igaz történetek szülésről, születésről

377. nap: Kakaóscsiga (Szabi fiam születése)

Megjelent: 2011. okt. 17.

Még jóval a gyerekvállalás előtt hallottam először az otthonszülésről, de akkor még nem gondoltam, hogy magam is otthon fogok szülni. Már terveztük az első gyermekünket, amikor nőgyógyászt váltottam. Olyat kerestem, akivel kórházban, „bababarát” módon lehet szülni. De akit választottam, a fertőzésemet egy erős antibiotikummal kezelte ki, amitől beteg lettem.

Így végül felhívtam dr. Geréb Ágnest, akivel abban mindenképp hasonlítunk, hogy nem szeretjük a fölösleges gyógyszerezést. A joghurtos gyógymódjától teljesen rendbe jöttem, és az is nagyon szimpatikus volt, hogy a találkozónkon nem várakoztatott meg, és nem kért pénzt, ellentétben az előző nőgyógyásszal. Mivel nagyon szimpatikusnak találtam, amikor kiderült, hogy babát várok, rögtön őt hívtam fel. Ajánlotta a szülésről szóló információs hetüket, amire el is mentem, és nagyon sok hasznos információt kaptam várandósságról, szülésről, az újszülött gondozásáról, szoptatásról. Egyre inkább meggyőződtem arról, hogy Ágiékkal szeretnék, mégpedig otthon szülni. Szerencsére a férjemnek is szimpatikusak voltak, ő is támogatott a tervemben. Először még nem tudta, velem lesz-e a szülésnél. Amikor már biztosan tudtam, hogy otthon fogok szülni, kérdeztem is viccesen: „Elmész otthonról a szüléskor, vagy otthon maradsz?”

Az információs hét számomra leghasznosabb része a péntek-szombati csoport volt, amikor mi mesélhettünk olyan dolgokról, amiket problémának érzünk, ami nehezítheti a szülés lelki részét. Jó volt elmondani, hogy császármetszéssel születtem, és meghallgatni, ez mennyire volt rutin beavatkozás vagy szükséges; az, hogy félek, hogy zavarni fogom a szomszédokat a kiabálásommal, ezért inkább a születésházban szülnék, és hogy ez talán elfogadhatóbb a szüleim számára is, akik igen aggódtak az otthonszülés miatt. A születésházról egy héttel a szülés előtt mondtam le, amikor jósló fájásaim voltak (akkor azt hittem, az már az igazi), és nem értettem, miért akarok én felkelni a saját, kényelmes ágyamból csak azért, hogy egy másik, ugyanilyen lakásban szülhessek.

Így egy hét múlva, reggel ötkor már tudtam, hogy nincs más dolgom, csak feküdni, „fájni” és telefonálni, hogy jöjjenek a bábák segíteni. De még nem fájt annyira, és nem is voltak rendszeresek a méhösszehúzódások, ezért még nem telefonáltam. A férjem otthon maradt velem, a másik szobában dolgozgatott, mert ritkán kellett fogni a kezem. Hozott kakaós csigát is a boltból, de azt már nem tudtam megenni. Közben beszéltem a bábákkal is, de mondtam, hogy még ráérnek.

Délután kettőkor éreztem, hogy most már szükségem van szaksegítségre, hívtam is őket. Akkor már ötpercenként fájt, egyre  erősebben. Ahogy kiért a bába és a doula, feltettek vizet a borogatáshoz, közben masszíroztak, a férjem is segített. Különösen akkor kellett a segítsége, amikor a kitolásnál tartani kellett engem hátulról, hiszen – lévén férfi – ő volt a legerősebb közülünk.

Végig támogattak, bármit kértem, hozták, és nem utasítottak. Csak egyszer, a kitolásnál, mikor csendesen megkértek, hogy segítsek a babának. Nyomtam, de úgy éreztem, egyáltalán nem sikerült összehúznom semmit. Szabi viszont kicsúszott, mert utólag derült ki (számomra), hogy egy kicsit megakadt a szülőcsatornában, és magától nem akart kijönni. Ez a kis nyomás elég volt, hogy kibújjon, és én közben semmi pánikot nem éreztem, mert a bábák is nyugodtak voltak.

Délután háromnegyed hatkor született meg első fiúnk, véresen, magzatmázasan, de annál szebben. A mellemre tettük, együtt pihentünk, majd megettem a kakaós csigát. Nagyon jólesett. Megdolgoztam érte! A bábák átmentek a másik szobába, hagytak bennünket pihenni, örülni. Egy óra múlva a méhlepény is megszületett; átvizsgálták, mindent rendben találtak.

Utána elmentek a bábák, mi pedig hármasban örültünk az új családunknak, amit nemsokára a nagyszülők is megnéztek.

Sz. I.

Máté > > >
Lackó > > >
Attila > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol