igaz történetek szülésről, születésről

1162. nap: Mennyire nem esne most jól egy kórházi felvétel…

1162. nap: Mennyire nem esne most jól egy kórházi felvétel…

Az, hogy B. itthon született, hosszú idő alatt ért meg, nem egy hirtelen döntés volt. A kezdő löket az volt, hogy Budapest legjobb kórházában született meg H., a legjobb orvosnál, és mégis voltak fölösleges fájdalmak, izgulások, amik nem tettek jót a szülésnek. Erről nem maga az orvos tehet, hanem a kórházi protokoll. A szülés után több háborítatlanszülés-történetet olvasva (külföldit) egyre több problémát láttam a saját szülésemnél, ami lehetett volna kicsit másképp, ha emberségesebb a rendszer. Például én nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy már csak a vajúdásnak egy elég késői szakaszában szabad bemenni a kórházba. Ezt akkor próbáltam kérdezni mindenkitől, hogy így van-e tényleg, és azt ajánlották, hogy ne menjek be túl korán, és ezt tudtam is, például Anna szüléséből, mert addig, amíg szülőszobára nem jut az ember, senki nem mehet be hozzá. Ő ugyan kimehet a folyosóra, de kinek van kedve egy lépcsőházban vajúdni. És ez csak egy ok a sok közül. Ott van még az is például, hogy lerakják az ember cuccát a földre, hogy öltözzön át, de már lehajolni sem tud, mert olyanok a fájásai.

Ez volt tehát a kezdőlöket, utána a másik dolog az orvos, hogy nagyon jóban voltunk, és kicsit cserbenhagyásnak éreztem volna, ha otthon szülök. Csakhogy neki is változtak a dolgok, betegsége okán már nem vállalt szüléseket, mire én odaértem volna, így ez a probléma megoldódott.

A végeredmény az volt, hogy mind a két utat nyitva tartottam. Az otthonszüléses információs hétről meg megtudtam, hogy nem kötelező otthon szülni attól, hogy elvégzed a tanfolyamot, csak pusztán érdeklődésből is el lehet végezni. Ezt sajnos H-nál már túl későn tudtam meg. Szerencsére, csak a 38. héttől kell járni NST-re, ezeket a dolgokat legalább megúsztuk. Ugyanezért a szülésznővel sem volt komolyabb az elköteleződés, mert még ő lett volna egy kicsit ilyen probléma, hogy neki mit mondok, hol akarok szülni.

Ilyen gyanús érzéseim már voltak korábban, hogy talán B. nem várja meg a 40. hetet. Aztán ötödikén 4.40 körül épp csak kiértem a vécére a magzatvízzel, előtte olyan érzésem volt, mintha valaki kaparászna belülről. Lassan folyt el a víz, elővettem a jegyzeteket, amiket az információs héten erre az alkalomra írtam, hogy mit kell tenni, és elkezdtem azokat csinálni, és szépen visszafeküdtem az ágyba H. mellé. Aztán onnan fölállni nem nagyon mertem, G-t meg nem akartam felébreszteni.

Hallottam, amint G. felébredt hat óra körül, kimerészkedtem, és kértem, hogy ne menjen el, de ő azt hitte, hogy csak arról van szó, hogy H. mindjárt felébred, és mivel tovább aludtunk, szépen elment. Féltem, hogy ha csak azt mondom neki, hogy elment a magzatvíz, akkor elkezd pánikolni, és hipp-hopp a kórházban találom magam. Magyarázkodni meg nem volt idő, mert egyrészt H. már ébredezett, másrészt féltem, hogy újra folyik belőlem a víz. Szerencsére, H. elég sokáig aludt, és kilencig, amire az Anyu megérkezett, addig csak vagy fél-háromnegyed órát voltunk kettesben ébren. Az elég nehéz volt, mert őt is el kellett indítani, enni, felöltözni, meg magammal is kellett valamit csinálni, hogy jönni-menni tudjak.

