igaz történetek szülésről, születésről

635. nap: Fogadásokat kötöttek (Vince születése)

Megjelent: 2012. júl. 1.

Türelmetlenül vártam a második babánkra, pedig igazán nem kellett soká várnom, Bori egyéves volt, amikor megfogant. Időközben visszaköltöztünk Budapestre. Bori születésével igazából mélyrehatóan abban az egy évben nem foglalkoztam, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy automatikusan bejelentkeztem a császármetszést végző orvos magánrendelésére. Az elején közöltem vele, amit úgyis tudott: ezt a babát természetes úton szeretném megszülni. Mikor a 20. heti vizsgálaton megkérdeztem, szülhetek-e doulával, ezt válaszolta: „Hát, persze! De magának minek doula???” Ööööö, szerencsére még időben esett le a tantusz: ez az orvos csak ígéri, de nem támogatja a császármetszés utáni hüvelyi szülést.

Ekkor már megfontoltan kezdtem orvoskeresésbe. Találtam egy olyan orvost, akire azt mondták: ha nála császármetszés lesz, akkor valóban nem volt más lehetőség. Átbeszéltük az előző szülésem részleteit. Arra jutottunk, hogy az indokként megjelölt téraránytalanság valószínűleg nem állta meg a helyét. Az oxitocin túl nagy cseppszáma okozhat gondot a babáknál, másrészt a koponya még később is beilleszkedhetett volna, de fekve erre nem sok esélye volt. A sokak által rettegett hegszétválással kapcsolatban megnyugtatott, hogy egyrészt rendkívül ritka, másrészt nem függ a heg méretétől, ezért ő azt nem is méri.

Egyéb szempontokból is végiggondoltam az akkori történéseket: vajon min csúszhattam el. Arra jutottam, hogy ahelyett, hogy félelem-üzemmódba kapcsoltam, és ezzel megakadályoztam a szülés megindulását, orvost kellett volna váltanom. Ostoroztam magam emiatt, nem igazán tudtam magamnak megbocsátani.

Elérkezett a terminus ideje. Ebben a kórházban az a gyakorlat, hogy betöltött 40. héttől kétnaponta rutinszerűen megvizsgálják a kismamát, és közben a buroksapkát lefejtik a méhszájról. Ennek hatására olyan hormonok szabadulnak fel, amik a szülést megindítják. Nekem a második ilyen vizsgálat estéjén indult meg a szülés, először gyenge, pár órára abbamaradó összehúzódásokkal, majd éjjel fél 12-kor erős, rendszeres fájásokkal. Azonnal elindultunk a kórházba, értesítettük a doulámat is.

Beérkezve az ügyeletes szülésznő beszólásai közepette („Maga ne igyon, a műtét miatt.”) megvizsgált az ügyeletes orvos. Magam is megtapasztalhattam azt a csodát, amit Ina May Gaskin bába ír le: a nő méhszája képes félelem hatására összezárulni! Aznap reggel ugyanis kétujjnyi volt, most meg egyujjnyit mond az orvos! Beköltözünk a szülőszobára. Hamarosan megrepedt a burok: mekóniumos a magzatvíz! Ismét CTG-készülékre vagyok ítélve, azonban itt nem kell egy helyben feküdnöm, csak a készüléktől kb. egy méter távolságon belül lennem. Ott azt csinálok, amit akarok. Nekem semmi más nem kényelmes a nem túl sok lehetőség közül, csak a szülőágyon való, félfekvő pozíció. A doula forró muskotályzsályás borogatással enyhíti eleinte öt-, majd hamarosan háromperces fájásaimat, majd hamarosan megérkezik a választott szülésznő is. Megvizsgál, majd tekintettel arra, hogy a tágulás lassan halad, felajánl egy fájdalomcsillapítót. Egy injekció, amitől „csak egy kicsit bódult állapotba kerülök, jobban bírom majd a fájásokat”. Én elfogadom.

Ez három óra körül történik, innentől hajnalig-reggelig ‒ mint utóbb kiderül, egy morfintartalmú szer hatása alatt ‒ minden fájás között alszom, majd minden fájásra felébredek. Iszonyú, a férjem könyörög, hogy keljek fel, de persze én nem tudok, hiszen alszom… A legrosszabb, hogy amikor kimegy a hatása, még egyszer szúrnak ‒ az én beleegyezésemmel!

Reggel megérkezik az orvosom, megállapítja, hogy lassú a tágulás. Kezd a dolog komollyá válni, időhatár-megjelölés hangzik el, oxitocininfúzióra kötnek ‒ a megfelelő cseppszámmal. A kábultság már nem tart, úgyhogy hajrá, tágulni kéne. A következő, tíz utáni vizsgálatkor még mindig nem elég. Kapunk még egy kis időt, a műtét előtt.

Ekkor felkelek. A labdára ülök. Innentől az események felgyorsulnak, egy órán belül érzem, hogy valahogy más az, ahogy fáj. Felállok, majd ráhajolok a szülőágyra, amit azonnal felemelnek kényelmes derékmagasságba. Megjelenik a szülésznő mögöttem, majd az orvos is belép. A tolófájások közben felállok, így születik meg Vince 12 órakor, kb. 20 perces kitolási szakasz végén. A súlya 3940 gramm. Ő kifért…

Utóbb látom, hogy a baba megszületését kb. hét-nyolc fős kórházi személyzetből álló közönség asszisztálta, ott álltak mind a kis szülőszobában, mint utóbb kiderült, fogadásokat is kötöttek a szülésem sikerére… (A méhlepény megszületését sok vérzés kíséri, utóbb súlyos vérszegénynek is nyilvánítanak.)

Csodás, euforikus érzés volt szülni, úgy éreztem, ennél nagyobb dolgot még soha nem vittem véghez.

P. V.

Bori >>>
Sári >>>
Juli > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.