igaz történetek szülésről, születésről

679. nap: Bizalom vagy kontroll ‒ nekem is jár a csoda?

679. nap: Bizalom vagy kontroll ‒ nekem is jár a csoda?

Öthetes voltam, amikor sugallatban érkezett lányom születésének időpontja. Nagyon biztos voltam a dátumban, ráadásul az ultrahang és az orvos is ezt kalkulálta ki.

Szép és izgalmas, várakozással teli várandósság, és egyre biztosabb voltam benne, hogy most nem akarok kórházban szülni, elég volt egyszer. Fiam születése után is eufórikus állapotban voltam, csodálatosnak éreztem, és ezt az élményt senki nem veheti el tőlem, ennek ellenére nem kértem a kórházi protokollból. Meg akartam tapasztalni, milyen az, ha a testem ösztönösen működik, önmagától, siettetés, belebeszélés nélkül, és a Sors is erre terelt.

Elmentünk az infóhetet megelőző estre, és egyre nagyobb vágyat éreztem, hogy itthon szüljek. Férjem akkor még szkeptikus volt, de támogatott. Végül járni kezdtem az infóhétre, férjem is olvasgatott a témában, és egyre biztosabbak lettünk döntésünkben. Nagyon izgultam, ahogy közeledtünk a Nagy Naphoz, mert éreztem, hogy lelkemben is változást fog hozni ez a szülés. Visszafordíthatatlanul és megállíthatatlanul.

Gyerekkoromat nem érzem könnyűnek, volt mit feldolgozni, és bár évek óta dolgoztam magamon, éreztem, hogy egy pontot tehetek a hosszú folyamat végére, ha itthon szülhetek. Nagy lehetőségnek éreztem. Féltem is a változástól, mi lesz majd később, és kíváncsi voltam, mire akar majd megtanítani ez a lány? Már az is épp elég, hogy lány és „második”, pont, mint én.

Elérkezett a Nagy Nap: a megérzés bevált, a sugallat szerinti napon indult útnak a lányom. Délután már biztos voltam benne, hogy ma akció lesz, de még palacsintát sütöttem, telt a nap a megszokott módján. Este negyed nyolckor írni kezdtem a kontrakciókat, 20-30 percesek voltak. Pár falatot ettem, majd enyhe hasmenés jelezte: a lányom készülődik. A nagyfiamnak elolvastam az esti mesét, elaludt. Férjem kezdte gyúrni a pizzatésztát, aztán lefeküdt kicsit aludni, engem is kért, hogy aludjak, de nem ment.

Feküdtem, olvasgattam valami bulvár hülyeséget, írtam a kontrakciókat, amik tízpercesek voltak, és állandóan pisilnem kellett. Negyed 12 felé felkeltettem a férjem, hogy már nem szeretnék egyedül lenni (ötperces kontrakciók), és pityeregtem. A fiam azt választotta, hogy a felső szinten szeretne lenni Mamával, és ekkor éreztem, hogy ideje őt felvinni. Fordulópont volt, amikor a férjem felvitte őt.

Zokogni kezdtem, valami nagyon fájdalmas elszakadásnak éltem meg, és itt fogtam fel, hogy ez a gyerek TÉNYLEG ki fog jönni, és két gyerekem lesz. Meggyújtottuk a gyertyákat, elindítottam a szüléshez válogatott zenéket, a zene végig nagyon sokat segített. Ültem a földön, figyeltem befelé, és őrlődtem, hívjam-e a bábát, doulát. Féltem, hogy túl hamar szólok, de nem akartam túl későn se. Viszont nem akartam az éjszakájukba bezavarni. Szégyelltem magam, de csörögtem.

Hárompercesek voltak a kontrakciók, inkább szóltam. Megbeszéltük, hogy még ne jöjjenek, majd 20 perc múlva azt kértem, inkább mégis jöjjenek. Közben szóltam tesómnak is, hogy indulhat, és elindult a három, szívemnek legfontosabb barátom is, akik a felső szinten szorítottak értünk.

Mikor megjött a doula, akkor kezdtek előjönni gyerekkori emlékek, és húztak magukkal. Pont a Just a perfect day című szám ment, amikor az első nagy zokogás rám tört. Ugyanis az jutott eszembe, vajon az én anyámnak is olyan tökéletes volt a születésem napja, mint amennyire nekem tökéletes a lányom érkezésére?

Nem fáztam, de nagyon remegtem, ezen aggódni kezdtem. Kicsinek és védtelennek éreztem magam, és felnőtt, életet adó szülő nőnek egyáltalán nem. (Hihetetlen kontraszt volt az iszonyúan biztonságos, védett és meleg helyen érezni ezt a bensőmben).

Közben már velünk volt a bába is, akitől kértem egy vizsgálatot. Első hidegzuhany: nem is tágultam szinte semmit. Mérhetetlen csalódás magamban, úgy éreztem, nem teljesítek jól, másokhoz hasonlítottam magam. Itt derült ki, hogy nem tudtam róla, de magam felé is volt elvárásom. Nem értettem, hogy ilyen erős kontrakciókkal hogy nem tágulok?!
Bábám javaslatára lefeküdtem pihenni. Éreztem, hogy zajlik körülöttem az élet, halk beszélgetések, nem vagyok magamra hagyva, de nem piszkálnak, ez nagyon jó volt.

