igaz történetek szülésről, születésről

1840. nap: Szabadon szülni jó! (Ábel)

Megjelent: 2015. okt. 19.

Kicsi fiam egy februári hajnalon indult el. Előző este mintha lett volna valami, de csak jósló fájás volt, elmúlt. Pedig már nagyon akartam szülni, sehogyan se volt jó. Aztán arra ébredtem, hogy ez már az igazi.

Egy darabig a lányaim ugrálólabdáján üldögéltem, a család még aludt. Aztán szóltam Kálmánnak. Aztán hívtunk Téged, hogy talán majd ma fogunk szülni. Aztán megengedtem a vizet a kádban és beültem. Még egyszer telefonáltunk, gyere, de nem kell sietned.

Gyorsan jöttetek, először Judit. Magyaráztam neki, a kádban ülve, hogy nem is biztos, hogy szülök. Innentől egybefolyik minden. Az érkezésed kiemelkedik: ahogy bejössz. Akkor minden rendben. Kifogy a meleg víz, forraltok, öntitek. Zsályaillat. Só a vízbe. A hangod: „mindent lehet”.

A bojler csöpögése zavart, te zacskóban vattát raktál alá. A gyerekeim, ahogy bejönnek a fürdőszobába és rájuk kiabálok, csukják be az ajtót. Zárva kellett lennie, nincs mese, minden porcikámban éreztem. Befele mentem, nem zavarhatott semmi. Befele, befele.

Egyszer csak valahogy kicsi lett a hely a kádban. Próbáltam helyzetet változtatni, mindenhogy szűk volt. Akkor megkérdezted, nincs-e kedvem kijönni. Kint megkapaszkodtam a vécében, aztán négykézláb bemásztam a szobába. Ma is hallom, ahogy nevettél.

Azt hiszem, ez lehetett az a pont, ahol az első gyerekem annak idején elakadt a születésénél, a harmadik pedig igencsak lelassult. Mert bizony Ábellel is itt fáradtam el, mondtam: „Aludni akarok!” Felelted: „Aludjál!” Erre nem számítottam. Nagyon jó érzés volt. Igazi biztonság. Ezt játszottuk percekig, tán tovább: „Aludni akarok!” – „Aludjál!” – „Aludni akarok!” – „Aludjál!” Ez a szakasz is véget ért.

Volt bennem, körülöttem egy érzés, hogy a gyerekem viszem a szájamban, a fogam között, a túlsó partra. Mondtam is Neked, hogy nem tudom átvinni a túlsó partra. Kérdezted, milyen víz van ott, türelmetlenül leintettelek. Nem volt jó a beszéd.

Aztán feltérdeltem, és bár iszonyú gát volt bennem, hogyan viselkedem, mégis kiabáltam, úgy nyomtam. Ábel buksija megjelent, és visszahúzódott. És újra és újra.

Aztán egy artikulálatlan, hatalmas ordítással együtt született meg, szinte kívülről hallottam, ahogy szólt. Ott volt a Bábi, jó rövid köldökzsinórral. Kispocak.

A méhlepény születésénél már féltem a fájdalomtól, húztam a dolgot. Végül meglett az is. Fáradt voltam. Boldog voltam. Jó volt.

Kérdezted, milyen szülni egy olyan nőnek, akinek van gyereke, de még sosem szült. Szabadon szülni jó!

H. É.

(A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.