igaz történetek szülésről, születésről

1405. nap: Bent tartani a babócát (Zselyke elengedése)

1405. nap: Bent tartani a babócát (Zselyke elengedése)

Ahogy cseperedett Nimród fiúnk, úgy láttam, hogy a páratlan szám nem jó. Valaki mindig kimarad. Ekkor jött az elhatározás. Inkább négy, mint három. Várakozás, számolás, teszt, csalódás. Újra. És újra. A múló hónapokat elvesztegetettnek éreztem. Úgy Akartam, hogy minél kisebb legyen a korkülönbség közöttük. Szerettem volna, hogy a Niminek is legyen egy ugyanolyan kistesója, mint Árpinak.

És egyszer csak bekopogtatott. Aztán dübörgött és csörtetett. Megismertem, ami eddig még nem volt. Vártam, hogy múljon már el az első három hónap. Szerintem az összes lehetséges tünetet kipipáltam, amit a terhességgel összekapcsolnak. Nem is értettem. Úgy gondoltam, hogy csak azok a kismamák vannak rosszul, akik félnek a terhességtől, vagy tartanak valamitől. Negyedik gyereknél ez már rutinból megy. Vagy mégsem.

Alig, hogy eltelt az első harmad, jött a következő tünet. Köldöksérv. Utána hetekig tartó vérzés. Orvosi javallatra fekvés, pihenés, emelés nulla. Családi segítséggel sikerült is tartani, amikor is – fekvés közben – egy játék megütötte a hasam. Bevérzett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban az orvosomnál. Választás elé állított. Befekszem a kórházba, vagy gyógyszert szedek. Körülbelül félidőnél járunk.

Így a lórugásgyógyszer mellett döntöttem, és átállítottam az agyam a „bent tartani a babócát” állásra. Ami végül jól sikerült. Olyannyira, hogy a doktorúr állítása szerint az a gyakorlat, hogy a gyógyszer abbahagyása után másnap szülni mennek a kismamák. 37. héten abbahagytam a szedését, és semmi nem történt másnap. Se harmadnap. Sőt.

A kiírt időpont előtt pár nappal indult meg csak a vajúdás. Éjjel egy órakor jött az első fájás. Úgy örültem neki! Persze rögtön elkezdtem számolgatni. Ha úgy jön, mint a Nimród, reggel már itt találják a tesók az ágyban a hugicát. De jó lesz! Úgy vártam már, hogy jöjjön a következő fájás. És jött. Folyamatosan, rendszeresen. Elmúlt a reggel, de a baba még sehol.

Felhívtam az Ágit, hogy ha minden igaz, ma megérkezik a babóca. Férjem átvitte a gyerekeket a szüleihez. Nagyon nehezen engedtem el, nem akartam, hogy lemaradjon a szülésről, hiszen már csomó idő eltelt, sűrűn jönnek a fájások, erősek, kemények.

Számolgattam tovább. Ha úgy jön, mint az Árpi meg a Mesi, délben már meg is lesz. Dél körül, már kicsit fáradtabban hívtam fel az Ágit, hogy helyzetjelentést tegyek. Mondta, hogy pihenjek. Jó, megpróbáltam. Nagyon fájt már mindenem, nem tudtam így rendesen pihenni, meg türelmetlen is voltam.

Felkeltem és elhatároztam, hogy befejezem a falvédőt, amit a babócának terveztem. Varrtam-varrtam, a fájások meg rendületlenül jöttek. Délután négy-öt óra körül tanácstalanul hívtam már fel az Ágit, hogy fogalmam sincs, hogy mi az a jel, ami egyértelművé teszi, hogy kijöjjenek. Kérdezte, hogy ténykedés közben ugyanúgy, rendszeresen jönnek-e a fájások. Mondtam neki, hogy varrás közben ötpercenként. Erre mondta, hogy akkor készülődnek és lassan jönnek.

Nyolc óra körül érkeztek meg. Próbáltunk beszélgetni, bár ekkor már túl sok mindent nem fogtam fel. Pár fájás után megjegyezte, hogy nem is mondtam, hogy ilyen jó kis fájásaim vannak. Megvizsgált, és ekkor jött a hideg zuhany. Azt mondta, hogy sehol se vagyok. Mondott még valamit, de ebből én semmit sem értettem.

Kétségbe estem, hogy akkor most elmennek? Vagy mi lesz? Kapaszkodtam beléjük. Ha elmennek, az azt jelenti, hogy még sokáig nem lesz meg a baba. Az nem lehet. Már határozottan kezdtem fáradni, és a kezemben akartam tartani a babámat. Nem tudtam, hogy mi esne jól, mit csináljak. Tágulni akartam. A végét vártam. Ágiék lefeküdtek pihenni, én meg csak vártam.

Végre nagy nehezen 11 óra fele megjött az első tolófájás. Ettől erőre kaptam, hiszen pár perc, és máris a kezemben tarthatom a babámat. Mindjárt vége. Aztán elmúlt egy. Kettő. Jó pár fájás. Háromnegyed 12-kor még bíztam benne, hogy kilencedikén születik meg (pont a Nimród születési dátumának a fordítottja).

Aztán elmúlt kilencedike. Nekem meg csak jöttek az üres tolófájások, csak jöttek. Életemben nem izzadtam még ennyire, mint akkor. Alig álltam már a lábamon. Nagyon fáradt voltam. Nem értettem, hogy mi történik. Miért nem tud megszületni? Ezen kezdtem agyalni, amikor is beugrott, hogy egész várandósság alatt azon voltam, hogy bent maradjon a babócám, ne szülessen meg idő előtt.

Amikor ez tudatosult, és megpróbáltam oldani, a következő fájásra meg is született Zselyke. Végre kézben tarthattam! Olyan szép volt! Semmi nem látszott rajta az előző napból. Gyönyörű rózsaszín bőr, kisimult, kerek arc.

Természetesen egy újabb szerelem született. Ági meg is jegyezte, hogy mennyivel másabb lettem. A megkönnyebbülést, boldogságot, jó kedvet, új szerelmet látta rajtam. Sokat kivett a terhesség és a lassú szülés belőlem, de rengeteget, sokkal többet adott az első pillantás Zselykével.

G. Sz. Zs.

Árpád > > >
Emese > > >
Nimród > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.