igaz történetek szülésről, születésről

974. nap: Erős akaratú védelmező (Vilmos születése)

974. nap: Erős akaratú védelmező (Vilmos születése)

Vilmos igazi tervezett és iszonyatosan nagyon várt gyermek. Érkezését rövid ideig vártuk csupán, már a negyedik aktív hónapban megfogantam.

A terhességem eleje maga volt a tündérmese. Se hányinger, se émelygés, csak és kizárólag az állandó álmosság gyötört, egyéb kellemetlenségem nem volt. Korán, a 16. héten kiderült, hogy a férjem megfogalmazott kívánsága szerint kisfiú érkezik a családba.

A 25. hétig dolgoztam is, ez elég nagy stresszel járt, egy nagyon nehéz nap után úgy döntöttem, nincs tovább, elég volt, innentől babavárás van, otthon leszek. Azt hiszem, pont időben döntöttem így, mert a 28. héten elkezdődött egy lassú tágulás. Sűrű, erős, ritmusos görcsökkel érkezett, pánikot és teljes gondolkozni képtelenséget hozott magával. Annyira meg voltam ijedve, hogy a férjemet is megrémítettem, így szinte mindkettőnknek össze kellett szedni magunkat, hogy Nóri ne sokat vegyen ebből észre.

Örökkön előttem lebegett a kép, amint a kicsi az inkubátorban fekszik, körülötte zúgnak a gépek, csövek benne, lélegeztetni kell… Rémálmaim voltak, állandóan sírtam, nagyon féltem. Úgy éreztem, el kell vonulnom. Teljesen és totálisan lezárni minden csatornát, belül tartani az elszivárgó erőt, ami segíthet, hogy megfelelő ideig hordhassam a méhemben a kisfiamat. Bezárkóztam! Elvágtam a külső hidakat, telefon- és internetmegvonásra ítéltem magam. Olvastam, pihentem, elláttam a háztartást, tartalékokat képeztem az erőmből és a családi kapcsolataimból a nehezebb időkre, Nórival újra egymásra találtunk.

Az időszak az aktív keresésnek is kedvezett. Mert a történtek (Geréb Ágnes bebörtönzése) és az otthonszülést meghatározó rendelet kiforratlansága miatt újra szó sem lehetett arról, hogy Vilmos idehaza születhessen. A férjem is csak csóválta a fejét, én egyre inkább kétségbeestem. Elmentünk az infóestre végül, de engem megrémített és eltántorított a bizonytalanság, amik a szavakból sütöttek. Képtelen voltam erőt meríteni belőlük, valószínűleg ők (bábák) is életük egyik legrémisztőbb időszakának fogják mesélni.

Ezzel együtt számomra az instabilitás nem volt ebben a lelkiállapotban megengedhető, elfogadható, ezért minden vágyamnak és érvemnek ellentmondva tovább kellett lépjek, kellett egy B terv, ami A terv lett. Rendelet volt, engedélyes bába nem.

Így kötöttünk ki egy magánklinikán, felélve a nehezen félretett tartalék pénzünket, remélve, hogy a pénzért legalább némi másfajta hozzáállást „vásárolhatunk”. Nem mellesleg a választott szülésznőm az anyósom régi diákja is volt, jó fej, rugalmas, egyre jobban nyitva a háborítatlan szülés felé. A klinika vezetése is elég nagy szabadságot ad a szülésznők kezébe, ez is nagyon szimpatikus volt.

Nóri születéséből tanulva sok kérdésemet megfogalmaztam, feltettem, kimondtam félszeimet, vágyaimat, amikre válaszokat is kaptam. Némi megalkuvást hozott magával persze a döntés, hogy kórházban szülünk, de ez várható is volt.

Aztán eljött a bűvös 36. hét, elkezdődtek a CTG-k! Ekkor már majdnem háromujjnyira nyitott, megrövidült méhszájjal flangáltam, mindig be akartak fektetni.

A 37. héten csak a sírás mentett meg attól, hogy beindítsák burokrepesztéssel a szülést, olyan CTG-görbém lett, amire minden orvos és szülésznő felkapja a fejét. A dokim kísértésbe is esett, és elvégzett egy amnioszkópiát, jól meg is turkált (bosszúból nem hívtam meg a szülésemhez). Mégsem indult azon a napon, de még héten sem (én tudtam, hogy ezek nem „azok” a fájások, miért nem hisznek nekünk, anyáknak???), pedig mindent megtett érte a Jódoktor! Egyébként nekem volt igazam, hiába voltak 100 körüliek a görbék, ezek nem fájások voltak, hanem keményedések. A szülésznőm töretlenül bízott bennem, annyit kért, ha érzem, hogy fájok, induljak rögtön, mert gyorsak leszünk.

A 38. és a 39. heti CTG-n már csak csóválta a fejét a doki, ha meglátott, nem igazán érdekelt, mentem haza, a család teljes megrökönyödésére bizony nem vittem még a csomagomat sem.