Közben rájöttem, hogy rettegek a hajnali 3 órától! Apu mindig, kivétel nélkül vasárnapról hétfőre virradó hajnali 3-kor lett rosszul, a 14 év alatt mindig! Valamiért ez eszembe jutott, és megrémültem, hogy ez velem is így lehet. Addig, amíg nem múlt el a hajnali 3, nem is adtam át magam teljesen, mert féltem.

Aztán egyre jobban kiabáltam, udvariasságomat felváltotta a káromkodás, sokat pisiltem, de már közben is fájt, nagyon. A férjem csodásan volt mellettem, nem okoskodott, nem mondta meg, mit csináljak, „csak” velem volt, de úgy igazán.
Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, amikor kértem még egy vizsgálatot, és a tágulás minimális volt. Na, ez volt a második hidegzuhany.

Iszonyú erősnek éreztem a kontrakciókat, alig volt már köztük szünet, soha nem izzadtam még úgy, mint ekkor. Olyan dühös voltam és csalódott és ideges, azt éreztem, nem jól funkcionálok. Csak arra koncentráltam, hogy valahol tartanom kellene már, ahol tartok, az kevés, nem teljesítek, a segítőim előtt kudarcot vallok, kevés vagyok, mit gondoltam én, hogy egy ekkora dolgot meg tudok csinálni egyedül, és élhetek a lehetőséggel?! Záporoztak rám felülről és belülről az évek alatt belém ivódott programozások, emlékek. Fájt a lelkem, fájt a testem, sírtam és üvöltöttem. Vissza akartam fordulni, elismerni, hogy igaza volt Apuéknak, igaza volt mindenkinek, belátom, és most is, mint mindig, meg akartam ennek felelni.

De innen már nem volt visszaút: más utat választottam, a saját utamat, végig kellett menjek rajta. Úgy éreztem, vonaglik a lelkem a testemben, nőni akar és kijönni. A pocakban lévő lányomra mintha nem is figyeltem volna, ez most rólam szólt, vele együtt én is meg akartam születni, úgy igazán, most az igazi valóm is világra fog jönni.

A férjemmel táncoltunk, sírtam, majd azt éreztem, mindjárt megbolondulok. Letérdeltem az ágy elé, és azt éreztem, nyomnom kell. Kiabálva kérdeztem, mikor nyomhatok??? „Ha kell, hát most.” ‒ ez volt a válasz. Úgy éreztem, ez álom és ébrenlét határa, volt egy kis tiszta része az agyamnak, amivel nem értettem, hogy az előbb még nem voltam kitágulva, most meg már nyomni??? De nem tudtam nem nyomni (ezt mindig annyira, de annyira szerettem volna megtapasztalni!!) Üvöltöttem, lihegtem, izzadtam, a férjem kezét, nadrágját téptem, ő és tesóm legyeztek, és éreztem, ez már tényleg őrület!!

Kipukkadt a burok, elfolyt a víz, és a lányom megérkezett. Picike repedés a gáton, hatalmas, gyönyörű, pufók lányka (a kórházi ultrahang egy kilóval lebecsülte, de talán nem baj, ha tudom, milyen nagy, féltem volna a kitolástól). El sem hittem, hogy itt van, megcsináltuk, sikerült!

Felmásztam az ágyba, a lányom a hasamon, szopizni is próbált, és azonnal lekakilt. Hamar jött a méhlepény is, gond nélkül, szépen, egyben.

Nagyon nagy utat tettünk meg, és boldog vagyok, büszke, és úgy érzem, valami csodát máris átadtam neki. A férjemmel is soha nem látott egységbe kerültünk, pedig eddig is jó volt a házasságunk. Megtanultam elengedni a kontrollt, és a bizalom megérkezett hozzám is.

A gyermekágynak is már vége, de nagyon felbolydult és érzékeny vagyok még mindig. Az biztos, hogy nem egyedül a lányom született itt meg, most magamról is gondoskodom. Sokkal érzékenyebb vagyok magam iránt is, ez alatt a 12 óra alatt rengeteg dologgal szembesültem, és tudatosult, ami eddig akadályozott jó pár dologban. Minden más lett, és nemcsak az, hogy kétgyermekes, boldog Anya vagyok! Felnőttnek is érzem magam, kompetensnek is az anyasághoz, megváltoztak eddigi kapcsolataim. Nagyon sokat tanultam a szülés alatt, őszinteséget, megtanultam kapni és elfogadni, befogadni, észrevenni a jót.

Azt soha nem lehet meghálálni, amit értem tettek segítőim! Sok mindent pótoltak, ami eddig hiányzott, és csodát éltem át velük, mellettük. Csodás szülés volt, igazi nyers erővel megáldott, ösztönöktől elszabadult vadság, és egyben mégis sérülékeny, érzékeny melegség.

Egy folyamat valóban pontot kaphatott a végére, de kinyílt egy másik kapu, ahol csupa jóság, újdonság vár rám, és már fel vagyok szerelkezve olyan erővel, amivel a nehézségeket, konfliktusokat sokkal jobban kezelem.

D. N.
Testvértörténet >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.