Kezdőoldal » Császár » 508. nap: Macskaköves utak (Anna)

508. nap: Macskaköves utak (Anna)

Megjelent: 2012. febr. 25.

Hozzád eleve egy rossz emlékű kórházi születés után kerültünk. Addig, amíg az meg nem esett velünk (így, passzív formában, nem cselekedtük, hanem történt velünk), nem gondoltunk arra, hogy ehhez a legelemibb eseményhez az életünkben, hogy gyerekünk születik, ilyen, akkor körülményesnek tetsző módot válasszunk (noha több barátnő már akkor felvillantotta a lehetőségét). Bíztunk abban, hogy én mint nő ezt az alapvető funkciómat, hogy életet adjak egy kisbabának, el tudom látni. Ezt ma a végtelen naivitásnak és kórházi tapasztalatlanságnak tulajdonítom, hogy ott hagyják és segítik ezt, és nem avatkoznak be különb- s különféle módokon, amiért nagy árat fizettünk: az első lányunk ki lett belőlem hasítva pusztán azért, hogy az orvos ügyeleti idejében lássa meg a napvilágot (az ezer wattot a műtőben). Tovább nem részletezném ezt a megelőző szülést, hiszen nem ez a tárgy, de nehéz időszakhoz vezetett a későbbiekben, aminek hatására döntöttünk úgy a második alkalommal, hogy csakis Veled, a Te segítségeddel futunk neki.

Annával (második kislány) 19-én kezdtem vajúdni este. Ezt nem ismertem föl, a nagyobbik lányt annak rendje és módja szerint még lefektettük itthon, de felhívtalak, hogy kicsit aluszékony vagyok, és időnként fáj a derekam. Megkérdezted, hogy miért is fektettem le itthon Klárát (nagyobbik), hiszen ez már a vajúdás kezdete. Péter átvitte anyámhoz, ami már be volt gyakorolva, én ugyanis attól tartottam, hogy nekem az nehéz egy nagy és állandó figyelmet követelő kétévest arra kérni, hogy most hadd ne az ő kívánságai teljesüljenek rögtön, és hadd ne én teljesítsem őket, hiszen kakilni sem tudtam korábban zavartalanul.

Ezután lepihentem, Veled pedig azt beszéltük, hogy majd jössz/jöttök a másik Ágival, amikor sürgetőbbé válik. Szundikáltam, jöttetek, eltelt valamennyi idő, mindenféle testnyílásaimon mindenféle távozott belőlem, talán fürödtem is, de azt hiszem, látványos tágulás nem történt.

Péter hozott egy kis tortát, amelyik akkor a kedvencem volt, hogy valami kis erőhöz jussak. Az első falat után az is sugárban ki, Ti meg édesen majszoltátok (ezt nagyon jó volt látni).

Nagyon jó volt, Ági masszírozta és borogatta a hasogató keresztcsontom. Én néha pityeregtem, hogy inkább szeretnék most valami mást csinálni, Te mondtad, hogy pedig ez a baba most ki fog jönni. Telt-múlt az idő, már-már ki voltam tágulva, de mégsem eléggé, valahogy nem hittem el, hogy ez a gyerek tényleg ott fog kijönni, ahol bement, pedig nagyon szerettem volna, csak addig már porig voltam alázva a kórház által, hogy megy-e ez nekem egyáltalán.

Akkor mondtad (már megint este volt), hogy most pedig burokrepesztés lesz, addig is időről időre hallgattad Anna lelkes kis szívhangját. Az is megvolt, mégis ácsorgott a dolog, pedig onnantól már ugye csak elő kell kerülni annak a gyereknek.

Mondtad, hogy bekísérnél a kórházba, ahol dolgozott a terhesgondozást végző orvos, ígérted, hogy csak egy icipici oxitocint fogok kapni. Én meg bömböltem, hogy a kórházban megint le fognak szúrni, mint egy disznót. Megígérted, hogy nem. Ezt most elmondhatom, hogy nem hittem el, pedig tényleg nem: amint beértünk, 15 perccel később meg is született Anna (oxitocinra végül nem volt szükség, a macskaköves utak talán megtették a hatásukat).

Kedvesen fogadtak, a szülésznő nagyon körültekintő volt, nem végeztek gátmetszést, igaz hanyatt fekve vezényeltek. Utána megvizsgálták, nem repedt-e a méhfal a korábbi vágás mentén, de nekem semmi nem számított, ahhoz képest, hogy megszületett, és nem lett kihasítva, odaadták, nem vágták el idő előtt a zsinórt, ölelhettem, és később megkérdezték, szeretném-e, ha megfürdetnék. Mondtam, nem, és ők nem is, hanem odaadták.

Két óra kettesben töltött megfigyelési idő (Annika szopott) után hazamentünk, és mivel nagyon éhes voltam, jót ehettem édesanyám raguleveséből. Ez 21-én reggel történt.

És még egyszer köszönöm Neked!

K. K.

Testvérmese > > >