igaz történetek szülésről, születésről

544. nap: Időtlen időkig üldögélünk (Milán)

Megjelent: 2012. ápr. 1.

Meleg szeptember. A nyár itt maradt. Minden lassan, kényelmesen történik, nem aggódom. Jó lesz. Édesanyám lakásában, ahol tinédzser koromban én is laktam, otthon vagyok, bár most minden teljesen más. Reggel, amikor kimegyek pisilni, valami furcsát érzek, hallok egy roppanást, és utána bugyborékolást, folyik a magzatvíz.

Szólok anyukámnak, induljon el kislányommal a nagymamámhoz, nem szeretném, hogy ők velem legyenek a szülésnél, mert aggódnának miattam. Négy generáció női: a 93 éves nagymamám, az anyám, én és a kislányom. És most érkezik egy kisfiú. Csomagolnak, elmennek.

Felhívom Ágit. Kikérdez, abban maradunk, hívom, ha változás van, és ő szól B. Áginak, hogy induljon Szegedről. Jó. Férjem elmegy valahova, egyedül maradok. Jó így. Járkálok, teszek-veszek. Lassulok. Csengetnek. Csomagot kapok egy barátnőmtől, amiben babaruha van. Honnan tudta, hogy épp szülök? Honnan is…

Férjem hazajön, már velem lesz, nem kell többet elmennie. Jó. Fájások is vannak már. Kora délután megérkeznek, a két Ági. Geréb Ági szívhangot hallgat, megnézi a betétet, hogy mennyi magzatvíz folyik, hát nem sok. Beszélgetni is tudok még szép rendesen, megint túl korán jöttek. Tanakodik, hazamenjen-e. Végül inkább meglátogatja a barátnőjét, aki történetesen a szomszédságban lakik. Jaj, de jó!

B. Ági marad. Pakol, elrendezi a dolgokat. A fájások szép csendben erősödnek, Ági elkészíti a muskotályzsályás borogatást. Jólesik. Ági visszajön a barátnőjétől, azt mondja, korai még a borogatás, mire tényleg kelleni fog, majd megunom. Dehogy unom! Mindenesetre megfogadjuk a tanácsát, mindenki szépen lefekszik aludni.

Pár óra múlva, éjfélkor már nem bírok tovább feküdni, erősödnek a hullámok, és ahogy felállok, hirtelen elönt a magzatvíz, a padlóra csobban. Zolit nem ébresztem fel, hadd aludjon még. Szólok B. Áginak. Jön, újra hozza a forró borogatást. Ülünk egymás mellett a kanapén, és minden fájáskor pont abban a pillanatban teszi a hasamra a borogatást, amikor kezdődik, és a legjobban esik. Aaaaaa! Muszáj kiabálni.

Meglepő újdonság, hogy tudok ülni. Kislányom születésekor csak járkálni tudtam a vajúdás alatt, körbe-körbe keringeni. Ez a baba más. Üldögélek, sőt, elalszom a két fájás között. Geréb Ági felváltja B. Ágit, hadd pihenjen ő is. Mellém ül a kanapéra, teszi rám a borogatást fáradhatatlanul. Nem beszélünk, néha ránézek, látom a szemét, ahogyan figyel. Engem figyel, a szülést, a ritmust, közben nagyon fáradt a szeme, azt hiszem, ő is el-elalszik. Amikor jön a fájás, mindig megijedek, ez ébreszt mély álmomból. Azt mondja, ez jó, mert alvás közben jobban tud tágulni a méhszáj. Időtlen időkig üldögélünk így. Csend van, meleg éjszaka, nyitva az ablak. Micsoda áldás! Senki nem zavar és nem is zavarhat meg.

Egyszer csak beindulnak az események. Forró fürdő vár. Már szét akarok szakadni, mindenki talpon van. A kádban jó, de kicsit nyűgös vagyok, ha nem pontosan olyan forró a víz, amilyet szeretnék. Mindenki próbálja megadni, amit kérek, illetve mutogatok, utasítok, hessegetek. Nincsenek szomszédok, olyan hangosan ordíthatok, ahogy akarok. Máshogy nem is tudom elképzelni. A hang, a hihetetlen fájdalom, ami belülről tép, a forró víz, ez mind egy és ugyanaz. Aki voltam, azt most széttépi ez az erő, és utat enged valaki másnak, akinek az anyja lehetek.

Ki akarok jönni a vízből. Tolnom kell a babát. Ági mondja, akkor most gyorsan menjünk be a szobába. Beszaladunk, letérdelek a kanapé elé. Szorítom Zoli kezét minden erőmmel. Jönnek a tolófájások. Ez is szép lassan történik. Ági a gátamat simogatja valami meleg borogatással, ez nagyon jó.

Amúgy már türelmetlen vagyok, hát meddig tart ez még?! Már látszik a feje, hallom Ágit. Hát, akkor mire vár még? Nem bírom! Sehogy se jó a testemnek. Forgolódom, próbálgatom, fáradt vagyok, remeg a lábam. Ági javasolja, üljek pici fel a kanapéra. Félig fekve, félig lelógva, végre így jó, és nyomom, nyomom kifelé, és egyszer csak végre kibújik!! Szemben velem van az óra, látom, pontosan reggel kilenc.

Megfoghatom? Hát, persze. Fekete haja van és tömör, mint egy kis szobor. A mellkasomra fektetem, Istenem, milyen érzés idekintről érezni a kis testének a súlyát!

Ági elkéri, megvizsgálja, szép gyengéden megnézegeti. Minden rendben.

Innentől nagyon nehéz emlékezni. Olyan nagy a megkönnyebbülés, és olyan hatalmas a boldogság, hogy nem tudom, nem érdekel semmi más, csak a baba és mi együtt. Amire picit vissza tudok gondolni, az ennyi.

A köldökzsinórt persze elvágják, köldököt ellátják. Nemsokára megszületik a méhlepény is, Ági mondja, hogy picit nyomjam, szerinte ki fog jönni hamar. Így is van, nagyon nyomom, Ági nevet, ennyire nem kell gyorsan! A kezébe ugrik. Együtt megnézzük, elég nagy, szép, egészséges lepény.

Kimegyünk zuhanyozni, két oldalról támogatnak, sikerül lemosakodnom. A gátam teljesen ép maradt, lépkedhetek, ahogy akarok, jaj de jó! Felöltözöm, bebújunk a vetett ágyba, és egy nagyot alszunk együtt, a babával. Ágiék valamikor elmennek, csend van, boldogság.

Anyukám délután hazajön a kislányommal. Üdvözlik a picit, Mira csodálkozik, boldog, Milánka fején még ott egy pici vérfolt, semmi baj, nem bibi. Kicsit sajnálja, hogy nem látta, ahogyan megszületik. Hozzábújik az ágyban, végre ketten vannak testvérek! Végre itt van velünk!

Köszönjük, Ági! A szeretetet, a figyelmet, a csendet, a biztonságot, a törődést, a békén hagyást, a segítséget, az erőt!

K. L.

Mirabel >>

Véletlenül kiválasztott mesék.