekkor már hét óra lehetett.

Aromalámpába gerániumolajat párologtattunk, kaptam megint homeós bogyót, a pocimat fahéj-szegfűszeg-geránium olajjal kenegette a szülésznő, majd fél nyolc körül megint mehettem a zuhanyba, bő kétujjnyinál jártunk akkor (utólag bevallotta, hogy nem volt még meg a kétujjnyi sem, de annyira kellett a biztatás, hogy inkább ezt mondta).

Nyolc óra előtt nem sokkal Kedvesnek mondtam, hogy hamar-hamar segítsen kimenni a víz alól, valami nem stimmel. Törölközés, szülőszoba, mondom a szülésznőnek, hogy létezik, hogy nekem nyomnom kell??? Azt mondja, az elég kizárt, de mindjárt megnézzük. Ágyra fel, és biza’, mindjárt nyomni kell…

Még volt egy kicsi méhszáj, de Nóri annyira tolta magát lefelé, hogy szabályosan kellett küzdenem, hogy ne nyomjak, nehogy szakadjon a méhszáj. Telefon a dokimnak, hogy tépjen, mint a meszes, ha itt akar lenni.

Egyfolytában azt hallottam, hogy tartsd vissza, ne nyomj még, lihegd ki, mint a kutya, ne nyomj, és minden litánia előröl… Rohantak a percek, mire a dokim befutott, én már nem tudtam senkire sem hallgatni, toltam, mint az őrült. És abban a pillanatban elérkezett Nóri feje a gáthoz… Gátvédelemmel készültünk szülni, de a feszítő érzést megérezve, úgy meglepődtem, hogy a fájások is elcsitultak kicsit.

Ebbe a „zavarba” futott be a dokim, aki aznap éjjel még nem is aludt, mert valahol vendégségben voltak, akkor karikák voltak a szeme alatt, mint a pandamacinak. Csak totyogott jobbra meg balra, nem talált köpenyt, ruhát, közölte, hogy szülünk, aztán végül csak jött, és onnantól kezdődött a rémálom.

A gátam feszítését nem tudtam feldolgozni a saját ütememben, mert a dokim nyomatott csak egyfolytában, függetlenül attól, hogy egy fájásba csak két nyomás fért bele. Fájásgyenge voltam kicsit, valószínűleg a rémülettől is, amit hirtelen éreztem, amikor megláttam (vagy nem voltam és ő volt türelmetlen, ki tudja már ezt…)

Abban a pillanatban, amikor egy nyomás közben először azt tapasztaltam, hogy a keze a hasamon, pánikba estem, elkezdtem vergődni és kiabálni vele, legszívesebben megütöttem volna. Fájás jött, doki támaszkodott, én erővel téptem a kezét felfelé, markoltam-karmoltam, ne nyomja a hasam. Nem is igen haladtunk, lassultak a fájások is, hatalmas, számomra kínos szünetekkel volt tele az egész, majdnem sírva fakadtam. Nóri feje közben egy lépésre a megszületéstől, de nem mertem nyomni, féltem a fájástól.

A szülésznőnek és Kedvesnek sikerült kicsit lenyugtatni, így újra befelé tudtam fordulni, elkezdtem hívogatni Nórát, és mondogatni magamnak, hogy ki fogom nyomni, és igenis ki fogom nyomni! Jött a fájás, de megint csak azt éreztem, hogy valaki beletámaszkodik a hasamba, és ezt nem akartam sehogy sem! Nagyon dühös lettem igaziból, így a következő nyomásra megszületett Nóri feje, a következőre a teste is. 9 óra 00 perc volt!!! Arccal felfelé érkezett, mint kiderült, oka is volt rá, kis bölcs babám…

És vége volt… Kis gátrepedés, de csak egy öltésnyi, és két horzsolás, ennyivel megúsztam. A hasamon két napig ott voltak a doki ujjainak a nyomai, ahogy belilultak a csíkok, akkora erővel nyomta a hasam.

Mindentől függetlenül, összességében boldognak nevezném a szülésemet. Felemelőnek és ösztönzőnek. Nincs bennem keserűség, kis fájdalom van csak. A szülésznőm később mondta, hogy ha kérdeztem volna, megmondta volna, ez a doki nem olyan doki, csak a vágyaimat későn fogalmaztam meg kézzelfoghatóan. Sokáig magamat okoltam, hogy van bennem fájdalom, de úgy gondolom, alanyi jogon kellene járjon, hogy nem gyötrik ki a hasamból a gyereket, ha nincs rá komoly ok.

Nem vitték el a babát, de a köldökzsinórt, sajnos, nem tudtuk kivárni, míg nem lüktet, annyira rövid volt, hogy el kellett vágni, Nórit nem tudták feltenni a mellemre, valószínű ezért érkezett arccal felfelé is. De végig ott volt velem, nem vitték el még megmérni sem, csak miután letelt a kétórás megfigyelési idő. Nem szívták le, nem zaklatták. A szülésznőm, mint egy hű kerub őrizte a szülőszobát, nem engedte be a csecsemőst, így majd két órát volt velem a kicsi lány.

3150 g és 50 cm, 32 cm fejkörméret… Csak pislogtam. Én 178 cm vagyok, Kedves 198 cm. Honnan vettük ezt a formás kis tündért???

Sokat tanultam… Mint a neve is mutatja, Nóri születésével is nagy utat jártam be, megtanultam, hogy nem elég fejben tudni, mit akarok, ha nem beszélek, mindent elkövetnek, hogy ne az én terveim, vágyaim, kéréseim teljesüljenek…

Szoptatás: Sem a szülőszobán, sem később nem sikerült szopásra bírni a kislányt. Nagyon kétségbe estem, feltett szándékom volt szoptatni. Végül fejtem hetekig és egy speckó (marha drága) cumisüvegből kapta az anyatejet, miközben kitartóan próbálkoztunk, sokat sírdogáltunk pro és kontra is. Aztán végül nyolchetesen az első etetést végigette mellből és nyolchós koráig szopott. A fejést elég sokáig nem tudtam elhagyni, így a tejtesó ma már családunk tagja, édesanyja egy későn talált ajándék barátnőm.

Cs. M.

Ákos > > >
Vilmos > > >
Alíz születése anyaszemmel > > >
Alíz születése apaszemmel > > >
Összefoglaló > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.