igaz történetek szülésről, születésről

1734. nap: Óriási a különbség (Csabi születése)

1734. nap: Óriási a különbség (Csabi születése)

Az évek teltek, az életem fordulatot vett. Elváltam, új párom lett, és egyszer csak bekopogtatott hozzánk egy kisfiú. Tudtam, hogy valami nagyon szép szülést szeretnék, de nem tudtam, hogy pontosan mit is keresek. Összeismerkedtünk egy spirituális gondolkodású szülészorvossal, és úgy tűnt, ő lesz a megoldás kulcsa.

Csakhogy menet közben éreztem, hogy valami nem stimmel. Mintha lett volna benne egy kapcsoló a spirituális ember és az orvos között. Ez utóbbi szerepében pedig nem tetszett maradéktalanul. A „biztos, ami biztos” alapon adott antibiotikum és a meglehetősen költséges magánrendelés megrendítette a bizalmamat.

Elhatároztuk, hogy mégsem vele szülünk, hanem majd a közeli kórházban az ügyeletes orvosnál, és bízunk benne, hogy a lehető legjobb körülményeket fogjuk bevonzani. Kóstolgattuk az otthonszülést is, de az annyira nem akart összeállni, hogy letettünk róla.

Na, ekkor találtam rá a bábánkra, merő véletlenségből. Valamit kerestem a világhálón, de nem találtam. Ilyenkor be szoktam pöccenni, fogtam hát magam, és a Google tízedik oldalára klikkeltem, oldal közepe, nesze!

Ez sem az volt, amit kerestem, hanem a bábánk honlapja. Már az írásai is tetszettek, aztán az is, ahogyan a telefonban beszélt velem. Az első találkozás sem hagyott kétséget: ő az, akit kerestünk. A felkészítő időszakban megtapasztaltam azt, amit korábban soha a dokiknál: ez az ember ránk szán minden alkalommal egy órát, minden kicsi kérdésünk fontos a számára, és bár mindig is felkészült voltam a témában, mégis tudott újat mondani.

Fontos volt az egymásra hangolódás, amit pedig tőle kaptam a bizalmamért cserébe, az a tisztelet, bizalom és őszinte felém fordulás volt. Egyszerűen nincsenek szavak, amik leírják azt, amit éreztem. Olyan kiváló szakember ült velem szemben, amilyet az egészségügyben én soha nem találtam.

A szülésznők mindig az orvos utasításait hajtották végre, kicsit a csicskásaik voltak. Persze nem mindegy, hogy mennyire szívvel-lélekkel teszik a dolgukat, és nagyon sokat tudnak segíteni, de a BÁBA minősége egészen más.

Ő ott van végig a szülésnél. Amikor vécére kellett mennem, akkor megkérdezte, hogy elkísérjen-e, és biztos lehettem abban, hogy bármelyik pillanatban szólhatok, ő azonnal ott terem, és segít.

Az orvos, a szülésznő hozta a megfelelő szert és beadta, vagy belém döfte, nem kérdezett, tette, amit a protokoll szerint tenni kell. A Bába javasolt, informált, és az én kezembe adta a döntést.

Rh-negatív vagyok, így a kórházi rutin szerint automatikusan megkaptam az antiD-t a fenekembe. A Bába a kezembe adta a dobozát, meg a betegtájékoztató lepedőt (jó nagy volt az Algopyrinhez képest), hogy olvassam el, és döntsem el, hogy ezt a szert beadja-e nekem. A részletekre nem emlékszem, de arra igen, hogy annyira nagyon nem tetszett, amit abban olvastam. Ha biztos lettem volna abban, hogy több gyereket már nem vállalok, akkor azt mondtam volna, hogy kösz, ezt inkább ne.

Szerintem óriási a különbség, bár látszólag így is és úgy is megkaptam. Csakhogy az első kettőnél fogalmam sem volt, hogy ezzel mekkora kockázatot vállalok a segítségért cserébe. És ha esetleg fellépett volna valamilyen mellékhatás, akkor eszembe se jutott volna, hogy ez a szuper injekció az oka. Pedig a hasznáért cserébe ez is komoly kockázatokat rejt, amit egyetlen kórház egyetlen orvosa nem ecsetelt, még csak meg sem említették.

