igaz történetek szülésről, születésről

657. nap: „Kipottyanhat útközben” (Viktória születése)

Megjelent: 2012. júl. 23.

Meleg nyár volt, amikor rájöttem, hogy nem az öregségem jelei mutatkoznak rajtam, hanem egy kisbaba vett ki albérletet bennem. Nagyon kétkedő voltam, hogyan lehet télen szülni, hiszen eddig mindenki tavasszal vagy nyár elején született. Azt gondoltuk, minden simán fog menni, mert már volt a három császármetszés után normális, hüvelyi szülésünk.

Ági sajnos házi őrizetben volt, és a rendelet már megszületett. Eszerint nem szülhetünk otthon. Senkit nem akartunk bajba keverni, ezért felmértük a lehetőségeket. A paletta igen széles volt: a programozott császármetszéstől kezdve az „én nem kellek ehhez, elég a szülésznő és az ügyeletes orvos” változatig. Szerettem volna azt a békességet és nyugalmat átélni, amit az előző szülésemnél, de egyik lehetőség sem kínálta ezt. Azt éreztem, hogy mindenhol van egy kiszámíthatatlan tényező ‒ az orvos döntése ‒, ami tőlem független. Végül a bábai segítséggel történő vajúdás mellett döntöttünk kórházközeli lakásban.

Egy hóesés utáni reggelen éreztem, hogy már nem jósló fájásaim vannak. Délelőtt minden gyermekemet elparancsoltam otthonról, és csendben várakoztunk férjemmel. Furcsa volt ez a vajúdás, mert a fájások erőssége nagyon változó volt. Volt, amit ülve elviseltem, volt, amit kapaszkodva-hintázva, volt, amikor azt éreztem, nyomnom kell. Déltájban mentünk be a kiválasztott helyre.

A bába érkezése után el tudtam lazulni, átengedve magamat a szülésnek. Emlékszem a muskotályzsálya illatára, a masszírozásra, a csöndre, a várakozásra. Egy bizonyos ponton a bába tanácsára mentőt hívtunk, hogy kórházba menjünk. Kiérkezvén nem mertek utaztatni: „Már itt van a feje, kipottyanhat útközben”. Mi tudtuk, hogy ez nem történhet meg, de a mentősök ragaszkodtak hozzá – a protokollukban az szerepel, hogy a kitolási szakban már nem lehet utazni –, még a három császármetszés miatt se indultunk el. A biztonság kedvéért a Czerny mentősöket is kihívták nem kis meglepődésünkre.

Tanácstalanságukra én ajánlottam, hogy adjanak oxitocint, mert az előző szülésemnél is ez segített. Megfogadták a tanácsomat. Az infúzió bekötése után olyan brutális fájásaim lettek, hogy csak ordítani tudtam. Vízszintesen fekve mindenféle, kézzel történő segítséggel megszületett Viki. Nem éreztem kislányunk kibújását, csak az óriási fájdalmat.

Szerencsére, vele semmi gond nem volt, én viszont iszonyatosan berepedtem. Így, bár nagyon maradtunk volna, ha már így alakult, mégis kórházba kellett menni, a lepény már ott született meg. Az ügyeletes csoport nem volt olyan kedves, mint három éve. Nagyon elcsigázott és fáradt voltam, ezért egy éjszakát benn töltöttem. Másnap délután hazajöttünk.

Papírforma szerint otthonszülés volt, de nem a háborítatlanságról szólt. Mégis nagyon hálásak vagyunk Nektek, hogy segítettetek abban, hogy ne legyen újabb császármetszésem. Isten áldja meg munkátokat!

R. Zs.

 

György >>>
Teodóra >>>
Péter >>>
Teréz >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.