igaz történetek szülésről, születésről

1166. nap: A dolog nem volt túl bonyolult

Ma hajnalban 4.45 perckor megszületett Cs. – itthon. Anyuka, baba és mindenki más jól vannak. A dolog nem volt túl bonyolult vagy hosszú, E-nek előző nap éjszaka elment a magzatvize, és ezután egy egész nap eltelt a semmivel (közben én elvittem a H-t meg B-t Királyrétre, hogy addig se legyenek láb alatt), és következő hajnalban keltünk E-vel három órakor, mert hogy valami már van.

Ehhez képest hatra már minden rendben volt, B. ekkor kelt, és igyekeztem sokat törődni vele, mert most talán neki a legnehezebb. El is mentünk triangulumot venni neki, amire mindig is vágyott. (De akkor eddig miért nem kapott? Én legalábbis nem tudtam róla, hogy szeretne egyet.) H-ból viszont előbújt a kis anyuka, és nem jött el B-vel meg velem, merthogy ő most Cs-t nézegeti. Szerencsére, H. már igazán nem sok vizet zavar itthon, nagy is, jókislány is. Délután aztán az udvaron voltunk háromtól fél kilencig, mindenkiféle játszások és barátkozások történtek, jól kifáradtak, így hamar ágyba tudtuk dugni őket. Cs. meg sokat aludt, nálam is, egyedül az ágyon is, most éppen Nagyi kezei között alukál.

Előzmény: Amúgy E. mindenórás, már alig merek dolgozni, programot csinálni a gyerekeknek, mert bármikor szülhetünk. E. amúgy jól bírja a dolgokat, csak ne kelljen semmit csinálnia (nem kell). H-val megbeszéltem, hogy hazahozom az oviból, vagy felkeltem, ha szülés van, nehogy lemaradjon róla, E-vel meg azt, hogy ha akar, felőlem szülhet nélkülünk, ha éppen el vagyunk menve, és neki egyszerűbb, ha nem szól nekünk. Mindegy hol és hogyan, csak szüljön, hát nem?

F. G.

Első gyermekünk születése anyaszemmel > > >
Első gyermekünk születése apaszemmel > > >
Második gyermekünk születése anyaszemmel > > >
Második gyermekünk születése apaszemmel > > >
Második gyermekünk születése doulaszemmel > > >
Harmadik gyermekünk születése anyaszemmel > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.