igaz történetek szülésről, születésről

634. nap: Császárstatisztika (Bori születése)

634. nap: Császárstatisztika (Bori születése)

Nagyon készültem a várandósságra, talán magára a szülésre kevésbé. Sőt, talán sehogy. A babavárás minden percét nagyon átéltem, de a gondolataim, érzéseim egyáltalán nem forogtak a szülés körül. Csak azt tudtam, hogy mindenképpen, mindenáron természetes úton fogok szülni. Miért is szülnék máshogy? Nem féltem a szüléstől. Azt hiszem.

A várandósság legelején költöztünk egy idegen vidéki városba Budapestről. Engem pedig a sors elvetett az ottani kórház osztályvezető professzorának magánpraxisába. Már jócskán túl voltam a félidőn, amikor az időközben kötött ismeretségeim révén kikristályosodott számomra, hogy a profnál nem igazán lehet máshogy szülni, csak császárral. (Konkrétan 60% volt az ő saját császárstatisztikája.)

Beindult nálam a görcsmechanizmus, az orvosváltás több okból sem merült fel bennem (utóbb emiatt hibáztatom magam nagyon), csak azzal foglalkoztam, hogy nekem NEM lesz császárom, én megszülöm ezt a babát. Az égiek segíteni próbáltak, mert 39 hetes voltam, mikor váratlanul bejelentette, hogy két hétre elutazik. (Nem tudta ezt előbb, ugye?) Két hét alatt tuti megszülök! Természetesen abban a lelkiállapotban ez nem sikerült, pedig mindent megtettem az ügy érdekében, a maratoni sétáktól a bábakoktélig.

Negyvenegy hetesen kerültem tehát ismét a prof szeme elé, amikor is közölte, hogy hatalmas a hasam, nyilván hatalmas a gyerek, másnap reggel megcsászároz. Könyörögve kértem tőle engedményt: szülésindítást. Erre az ultrahangos kollégát utasította, hogy mérje meg a babámat, de nagyon… 4600 grammra becsülte az az orvos a gyermeket, akit előtte egy héttel 3800-ra… Az ítélet: másnap reggel találkozunk bent a kórházban! Itt volt a vízválasztó: elmentem a 4D ultrahang-rendelőbe, ahol 4000 grammra becsülték, ez a 3800-hoz képest stimmelt is. (Azt már részletesen ki se fejtem, hogy a 4D magánrendelőben az a szonográfus végezte a mérést, aki előtte két órával a kórházban ott volt az ultrahangban asszisztensként. Az állásával játszva utalt rá nekem, hogy utasítva lett az orvos a hamis mérésre.)

Ilyen lelkiállapotban a legjobb döntésnek azt éreztük, ha feljövünk Budapestre, és az elköltözés előtti orvosomat megkeresem. Nem sokszor jártam nála, de legalább ismertem. Fogadott, én mindent őszintén megosztottam vele, bíztatott. Befeküdtem a kórházába még aznap, és bár még vártak volna akár egy hetet is, másnap úgy tűnt, megrepedhetett a burok (csak szivárgott a víz, ha egyáltalán az volt), ezért délben bekerültem a szülőszobára, és oxitocininfúzióra kötöttek, amivel egyáltalán nem spóroltak, jó nagy cseppszámmal adagolták, amitől azonnal elviselhetetlen fájásaim lettek. Egy műkörmös szülésznő beigazított abba az egyedüli pózba, amiben tartózkodhattam: az ágyon oldalt fekve. Ugyanis biztos, ami tuti, a burkot is megrepesztették az elején, és mivel mekóniumos volt a víz, CTG-készüléket is csatlakoztattak rám, azzal viszont ‒ ott ‒ feküdni kellett. Két órát töltöttem így az ágyon, háromperces, majd egybefüggő fájásokkal, majd megvizsgált az orvos, és megállapította, hogy a magzat feje még mindig nem illeszkedett be, tehát császármetszés szükséges.

A tágulás mértéke 3 ujjnyi volt ekkor, nekem szegezte a kérdést: megvárjuk a teljes 4 ujjnyi tágulást, és akkor műtsünk, vagy most. A válaszom egyértelmű volt: akkor inkább most. Ahogy leszedtek az infúzióról, a fájások abbamaradtak, és betoltak a műtőbe, ahol hamarosan kiemeltek belőlem egy gyönyörű, 4100 grammos kisbabát. Meg sem foghattam, csak megmutatták nekem.

(Az ez utáni részt nem taglalom, legyen elég annyi, hogy a csecsemős nővérek áldozata lettem: kijelentették, hogy nem tudok szoptatni, ami nem is volt csoda, már kilencórásan 40 gramm tápszert nyomtak a babába, végül aláírattak velem egy papírt, miszerint nem járulok hozzá a pótláshoz, és szóban tájékoztattak, hogy ezzel súlyosan veszélyeztetem a baba életét.)

Hát így született meg Bori, az első gyermekünk. Mindemellett életünk legcsodálatosabb élménye volt, pont azért, mert ő volt az első.

P. V.

Vince >>>
Sári >>>
Juli > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.