igaz történetek szülésről, születésről

851. nap: Nőstényoroszlán (Bodó)

Megjelent: 2013. febr. 2.

„Oly régóta készülök. Pontosan három hónapja készülök leírni a történetét…” Nem hiszem, hogy azért nem sikerült eddig, mert nem volt rá időm. Mostanra pedig nem is emlékszem mindenre. Lehet, hogy negyedszerre ez már nem is olyan nagy szám? Vagy csak túl életszagú most minden körülöttem ahhoz, hogy észre tudtam volna venni – milyen gyönyörű volt!

Éppen egy hónappal korábban akartam először szülni. Mondták, többedszer szülőkkel ez gyakran megesik, de én biztos voltam benne, hogy velem nem eshet meg. Pedig megesett. Fel is hívtam Ágit, hogy szerintem nemsokára jöhetnek.

Gyönyörű nap volt, emlékszem rá. Szeles időben autóztunk a gyerekorvos felé, s nekem rendszeres kontrakcióim voltak. Aztán délutánra abbamaradt. Másnaptól kezdődően elviselhetetlenül hisztis voltam. Senki nem mehetett sehová, a férjemet nem engedtem dolgozni, a gyerekeket a nagymamánál aludni, mert minden este úgy feküdtem le, hogy ma már biztosan.

Így szinte megváltás volt, amikor egy hónappal később az egyik éjjel megint felébresztettek a kontrakciók. Azt gondoltam, csak a szokásos, és kimentem pisilni. Nem voltam álmos, ezért olvasgatni kezdtem a nappaliban, kitöltöttem az ingatlanközvetítő szerződését. És akkor erősödni kezdtek. Felébresztettem Ervint. Hívtam Juditot, a gyerekvigyázót, és a drágaságokat is – Ágit, Julit, Kingát.

Minden gyorsan történt. Nem tudtam úgy elszállni, mint Jónás születésekor, de azért voltak pillanatok, amikor most is „lebegtem”. Érdekes módon, csak a bal oldalamon ülve tudtam vajúdni, más pózban elviselhetetlen volt. Énekeltem, mosolyogtam, és főként kiabáltam. Ez utóbbi volt a legjobb.

Trisztán nagyon hamar felébredt, és kijött hozzám már a vajúdás elején. Picit szóval tartott, beszélgettünk, aztán kértem, hogy hagyjon. Teljesen megértette. Csendben nézett a kanapéról. Segített a jelenléte, sokat jelentett, hogy ott van.

Ervin hordta nekem a finomságokat – bor, csoki, hősugárzó. Na, és persze dekubituszlepedő meg orbáncfűolaj. Furcsa, tudtam, hogy már nem akkora újdonság számára, hogy szülök, mégis most valahogy másként volt ott. Tapasztaltan? Nem tudom, megnyugtató, őrző-védő volt a jelenléte. És persze azt is éreztem, nemcsak ők vannak ott velem, hanem az angyalok is, akik Bodót kísérik első földi útjára.

Megjött Judit. Tiszta fehérbe öltözött. Talán ezt találta megfelelőnek az alkalomhoz. Ismerős arckifejezés. Vajon mit szeretnék tőle, miben segíthetne – kezdeti zavarba esés. Mondom neki, forraljon vizet – ez mindig bejön. Aztán meg Jónás folyton megébred, így van dolga.

A trió is megérkezik. Éppen időben, mert érzem, már komoly az ügy. Azt hiszem, többször kértem is Ervint, csörögjön már rájuk, hol a fenében vannak. Belépnek, Kingát látom meg először – rákiabálok:  „Gyertek már ide!” Végre velem vannak. Annyira hiányoztak már. Szeretem őket.

Ők pedig csak rám figyelnek, mindhárman csak rám. Milyen rendkívüli alkalom. Mondom Áginak, sőt inkább parancsolom: „Vizsgálj meg!” „Szeretnéd?” – kérdez vissza. „Igen, tudni akarom, hol tartok.” Kesztyűt húz, nekem közben jön egy kontrakció, nyílnak a térdeim. „Inkább hozom az orbáncfűolajat” – mondja, és már nem vizsgál meg.

Négykézláb találom magamat. Folyton Michel Odent Császármetszés című könyve lebeg a szemem előtt, aminek a borítóján egy oroszlánnak lerajzolt nő szül. Én is nőstényoroszlán vagyok, ordítok, így szülöm meg a picinyem – és ez fantasztikus érzés. Erősnek és bátornak érzem magam.

Pontosan tudom, hogy hol tart Bodó, érzem, ahogyan fordul a testemben, érzem, hogy hatalmas, és érzem, hogy fiú. Kidugja a fejét, és vár.

Judit épp ekkor tud visszajönni a hálószobából, ahol Jónást csak most sikerült visszaaltatni. „Siess, Judit, most születik!” – kiált oda Trisztán. Judit leül a kanapéra. Bodó megvárta, most már kibújik. Még félig a testemben van, amikor Ági a szájával kiszívja a váladékot, és a földre köpi. Mint oly sokszor, most is az övé az első csók.

Judit arcán döbbenet. Sem szülést, főként nem otthonit – de leginkább négykézláb térdelő asszony mögött magzatvizet köpködő bábát nem láthatott még.

Köszönöm, Istenem, köszönöm, hogy világra segítetted. Megvan keze, lába, magamhoz ölelem, hússzagú, puha és meleg.

M. T.

Trisztán > > >
Samu > > >
Jónás > > >
Róza > > >
Zsolti > > >
Andris > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.