Maga a vajúdás egy kis rásegítéssel indult, mert úgy alakult több tényező miatt (az egyik egy bírósági tárgyalás, amin muszáj volt megjelennem), hogy jobb lenne, ha a kiírt dátum környékén megszületne a babácska. Ekkorra már befejeztük a nomád sátras életünket a hegytetőn, és átmenetileg leköltöztünk a faluba, albérletbe. A kályhás is kijött, ellenőrzött és beüzemelt, így már biztos meleg várhatta a kicsikénket.

A ricinusnak még semmilyen hatása nem volt, amikor elkezdődtek az összehúzódások. Meg is lepődtem, és később teljesen tudatosodott, hogy fölöslegesen vállaltam be a hasmenést, mert a babácska e nélkül is nekiindult volna.

A vajúdás elég gyorsan haladt, a bába és a segítői időben megérkeztek. Furcsa volt, hogy nem vizsgálgatnak, és fogalmam sincs, hol tartunk. A bába viszont így is tudta, mert amikor besokalltam és elküldtem mindenkit a fenébe (a gyereket, mert fáj a szülés, a férjemet, mert gyereket csinált nekem, a Jóistent, amiért rábólintott, és legfőképp magamat, amiért én is ezt akartam), akkor mosolyogva mondta, hogy már nagyon közel a vége.

És valóban. Beültem a kádba, ami egy-két fájás erejéig ellazított, azután hirtelen egybefolyt minden. Annyira sűrűek lettek a kontrakciók, hogy már szünet sem nagyon volt közöttük. A bába mondta, hogy be kellene menni a szobába. A férjem bevállalta, hogy ölben bevisz, de a válaszom annyi volt: „Megöllek, ha hozzám érsz!” Annyira erős volt a fájdalom, hogy még az érintést sem tudtam elviselni. Felálltam (valahogy felhúztak), a kád szélére támaszkodtam a térdemmel, és a kád előtt álló férjem nyakába kapaszkodtam.

A bábatanonc oldalról behajolva kapta el a babát.

Két tolófájás volt, amikor éreztem, ahogyan halad bennem lefelé a gyerek. A harmadiknál megszületett a feje, de akkor már azt éreztem, hogy nem vagyok képes több fájdalmat elviselni, így a fájás végén nyomtam tovább, így gyakorlatilag rakétaként jött ki az egész gyerek.

Én itt először éreztem meg, mi is a tolófájás, és milyen érzés, amikor én magam engedem a babámat megszületni. Ehhez képest az előző két kórházi élményt nyugodtan nevezhetem szülesztésnek.

A babával a kezemben segítettek bemenni a szobába, ketten két oldalról támogattak, a harmadik ember dekubituszt tartott alám.

A kisbabám végig velem volt, gőzerővel szopizott. Később a súly- és hosszmérés is mellettem az ágyon történt. Életemben először megnézhettem, milyen az a méhlepény, ami az összeköttetést adta kilenc hónapig közöttünk.

Mindez éjjel volt. Hajnalban, amikor mindent elrendeztek és bennünket biztonságban tudtak, elmentek a segítőink. Ami csak reggel ébredés után tudatosult bennem: tényleg MINDENT rendbe tettek. Sehol egy csepp vér, vagy bármi, ami a szülésre utalna. A szuszogó kisbabán kívül semmi nyoma annak, hogy itt éjjel valami történt.

Amit ők tettek, az a szó legnemesebb értelmében szolgálat volt. Szolgálják a szülő anyát, a megszülető gyereket, magát az Életet. Tudás van bennük, erő és alázat. Én ezt éreztem, így éltem meg. Köszönöm nekik, hogy kísértek ezen az úton.

Kérem Isten segítségét ahhoz, hogy minden asszony, aki ezt az utat választja, ilyen bábákat kapjon segítségül. Legyenek még ilyen bábák, és legyen elismerve mindaz, amit ők értünk tesznek.

Cs. E.

Saját születésem > > >
Dávid születése anyaszemmel > > >
Orsi születése anyaszemmel > > >
Csabi születése apaszemmel > > >
Kadosa születése anyaszemmel > > >
Kadosa születése apaszemmel > > >
Hajni születése anyaszemmel > > >
Hajni születése apaszemmel > > >
Buda Zalán születése anyaszemmel > > >
Buda Zalán születése apaszemmel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.