igaz történetek szülésről, születésről

1740. nap: Szülővé születünk (Buda Zalán)

1740. nap: Szülővé születünk (Buda Zalán)

Ez volt a hatodik szülésem, gyönyörű volt és természetes. Már a várandósság felétől kezdett körvonalazódni a tény: nem elég, hogy itthon szülünk, de immár bába nélkül. Ez az ötödiknél még felelőtlenségnek tűnt volna, most pedig teljes természetességgel kúszott a lábunk alá az út.

A párom ezt nagyon hamar érezte és tudta, nekem még szükségem volt időre és felkészülésre, de azt én is éreztem, hogy ezt akarom, ez a helyes döntés.

Folyamatosan szívtam magamba az információkat és a babavárás harmadik harmadát teljességgel a ráhangolódásnak szenteltem. Már a 37. héttől „szülni akartam”, meggyőződésem volt, hogy szeptemberi lesz a gyerek – hát ebben igencsak tévedtem.

Volt egy vakriasztásom is, amikor szépen beálltak az ötperces fájások. Épp a szomszéd faluban volt egy doula barátnőnk, őt ugrasztottuk a gyerekekre vigyázni, de leállt a folyamat, és az egészből végül egy néhány napos „minikurzus” lett. Már előző nap elmondott sok-sok praktikus tanácsot, és jólesően támogatta az elhatározásunkat. Minden tőle telhetőt átadott nekünk, amiről érezte, hogy fontos lehet.

Ezután többször volt erős összehúzódás, amikor felcsillant bennem: „hátha…!”, aztán egy idő után beletörődtem és eldöntöttem, nem görcsölök ezen tovább, inkább élvezem az „együttlétet”.

Tizenharmadikán este megkértem a babát, hogy valami egyértelmű dologgal (magzatvíz) jelezze, ha megindul kifelé, mert már elég volt a szüléserősségű jósló fájásokból, amikben annyiszor csalatkoztam. Ezek után éjjel kettőkor, amikor kimentem a fürdőszobába, szembesültem is azzal, hogy szófogadó a csemete: szivárgott a magzatvíz.

Egy pillanat alatt felébredtem a félálomból (mert az elmúlt időszakban megtanultam félálomban mászkálni a vécére – mindezt merő önvédelemből). Szóltam Atillának, aki épp akkor fordult a másik oldalára, hogy még pihenjen, mert hamarosan szükségem lesz az erejére, és nekiláttam az előkészületeknek. Kimostam a kádat, előszedtem a dekubituszokat, egyebeket a szüléshez, kikészítettem a gyerekek reggeli ruháját és elrámoltam a szárítóról. Közben Atilla morgolódott kicsit, mert a padló eléggé nyikorgott, ahogy jöttem-mentem a szobában.

Három óra körül ráeszméltem, hogy egyetlen összehúzódásom sincs, úgyhogy gyorsan visszabújtam az ágyba, hátha a lazítás segít. Ez be is jött, szépen elindultak a fájások – amik nem is fájtak. Négy óra körülre szépen be is erősödtek, de nem jöttek túl sűrűn, így nagyon kényelmesen telt a vajúdás. Magamban megkértem Földanyát, Holdanyát és Vízanyát, hogy legyenek a segítségemre.

Közben Hajni felébredt, Atilla bújt vele össze helyettem és próbálta visszaaltatni. Egy darabig így hárman vajúdtunk, a kontrakcióknál én „felpattantam”, táncoltam, ringatóztam, aztán a még mindig hosszúcska szünetekben odabújtam én is és hárman szuszogtunk az ágyban.

Vártam, hogy elaludjon a kicsi lány, de hiába, így végül öt óra körül egyedül mentem a fürdőszobába és szépen belecsobbantam a forró vízbe. Néhány perc múlva megjelent Atilla: Hajni visszaaludt.