A betöltött 40+0-n este 20.20-kor ránéztem a férjemre, miközben Nórinak falatkáztam a vacsorát: „Mennyi az idő?”. A következőnél, 20.24-kor annyit mondtam: „Gyorsan tegyük le Nórit aludni.” Olyan erős, gyötrő, morzsoló fájások voltak, hogy kétségem nem volt, mik ezek. Derült égből, váratlanul, olyan erővel indultak, hogy már az első kettőnél a falat rúgtam volna szét, ilyen erőset az előző két szülésnél egyet sem éreztem, és még alig indultunk be.

Kilenc körül elaludt a kislány, elmentem zuhanyozni, majd felhívtam Ákost, hogy indul érte a férjem (apjánál volt), jöjjön, vigyázzon a kislányra, szülni megyünk. 22 órakor felhívtam a szülésznőmet, hogy ez jó nap-e a szülésre? Szerinte tuti, szóval mondtam, hogy kábé 20 perc múlva ott vagyunk érte (útba esett, így mi vittük kocsival). A kapuban várt ránk, éjfél körül értünk be a klinikára. Ekkor már iszonyatosan fájt a hátam is, a lábaimban fájás alatt erő semmi.

Durva, erős, hosszú, őrlő, iszonyatos, szaggató fájásaim voltak. Tíztől már nem is igen tudtam őket átlélegezni, az úton a klinika felé elég nehezen ment a lazítás is, minden bukkanónál tudtam volna ordítani.

Az első vizsgálat szerint bő háromujjnyi, nagyon laza méhszáj, megrepedt burok, de nagyon kevéske víz ürül, annyira lent a babus feje. A CTG is azt mutatja, amit érzek, hogy fájások vannak, de hallották szerintem a hangomból is… Nem kiabáltam én, éppen csak húúúúztam hangosan.

Zuhany. Csalódás, nem elég forró a víz, tíz perc után kijöttem, annyira fáztam… Kád? Vizsgálat. Szerintük sehova sem kéne menni, mindjárt itt a gyerek, nem kell még nyomnom? Azt nem, de elpusztulok a fájásoktól, a lábamon alig bírok állni. Labda. Nem jó…

Tolófájás! Szülésznőm kint, férjem rohanj, szólj neki. Mire megjöttek, én ágyon fent, nyomok. Négy tolófájásra kint volt Vilmos, nyakán a köldökzsinór, a feje után szólt volna a szülésznő, hogy várjak, le kéne tekerni, de olyan erővel jött az utolsó fájás, hogy nyomtam, és a rátekeredett zsinórral együtt jött a gyerek, repült kifelé. 1.22 volt. Méhlepényt kihúzták, rendben, vérzés normális.

3300 g, 54 cm. Formás és gyönyörű, kese színű, alig hajú. Vékony, nyurga, hosszú ujjakkal. Elvitték cseppet, ment vele a férjem.

És megint van feketeleves…

Én életemben még sohasem hallottam arról, hogy szövődménymentes szülésnél a méhet kitörlik, ezért eszemben sem volt rákérdezni, előre megtiltani. Eddig ilyet nem kellett átélnem. Már csak akkor tudtam meg, mi következik, amikor csinálták, én pedig szűkölve sírtam, végül ordítottam. Mikor a kiskocsit odatolták, azt hittem, a szokásos bekukkantás, ezért a rövid feltárás stb. Gyanútlanul feküdtem kimerülve, reszkető lábakkal, vártam a férjemet a kisfiammal.

Gyors volt, de iszonyú, és nem érdekel, nem vigasztal, hogy hetekig tartó vérzéstől „kíméltek” meg, mert nem kértem, sőt nem is akartam, ha tudtam volna, ordítva tiltakozom ELŐRE!!! Leírni tovább tartott kábé, mint maga a művelet, de még most is érzem a méhemben azokat a durva dolgokat, eléggé megrázott.

Vilit odahozta a férjem végül (próbálta a csecsemős nővér visszatartani, de aki látta már a majd’ kétméteres uramat, nem akart többet eléállni és nemet mondani neki), de annyira gyorsan született, annyira felületes, nyögdécselős volt a légzése, hogy elkérték, elvitték megfigyelésre. (Állítólag annyira gyorsan jött ki a szülőcsatornán, hogy tele volt nagyon nyákkal, bár felsírt, de erősen szörcsögött.)

Aznap délután bátyus és hugica is befutottak, mindenki megszeretgette és ölelgette a kisfiút.

Rövid, de iszonyú intenzív vajúdás végén született Vili, majdnem mindegy volt, hol voltam és kivel. Maradt bennem némi keserűség a történtek miatt, de – akkor még – utolsónak gondolva, úgy éreztem, nem ronthatom el az emlékeket, így szépen finomítottam fejben rajtuk.

Szoptatás: Vilut sem sikerült mellre rakni sem… Megint fejtem hetekig és megint cumisüveg volt a megoldás. Ő már hathetesen szopizott kizárólag mellből, de nagyon nehéz volt az állandó fejés, amit egészen a szoptatás végig nem tudtam elhagyni, így tejtesója neki is van.

Alíz beköltözése miatt egyik napról a másikra sajnos elapadt a tejem, nagyon nehezen éltem meg, ő végül tíz hónapig szopott.

Cs. M.

Ákos > > >
Nóra > > >
Alíz születése anyaszemmel > > >
Alíz születése apaszemmel > > >
Összefoglaló > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.