843. nap: Emberhez méltóan (Sári születése)
A második történet végét nem akartam elrontani, ezért most kezdem ezzel: három héttel a szülés után kiderült, hogy bennem maradt egy darab lepény, ezt egy kis műtéttel távolították el.
Természetesen, a harmadik babát is türelmetlenül vártam. Rá egy picit többet kellett várni, Vince már elmúlt másfél éves, amikor várandós lettem. Jó szokásomhoz híven az előző szülésemnél jelen lévő orvoshoz kezdtem terhesgondozásra járni. Teljesen egyértelmű volt számomra, hogy akinél sikeres császármetszés utáni hüvelyi szülést tudhattam a magaménak, a következő szülésemnél is ő lesz ott.
Ahogy teltek-múltak a hónapok, elkezdtem az előző szülés részleteivel foglalkozni. Én már csak ilyen későn érő típus vagyok. Elkezdtem utánaolvasni a szülés alatti beavatkozásoknak. Akkor hallottam először a kifejezést: háborítatlan szülés. Az enyém vajon az volt? Nem, nem volt az. És mire jó a háborítatlan, beavatkozásmentes szülés? Azt még pontosan nem tudtam, de az elképzelés tetszett. Ahogy végiggondoltam az én beavatkozásaimat: a – bár szelídebb, de – szülésindítás, a fájdalomcsillapító és az oxitocin, arra jutottam, hogy nekem mindtől rosszabb volt. Pedig én nagyon szerencsésnek mondhattam magam, a legtöbb kórházban ez az abszolút minimumcsomag.
Már betöltöttem a 30. hetet, amikor megfogalmazódott bennem: LEHET, hogy otthon szeretnék szülni. Elkezdtem érdeklődni, így jutottam el a Napvilág Születésház információs hetére. Elvégeztem – részben a férjemmel együtt – a hetet. Az a hét nekem hihetetlenül sokat adott. Itt végre kiderült számomra, hogy mi értelme van a háborítatlan szülésnek.
A legnagyobb élmény az úgynevezett Várótermi beszélgetés volt. Ez egy kétnapos, intenzív feldolgozócsoport, bába és pszichológus által moderált, de kötetlen beszélgetéssel. Célja, hogy minden olyan lelki történés, gát, ami a szülés akadályát képezheti, még időben felszínre kerüljön. Számomra itt kezdődik a különbség a kórházi és az otthonszülés között. Hogy vajon miért nincs szükség otthon beavatkozásokra? Ha elfogadjuk, hogy a szülés egy nagy részben lelki folyamat, akkor ha gátakkal (feldolgozatlan történetekkel, sérelmekkel, kapcsolati problémákkal) vágunk bele, valóban szükség lehet gyorsításra, vágásra stb-re.
A döntés tehát megszületett, otthon szülünk. Kicsit izgultam, hogy a feltételeknek megfeleljek: beilleszkedjen a magzat feje, illetve ha korai burokrepedéssel indul a szülés, ne legyen mekóniumos a víz. A szülészorvosomnak először nem mertem megmondani, mire készülök, de a bábáknak az volt a véleménye, hogy jobb az őszinteség, úgyhogy nagy nehezen bevallottam az orvosnak: nem vele fogok szülni. Nem repesett a boldogságtól, de elfogadta.
Három nappal a terminus után, éjjel fél 12-kor indult meg a szülés, nem túl erős kontrakciókkal. Bizonytalanul hívtam Ágit, hogy nem vagyok benne teljesen biztos, de szerintem elérkezett az idő. Míg megérkezett, elpakoltam a lakásban és felsöpörtünk a teraszon. Gyönyörű tavaszi éjszaka volt, éppen virágzott, illatozott a házunk előtti hársfa.
Ahogy odaért háromnegyed egykor, megvizsgált engem, és megnézte, hogy a baba szívhangja rendben van-e. A tágulás mértékét nem közölte velem, hogy ez ne befolyásoljon engem. (A férjemnek mutatta, hogy 5 cm.) Kényelmetlenül éreztem magam állva és ülve, ezért azt javasolta, hogy üljek be a meleg vízbe a fürdőkádba. Beültem, és a fájások erősödni kezdtek, úgyhogy úgy döntöttünk, felébresztjük a gyerekeket, és a férjem elviszi őket anyukámhoz, ahogy ez meg volt beszélve. Elköszöntem a gyerekektől, kettő előtt indultak el.
Negyed óra múlva telefonált a férjem, hogy az anyám nem nyitja ki az ajtót, mi tévő legyen. Én már akkor nem tudtam neki válaszolni, annyira felgyorsult a folyamat, annyit jeleztem, hogy akkor jöjjenek haza.
Hamarosan megrepedt a magzatburok, és már éreztem is a tolófájásokat. Igen ám, de szerettem volna ehhez függőleges pozícióba kerülni, az azonban nem sikerült, olyan intenzív volt már a fájdalom, hogy nem mertem/bírtam kiszállni a kádból. Annyira voltam képes, hogy Ági segítségével oldalt fordultam, és úgy szültem meg fél háromkor a vízben az újabb négykilós kisbabát.
A családom a baba kibújásának a pillanatában érkezett haza, ami azért volt nagyon érdekes, mert nekünk titkos vágyunk az volt, hogy a gyerekek a vajúdáskor, kitoláskor ne legyenek ott, de a baba megszületésekor igen. Ez a lehetetlen kívánságunk ily módon teljesült.
A lepény úgy háromnegyed óra múlva született meg, minden gond nélkül, természetesen magától. Ekkor jöttem rá, hogy sokféleképpen lehet szülni, de számomra emberhez méltóan csak otthon.
P. V.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 511. nap: Bíztál és bíztattál (Lola születése)
- 1032. nap: Zsupsz, bele a tenyerembe (Edgár születése apaszemmel)
- 921. nap: Ők jobban értenek hozzá (Julcsika)
- 1881. nap: Jöhet a következő! (Rita)
- 467. nap: Mikán, a hatodik