Az összehúzódások némileg sűrűsödtek és erősödtek, Atilla folyamatosan poénkodott, rengeteget nevettünk. Hamarosan gyanús lett, hogy közeleg az utolsó szakasz, el kellett döntenem, hol akarom megszülni a babát, hogy elő tudja készíteni a terepet.

Az ágy elé terítette a vastag plédet, közben a fájásoknál visszaszaladt és fogta a kezem, támasztotta a hátam – amikor nem bírtam felállni. Ha álltam, akkor a doula barátnőtől tanult csípőnyomást alkalmazta, ami hihetetlen jó volt: nagyságrenddel csökkentette a fájdalmat.

Én még mindig nem voltam biztos benne, hogy „közel a vég” (Atillával ellentétben – ő tudta és sürgetett is, hogy induljunk vissza végre a szobába), ezért két fájás között „megvizsgáltam” magam, és hihetetlen élmény volt, hogy kitapogathattam a babám kemény kis buksiját nem túl messze a kijárattól.

Na, innen már nem kételkedtem én sem, viszont nagyon sűrűn jöttek a fájások, és nem sikerült elindulni a következő előtt. Atilla egyre türelmetlenebb volt, valljuk be, joggal. Nagy nehezen – és meglepően gyors tempóban – mentünk végül a szobába.

Közben Hajni felébredt, de nagyon ügyesen, csendben félreállva nézte az eseményeket: érezte, hogy most nincs lacafaca, Apa Anyának segít, mert itt van mindjárt a kistesó.

A vastag takaróra térdeltem, a felsőtestemmel az ágyra támaszkodva. Atilla hátulról nyomta a csípőmet, és az immár hanggal előadott következő fájásnál leért a baba feje a gátamhoz. Szóltam Atillának, hogy most majd a gyereket kell megfognia, de amikor kezdte elengedni a csípőmet, akkor annyira visszaerősödött a fájdalom, hogy mondtam neki: „Te csak nyomd tovább, majd én megfogom.”

És a következő tolófájásnál szépen a kezembe buggyant a fejecske, a rákövetkezőnél pedig szépen kicsúszott az egy-két centire lévő takaróra az egész teste. Én feltérdeltem és ölbe vettem. Amit először megláttam, hogy neki is, mint anno Hajninak, csomó van a köldökzsinórján. A baba gyönyörű volt és szép rózsaszín, de a levegőt akadozva vette, így végül a számmal leszívtam a nyákot a nózijából.

Még épp azt találgattuk, hogyan is kecmeregjek az ágyra, amikor nedvességet éreztem: hát nem lepisilt ez a néhány perces kis kölök?

Egyszerűen minden tökéletes volt, könnyű és harmonikus. Mindent tudtunk, amit kellett, mert a felkészülési időben megkaptuk a szükséges információkat. Nem lettem szakavatott bába, Atilla sem felelne meg a doulavizsgán. Ami viszont akkor és ott kellett, minden megvolt. Nem aggódtunk, amikor a lepény fél órával a szülés után nem akart kijönni: adtunk neki még időt. Az esetleges vérzésre homeopátiás szerrel készültünk: nem volt rá szükség.

A gyerekek teljes természetességgel élték meg az eseményt, a vér látványa sem okozott gondot. Ők kérdeztek, mi válaszoltunk, és az ő szintjükön teljesen érthetővé vált minden. Látták, érezték és a beszélgetés után tudták is: ez így van rendben.

Az élet pedig megy tovább, mintha mi sem történt volna. Semmi akadás, kihagyás. Épp csak ismét egy szuszogással több van a picinyke házikónkban.

Köszönöm a Mindenségnek, hogy támogatta a vágyunkat és ez a szülés ilyen lehetett!

Cs. E.

Saját születésem > > >
Dávid születése anyaszemmel > > >
Orsi születése anyaszemmel > > >
Csabi születése anyaszemmel > > >
Csabi születése apaszemmel > > >
Kadosa születése anyaszemmel > > >
Kadosa születése apaszemmel > > >
Hajni születése anyaszemmel > > >
Hajni születése apaszemmel > > >
Buda Zalán születése apaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.