igaz történetek szülésről, születésről

1713. nap: Beavatódtam

1713. nap: Beavatódtam

Beavatódtam. Dühös vagyok, szomorú és boldog.

Anikót évek óta ismerem, barátnők vagyunk, sok közös szál fűz össze minket.

Áldott állapota valóban áldott volt, amit a kezdetektől kísértem. Háborítatlan, természetes szülésre készültünk, és végül orvost és helyszínt is találtunk ehhez partnernek. Felkészülésben is mindent bevetettünk: intimtorna, gátmasszázsolaj, málnalevéltea, szülésfelkészítők stb.

A terminus másnapján éjjel hívott Anikó, hogy négy-hat percesek az összehúzódásai, többször hányt és fázik. Abban maradtunk, hogy még megpróbál pihenni, aludni egy kicsit.

Majdnem két óra volt már, amikor megérkeztem hozzájuk. Anikó épp végzett a zuhanyozással. Hárompercenként elmerült a kontrakciókban és engedte, hogy a teste diktáljon. Gyönyörű volt. Mivel most már melege volt, mellé dőltem az ágyra és legyeztem őt. Gyakran kínáltuk vízzel, hogy pótoljuk a hányással elvesztett folyadékot. Csendes volt.

Ahogy figyeltem hosszú, mély utazását a hullámokban, kb. egy óra múlva úgy láttam, itt az idő a kórházba induláshoz. Ő is így érezte. Érkezési státusza: teljes tágulás, tűnőfélben lévő méhszáj.

Enyhén pánikoló, őrmesteres szülésznő jutott nekünk. Fél négytől NST-n volt kb. 20-25 percig. Minden a legnagyobb rendben. Hívták a dokinkat. Mécsesek fényénél, halk zeneszónál, olajos masszázzsal a derekán, a szülőágyra támaszkodva, lassú ringatózással segítette tovább a kis Bogi utazását Anikó. Profi volt. Mintha mindig ezt tanulta volna.

Kaptunk labdát, szülőszéket és egy matracot is. Több pózt is kipróbálva kereste a legjobbat. Álomszerű volt az egész. Az őrmesteres szülésznő egyszer csak „berongyolt” egy halom papírral, felcsapta az erős neont, adatokat kérdezett, majd aláíráshegyeket kért Anikótól, aki a szünetekben fegyelmezetten eleget is tett a kórházi procedúrának. Az orvosi vizsgálat is megvolt. A fájások ritkulni kezdtek, pedig már a kitolásnak kellett volna jönnie.

Több mindent kipróbáltunk. Muskotályzsályás borogatás pocira. Józsi elment csokiért, mi pedig összekapaszkodva ringatóztunk Anikóval. Majd én mentem ki, hátha a férjével való intimitásra lenne szüksége. Imádkoztam. Józsi rövidesen visszahívott. Zuhanyozást javasoltam, ez nagyon jólesett Ancsának. Háromnegyed órát ült egy labdán, illetve állt a zuhanyban, amíg én folyattam rá a vizet. Kontrakciók alatt a pocakjára és lejjebb. A szeméremrés egészen megnyílt, pedig a fájások ritkultak, rövidültek, végül szinte teljesen leálltak. Bogi baba lassan haladt lefelé, de a szívhangok rendben voltak sokáig. Hajnalodott.

Az orvosunk úgy ítélte meg, hogy nem lehet tovább várni. Anikó többször is hányt, sápadt volt, úgy tűnt, fogytán az erő, de ő nem adta fel. Csak egy falat csokit tudott elszopogatni, és bár folyamatosan itattuk, úgy nézett ki, hogy ez nem elég. A babus szíve is jelzett.

Jött a reggeli váltás orvosból, szülésznőből. A leköszönő orvos még egy „Jó, ha megúszod vákuum nélkül!” – mondattal búcsúzott a mi dokinktól, és cukorinfúziót javasolt, majd oxitocint. Újabb őrmesteres szülésznő. Lámpa föl, és „Eddig tartott az alternatíva, most jön a tudomány!” – felkiáltással mindent el-, illetve kipakoltatott a szülőszobából, ami az intimitást és Anikó kényelmét hivatott szolgálni addig. Csak az ablakpárkány a függöny mögött maradt nekünk. Esélyeink egyre fogyatkoztak.

Az új ügyeletvezető orvos klasszikusan konzervatív, de idősebb és tekintélyesebb választott dokinknál, aki őt konzíliumra hívta. Hanyattfekvés, térd fel jobbról-balról, se hang, se levegő, csak pisi-kaki. Ebben nagyon profi volt. Nekem úgy tűnt, hozzáértése megnyugvással töltötte el a párt, és engedelmesen alávetették magukat a szülésVEZETÉSnek. Bennem harc dúlt; igyekeztem segíteni, ahogy tudtam, de nem akartam részt venni ebben a gyötrésben.

Amikor a baba feje a sokadik nyomás után is mindig visszacsúszott, már vákuum, császár és egyéb rémek kezdtek fenyegetni. Telefonon imatámogatást kértem férjemtől. Suttogva kérdeztem orvosunkat: „Nem lenne könnyebb valahogy függőlegesben?” Nem lehetett már. Beindult a kórházi gépezet.

Anikó hősiesen küzdött, Józsi hősiesen biztatta, szorították egymás kezét. Olyan szépek voltak! És ez csodás volt a rám törő saját szörnyű emlékeim közepette is.

Már délelőtt tíz óra felé jártunk. Mondatfoszlányok jöttek; elhúzódó kitolás, gátmetszés, vákuum. A belsőmben minden sikított; a gátját ne bántsátok! Ne!

A szülésznő (Verácska) olajat kért, próbálkozott a gátvédelemmel, ezért hálás vagyok neki, de végül csak előkerült az olló. Amikor Bogi buksija már kint volt, prüszkölni kezdett: „phü-phü”, majd picit sírt. A következő tolásnál, 10.05-re megszületett. Kis keze és a köldökzsinór valahogy a nyakánál tolongott, talán ez lassította őt. Nem tudom. Sírás fojtogatott.

Picit összebújhatott baba és mama. Papa elvágta a köldökzsinórt. Addig én próbáltam Anikóról leszedni a hálóinget, és lemosni a maszatot, hogy szoptatni tudjon. Az infúzió igencsak megnehezítette a dolgomat.

A kis jövevény gyönyörű volt, formatervezett és szép nagy súllyal érkezett: 3700 g. 9/10-es Apgart kapott és minden rendben volt vele. Hősiesen végigcsinálta ő is ezt a hosszú, nagy utazást. A szopizásban olyan ügyes volt, mint a mamája a vajúdás és a szülés alatt.

Hát beavatódtam végre!

Dühös vagyok, dühös a dokira. Szomorú a gátmetszés miatt. És nagyon-nagyon boldog, hogy meghívtak, és részese lehettem ennek a csodának, ahogyan ez a család megszületett.

Köszönöm, Istenem!!!

B. Cs.

Anyaszemmel > > >
Saját szülés: 1. kórházi > > >
Saját szülés: 2. kórházi > > >
Saját szülés: 3. kórházi > > >
Saját szülés: 4. kórházi > > >
Saját otthonszülés > > >
 

Véletlenül kiválasztott mesék.