igaz történetek szülésről, születésről

970. nap: Így is lehet szülni (Emma Dorka születése)

970. nap: Így is lehet szülni (Emma Dorka születése)

Már mindhárman iskolába jártak, „nagyok” voltak, és én nagyon vágytam egy kisbabára. Nem tudtam elfogadni, hogy a méhem már örökre lakatlan lesz. Hogy soha többé nem lehetek várandós. A férjem államvizsga, szakdolgozat és nyelvvizsga előtt állt, és türelmet kért. Az első két várandósságom és szülés miatt többször kellett félévet, vizsgát halasztanom, majd óraközi szünetekben a vécében szoptatni. Szabadidőben tanulni babázás mellett. Messze nem volt ideális, emlékeztem én is. Tehát vártam. Türelmetlenül.

Mikor végre minden vizsgán túl volt, szabad utat kapott a babaprojekt. Hónapról-hónapra csalódottan konstatáltam, hogy nincs kislakó. Pedig eddig nem ez volt a jellemző.

Végre feltűntek az első jelek, majd a bizonyosság. És a mindent felülmúló rosszullét, közel félidőig. Kislányért imádkoztam, kislányt vártam. Nagyon-nagyon. Azt is éreztem. Amikor az ultrahang is megerősítette, hogy valóban kislánykával gyarapszik a család, kimondhatatlanul boldog voltam. Fülig ért a szám. A férjem is a tenyerén hordozott.

Május közepén felejthetetlen házassági évfordulót töltöttünk együtt. Ekkoriban már gyakran voltak összehúzódásaim is. Eleinte izgatottan figyelgettem, majd reményvesztetten figyelmen kívül hagytam őket.

Harmincadikán éjjel már erőteljes jelzéseket kaptam, de fontos családi programok vártak ránk, és még néhány fontos elintéznivaló másnap, így alvást parancsoltam magunknak.

Az első alkalom volt, hogy nem fogadtam orvost, csak a szülésznőm volt biztos pont a kórházban. Ő segített a felkészülésben is. Ellátott könyvekkel, filmekkel, amik nagyon finoman ráhangoltak a szülésre. Sokat beszélgettünk, és mindig megnyugtató és kimerítő válaszokat kaptam tőle.

Vízben szerettem volna szülni, egy filmrészletet láttam, ami teljesen lenyűgözött. Akkoriban ment a tévében a Szülőszoba sorozat is, minden részét megnéztem. Volt egy állva szülés benne, ami nagyon tetszett, azelőtt még nem láttam ilyet.

Új kórház, új infók, új elképzelések. Én is megújultam, tudatosabb, tájékozottabb lettem. Tudtam, hogy nem akarok gátmetszést. Ha lehet, akkor vízben szülnék. Ez volt a tervem.

Elsején már nagyon készülődött a testem. Elindultunk bevásárolni, előtte még tankolni, közben észrevettem, hogy nagyon szabályossá váltak az összehúzódások. Hárompercenként. Hajszálpontosan. Tankolás és ablakmosás után hazafelé vettük az irányt, a bevásárlás elmaradt a gyerekek nagy örömére.

Majdnem 18 óra volt, mire beértünk a kórházba. A szokásos érkezési tortúra (papírok, vizsgálat, NST) nagyon nem esett jól, pedig Kata, a szülésznőm fogadott, ami megnyugtató volt. Sajnos, antibiotikum-infúziót is kellett kapjak a protokoll szerint.5.2

Egy idő múlva nagyon elkezdtem fázni, reszkettem. Ígéretet kaptam takaróra, de annyira fáztam, hogy rengeteg időnek tetszett, mire kaptam is. A férjem mellém feküdt, a testével melegített átölelve.

Mikor ezeken túl voltunk, végre átadhattam magam a vajúdásnak. A jó meleg vizű kádban feloldódott minden. Egy nagy meleg burokban éreztem magam. Biztonságban. Nem fájt. Éreztem a keményedéseket, de nem fájdalomnak éltem meg.

Sajnos, megint megzavart a protokoll, orvosi vizsgálat következett, amihez ki kellett jönnöm a kádból. „Természetesen” a fájás közepén. Ezt nagyon utáltam, ez fájt. Pedig a doktornő kedves, alázatos volt. Kérésemre elment tükörért, és guggolva tartotta, hogy láthassam, ahogy kibújik a picikém.

Amikor a tolófájások közepette nyögtem, hogy „Nem bírom!”, felajánlotta a gátmetszést, bár mondta, hogy anélkül is ki tud bújni a baba. Ez észhez térített: „Nem! Gátmetszést nem. Bírom én!” Kata védte a gátam és kapta el a picit, a párom tartott, ölelt.

Hamarosan (21.02-kor) meg is született a kicsikém, igaz, nem a vízbe, hanem szülősámlin, de ez is nagy könnyebbség volt a hanyatt fekve való kiszolgáltatottság után. Azonnal kézbe kaptam a kis drágát, és el sem akartam engedni, de nekem nagyon rövidnek tetsző idő után nem volt mese, elvitték a csecsemősök. Apácska ment vele, videózott. Hamarosan visszakaptam bebugyolálva. Onnantól velem volt. Éber volt és szopizni akart.

A kórházban töltött három nap is békés volt, szívesen emlékszem vissza rá. Egy nagyon kedves csecsemős nővér megmutatta, hogyan kell pelenkázni. Meghallgattam, megköszöntem.

Megdöbbentő volt számomra az élmény, hogy így is lehet szülni. Majdnem háborítatlanul. És ha lehet, akkor ezt el kell mondanom mindenkinek. A szülés vonzott és rabul ejtett és nem hagyott nyugodni. Ezért lettem dúla.

Ekkor még nem tudtam, hogy lesz még folytatás, hiszen két fiú és két kislány anyukájaként a gyerkőcök nemével és számával is tökéletesen elégedett voltam. Teljesnek gondoltuk a családot. De valaki, valahol nem így gondolta…

B. Cs.

Angyalkák > > >
Dusán > > >
Dafna > > >
Simon > > >
Boján Benjamin születése – anyaszemmel > > >
Boján Benjamin születése – testvérszemmel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.