igaz történetek szülésről, születésről

1403. nap: „Végre egy nő, aki tud szülni” (Emese érkezése)

1403. nap: „Végre egy nő, aki tud szülni” (Emese érkezése)

Árpi születésénél már eldöntöttük, hogy Emese lesz. Ez olyan egyértelmű volt. Nem tűztünk ki időpontot, hogy mikor is jöjjön. Jöjjön, amikor jönni akar.

Nyugodt, szép várandósság volt. Bátyus simogatta, puszilgatta, játékokkal halmozta el már pocaklakóként is. Arra készültem, hogy ez a szülés, születés is legalább olyan szép lesz, mint az első.

Este volt. A vacsorát már nem is kívántam. Gondoltam is, hogy már készülőben van valami. Lefeküdtünk aludni, hogy kipihenten mehessünk a kórházba. Éjjel egy óra felé jött a meglepetés. Már rögtön az első összehúzódás olyan erős fájás volt, hogy a vasból vizet tudtam volna facsarni. Meglepődtem és meg is ijedtem. Azt hittem, hogy valami baj, vagy ha nem is baj, de még két ilyen fájás és meg lesz a babóca.

Felkerekedtünk és elindultunk a kórházba. Se híre, se hamva nem volt annak az idilli állapotnak, ami az első szülésnél volt. Elkezdődött a harc a szülésznővel, az orvossal. Nem kérek semmit, nem tudok, és nem is akarok a hátamon feküdni és a CTG-t, NST-t meg mindenféle ketyerét hallgatni, nézni. Más volt a szülészgárda. Csúnyán néztek rám, hogy nem engedek semmit, kaptam a negatív megjegyzéseket, amikor több óra után lefeküdtem pihenni, hogy „nem lesz ebből ma így gyerek” stb. Nem elég, hogy fáj, de még a szülésznő sem támogat, mindenbe beleszól, nem hagyja, hogy az érzéseim után menjek.

A férjem volt minden mentsváram. Igyekeztem kizárni a külvilágot és csak magamra, a babára és a férjemre figyelni. Hosszú-hosszú óráknak, napoknak tűnt. Pedig 12 óra vajúdás egyáltalán nem sok. Sőt. Ha ennek a felét nem a küzdéssel kell eltölteni és egy szerető, támogató közegben telik el, könnyebben elviselhetővé tette volna. Bizonyosan akkor se fájt volna kevésbé, de a lelkemnek jobb lett volna.

A köldökzsinórt szerencsére – és a férjem küzdésének köszönhetően – nem vágták el idő előtt, de a méhlepényt már nem tudták úgy megvárni. Nem is éreztem úgy, hogy szépen zárja le a szülést.

Érdekes. A szülés után nem sokkal a szülésznőnek lejárt a műszakja, de még mielőtt hazament, bejött és megjegyezte a férjemnek, hogy „végre egy nő, aki tud szülni”. (Csak nem értem a mai napig sem, hogy akkor miért is nem hagyják a nőket?!)

A kórházi küzdés az orvosokkal és a csecsemősökkel folytatódott tovább. Annyira rossz élmény volt az egész kórházi ottlét, hogy megérett bennem a gondolat és az elhatározás, hogy a következő baba otthon fog már megszületni.

G. Sz. Zs.

Árpád > > >
Nimród > > >
Zselyke > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.