igaz történetek szülésről, születésről

1330. nap: Mintha összetartoznánk

Megjelent: 2014. máj. 27.

Eszter pontosan tudja, mit akar. Komoly, szemüveges, művelt, határozott. Minden vizsgálatot elvégeztet, amiben megegyezünk. Tulajdonképpen szeretné, ha nem kellene jönnie a tanfolyamra, ő már mindent elolvasott, mindent tud. Azt is tudja, hogy a közös fölkészülés a feltételeink közé tartozik, így eljön. Lehetne-e, hogy néhány napot, órát kihagyjon? Nagyon elfoglalt. Elnézést, de az előadások alatt nem kapcsolhatja ki a rádiótelefonját. Nem teheti magát elérhetetlenné. András nem jön, ő is nagyon elfoglalt. A párcsoportra semmi szükségük, a kapcsolatuk kiegyensúlyozott, minden tökéletes. A személyes beszélgetésre is egyedül jön. Csak gyakorlati kérdések merülnek föl. Pontosan érkezik, pontosan távozik. Nem örülne, ha a szüléséhez szüléstámogatót hoznék magammal. Ha szükségét érzi, akkor az édesapja második feleségét majd ő elhívja.

„Ne haragudjak, hogy éjnek idején zavar, meg akarta várni a reggelt, de…”

A térkép pontos, a parkolási tanácsok beválnak, a kapu flottul nyílik. Régi ház. A lakás résnyire nyitott ajtajából les valaki. Ő lehet András. Bemutatkozunk. Eszter is előkerül. Hosszú pólóban van. András mindjárt el is köszön, aludni tér. Hiszen éjjel egy óra van. Jó éjt.

Eszter betessékel a küszöbről, megmutatja, mi hol van. A bejárat mellett rögtön balra a gyerekszoba, benne a kiságy, a pelenkázó, a szüléshez szükséges papírvatták, illóolajok, fogadótakarók, minden, ami a listán szerepelt. A gépesített konyhában is szép rend van. Az évszaknak megfelelő festői gyümölcsök festői tálban. A gyerekszobától távol, egy kis folyosóról nyílnak egyik oldalról a mellékhelyiségek, másik oldalról Eszterék hálószobája. A folyosó L alakú, két nagyobb szoba sejthető még arrafelé. Az egyikben valószínűleg András első házasságából született kamasz fia alszik, a másikban András.

Eszter a hálószobába megy be. Egy dupla ágynyi és egy dolgozóasztalnyi telefon, számítógép, fax, könyvek, papírok. Az ágy és az asztal között épp hogy el lehet férni, több hely nincs is a szobában. Eszter előzetes információinak megfelelően vérnyomásmérés, szívhanghallgatás és belső vizsgálat következik. Köszöni, nincs semmire szüksége. Érezzem otthon magam. Szól, ha kell valami.

A konyhában feszengek. Eszter időnként kimegy a vécére, utána mindig ásványvízért a konyhába. Kérdezem, vigyek-e neki vizet, van-e szüksége valamire, nem, köszöni. Megint vécé, diszkréten hány. Nem jön ásványvízért. Beviszem utána. Négykézláb, szerényen vajúdik az ajtó és az ágy közé préselődve. Hálásan ránéz az ásványvízre. Megitatom. Az íróasztal alá kuporodom. Lábujjhegyen, halkan, hogy senkit ne zavarjon, megint hány – eredetileg a vécébe szánta. Már nem bánja, hogy föltörölöm. Lassan elfogadja a vizet, a kezet, a kísérő jelenlétet. Az enyémet. Nem szólunk egy szót se. Mintha mindig ismertem volna. Mintha összetartoznánk. Mintha Auschwitzban lennénk, deportálva, ketten. Közös a sorsunk. Megszűnnek a tárgyak körülöttünk. Nem kell hányni, nem kell víz, nem kell semmi. Kész a terep. 6 óra 55 perc: fiú! Péter szinte nem is sír. Csak Eszter meg én. Nagyon örülök, hogy fiú! Egy férfi már biztosan lesz mindig Eszter mellett…

Kint edények nesze hallatszik. Valószínűleg András és a nagyobbik gyermek reggeliznek. Ja persze, lassan fél nyolc, kezdődik az élet, a munka és az iskola.

De ismerős ez a nő, aki mosolyogva, alig ringatózva jön szembe egy babával a karján! Ki lehet ez? Eszter és a „fiatalúr”, ahogy ő hívja a kisfiát.

G. Á.
(Részlet az Inda című könyvből.)

 

Véletlenül kiválasztott mesék.