igaz történetek szülésről, születésről

1075. nap: Majdnem olyan…

Megjelent: 2013. szept. 14.

Hosszú idő telt el, mióta utoljára szültem: már a legkisebb is nyolcéves… Én mégis vártam, és hónapról hónapra reménykedtem. Hátha…

Egy nagyon nehéz párkapcsolati válság volt mögöttünk, hónapok, évek gyógyító munkája, amikor egyszer csak: mintha… Teszt. Igen! És mégsem mertem örülni. Ő mit szól majd hozzá? Tudom, hogy már megállt volna a negyedik után. Szorongás, az öröm visszatartása. S végül megosztottam vele. Soha ennyire még nem éreztem a kedvességét, az elfogadását. A tenyerén hordozott. A hála érzése. Hát ennyire szeret? Az öröm végre szétáradhatott bennem is. És mit szólnak majd a tesók? És a nagyszülők? Ennyi év után… És a csoda: mindenki örül, és körülvesz, és óv, és vigyáz rám, talán mint még korábban soha.

Nyolc hét adatott nekünk. Sok alvás, fáradtság – de legfőképpen a minket körülvevő hatalmas szeretet. És egyik reggel a döbbenet: a hiány érzése. Reménykedés, várakozás – hátha. Pár nap múlva Ágit hívtam. Baj van, érzem. Illetve nem érzem már.

Kórház. Nagyon kedves doktornő, vizsgálat, ultrahang. Vigasztalás, ami persze semmit sem ér… Jelentkezzek be műtétre. Jaj, csak azt ne! Nem lehetne inkább otthon…?

Az időpont távoli, reménykedem. Semmi sem történik. Én sokat sírok, anyukám aggódik. I. javaslata: küldj el mindenkit, gyújts egy gyertyát, búcsúzz el, engedd elmenni! Sokat sírok, elbúcsúzom, s másnap megindul, aminek meg kell. I-t hívom, végig mellettem van. Az élmény gyönyörű, felemelő és nehéz. I. annyira gondoskodó, anyaian körülvevő, olyan megnyugtató, békességet sugárzó. Az egész majdnem olyan szép, mint egy szülés.

Később álmodtam róla. Éreztem, hogy a karomban tartom, de azt nem tudtam, fiú-e vagy kislány. Két nevet is álmodtam hozzá.

Négy év telt el azóta. Nagyon nehéz volt túlélni – lelkiismeret-furdalás, önvád. Sokáig kismamáknak, kisbabáknak a közelébe se tudtam menni. Nagyon nehéz volt az elfogadás: éreztem, hogy ő volt az utolsó babánk. Még mindig nagyon hiányzik, de már könnyebb. Most már örömmel fordulok mások babája felé.

És amikor öcsémék megkértek, hogy legyünk második fiuk keresztszülei, olyan nagy boldogság töltött el, mintha valami ekkor került volna a helyére bennem. Megint sírtam – de ezek már a gyógyulás könnyei voltak.

P. Zs.

Boldizsár > > >
Janka > > >
Zsigmond > > >
Gyurka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.