Akkor G. telefonált, és mondtam, hogy mi a helyzet, és akkor G. hazajött. De itthon aztán kiderült, hogy akár ez az állapot napokig is eltarthat, úgyhogy inkább menjen vissza dolgozni, hogy akkor legyen itthon, amikor igazán szükség van rá. Aztán Anyunak is elmondtuk, hogy mi a helyzet, még szerencse, hogy egész napra amúgy is azt tervezte, hogy itt marad, úgyhogy ő segített végig, kettő körül sikerült H-t lefektetni aludni, és az ő szopijától kezdtek a fájások jobban beindulni délutánra. Néhány összehúzódás már a reggeli szopi alatt is volt, de azok elmúltak a délelőtt folyamán.

Délután egész rendszeresek lettek az összehúzódások, és szerencsére G. is hamar hazaért a munkából egy átizgult nap után. Én ekkorra már nem izgultam annyira, mert én inkább azon izgultam, hogy nem indulnak be a fájások, és akkor mi lesz. De szerencsére beindultak. Délután még szórakoztattam H-t, tanultunk a számítógépnél, de az összehúzódások alatt már le kellett őt raknom az ölemből. Este kilenckor le tudtam fektetni H-t, szerencsére hamar el is aludt, akkor kezdődött csak igazán a rendszeres összehúzódás.

Nem volt ez nagy fájdalom, de alkalmaztam azt, amit a relaxáción Gabitól tanultunk, hogy ha a száj ellazul, akkor lent is ellazulnak az izmok. Közben a szüléses telefonszámon tartottam a bábával a kapcsolatot, aki még megfürdött, és kérdezgette, hogy mikor induljon. A vicces az, hogy a kórházba is körülbelül akkor kellett volna indulni, amikor a bába felénk indult. Akkor azon gondolkodtam, mennyire nem esne most jól egy kórházi felvétel, meg izgulni azon, hogy bekerülök-e egy jó NST után az Ikea-szobába, hogy szabad-e egyáltalán.

A bába és a doula pont időben érkezett, épp csak kipakolni-elrendezni volt idő mindent, mire szükség is volt már azokra a dolgokra, amiket ok előkészítettek. Érdekes volt, ahogy haladtak előre a dolgok, így utólag persze hasonlítgatva a H-val való vajúdáshoz. Akkor nem tudtam, hol a határ a kitolás felé, most is csak inkább onnan tudtam, hogy tényleg másképp fájt már, mint előtte.

A konyhapultba kapaszkodtam ekkor még, aztán javasolták a kanapé előtti helyet, és egy fél óra múlva itt született meg B. Még hallottam a hátam mögött a szurkoló kórust, hogy még ma vagy holnap születik, értettem is, meg nem is, amit mondanak. Mindig belemerültem egy fájásba. Amikor meg a pultra dőltem, és G. masszírozott, az volt az érdekes, hogy egyre lejjebbi masszírozás esett jól, és ezt ők vették észre, a kívülállók, nem annyira én. Jé, tényleg, akkor már elindult lefelé, nem csak tágítgatja magának a helyet.

Szóval, a feje éjfél előtt, a teste pedig éjfélkor született meg. Az utolsó mozdulatok fájtak persze a legjobban, de a bába és a doula olyan ügyes trükköket tudott fájdalomcsillapításra, ami ezen is túl tudott juttatni. Azt, hogy meghalok, csak úgy mondtam, de azt hiszem, ez normális.

És már ott is volt B., persze azonnal elkértem, rám feküdt, betakartuk, becézgettük. Aztán nemsokára H. kicsit felsírt, de szerencsére visszaaludt. B. nyösszent, amikor előbújt, utána a pocakomon elpanaszolta a hosszú útját kifelé. Lassan belészívódott a magzatmáz, és így meztelenül maradt még egy napig a bőrömön.

S. E.

Első gyermekünk születése anyaszemmel > > >
Első gyermekünk születése apaszemmel > > >
Második gyermekünk születése apaszemmel > > >
Második gyermekünk születése doulaszemmel > > >
Harmadik gyermekünk születése anyaszemmel > > >
Harmadik gyermekünk születése apaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.