igaz történetek szülésről, születésről

735. nap: Hát így is lehet? (Sámuel)

Három kórházi szüléssel a hátam mögött és két gyötrelmes elszakadás élményével egy pár napig azt gondoltam, hogy soha többé nem fogok szülni. Aztán ez az érzés lassan átalakult, és elhatároztam, hogy nem adom meg magam. Szülni fogok, hiszen tudjuk mindketten, hogy valaki még hiányzik.

A reggeli tejeskávémhoz kedvenc olvasmányom a Minden napra egy mese. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer majd én is írok egy szép szüléstörténetet, amit könnyes szemmel olvas valaki. Az én mesém egy kisfiúról szólna, aki családban született. Kihagynám belőle az átlátszó dobozt, a csörömpölést, és sok oda nem illő fájdalmat. Helyette lenne nyugalom, elfogadás és hasonló varázslatos dolgok. Valami különleges csoda is kell a mesébe, talán legyenek benne angyalok. Valahogy így:

Valahol egy lélek elhatározta, hogy leszületik a földre. Családot választott magának, ahol nagyon vágytak egy negyedik gyermekre. A nő ígéretet kapott, ahogy Anna is egyszer régen. A nő és a férfi elhatározták, hogy ha az ígéret beteljesül, a gyermek neve Sámuel lesz (mert Anna ezt mondta: Isten meghallgatott). Sokáig vártak a gyermekre, néha türelmetlenek is voltak. Egyszer a nő álmában egy embert látott, aki vette a batyuját, és útnak indult. A lélek ekkor szállt le az apró testbe, és kezdett növekedni a nő méhében.

A nő igazán áldott állapotban érezte magát, kerülte a negatív gondolatokat, és nem engedte, hogy hibát keressenek testében. Egy alkalommal angyalokkal találkozott, akik azután mindig segítettek neki ebben.

A várandósság gyönyörűen telt, de a nő úgy érezte, többet kell tudnia a benne fejlődő magzatról. Ismét egy angyal jött hozzá, és segített a kapcsolatteremtésben.

A nőnek és a férfinak nagy vágya volt, hogy ez a gyermek legkorábban a 38. héten induljon útnak, gyorsan ki is számolták a dátumot. Újabb csoda történt: ez a dátum éppen a házassági évfordulójukra esett. Segítségül hívták hát az angyalt, és elmeséltek mindent a növekvő magzatnak.

Azon a bizonyos hajnalon a nő tiszta, éltető vízről álmodott. A férfi örült a hírnek. Kettesben töltötték a napot, visszaemlékeztek a fogadalomra, amelyet ezen a napon tettek. A tiszta víz csordogált, közben a kisember apró jeleket küldött.

Amikor a nő érezte, hogy közeledik az idő, leszállt egy angyal, és ezt mondta: „Szép vagy!” Aztán leszállt még egy angyal, és ezt mondta: „Minden rendben van!” Együtt sírtak és nevettek. Hirtelen nagy erő kerítette hatalmába a nőt, és az új élet elindult. Az angyalok értették a nő fájdalmát, borogatták, masszírozták, simogatták. A férfi átkarolta, megtartotta. A nő még sohasem érzett ilyet, eddig csak utasították, leteperték, vágták és szúrták. Nehéz volt elfogadnia, hogy magának kell megküzdenie az erővel, keresgélte az utat, amely előre visz. Az angyalok kedves szóval biztatták, és minden kívánságát lesték.

Sámuel elért a kapuhoz, és várta, hogy a nő átengedje. De jaj, a kapu nem nyílik! Csakis a nő képes kinyitni, de valami gátolja ebben. Még sosem nyitotta ki a kaput egyedül. Háromszor érkezett vendég ezen a kapun, de mindig a csörömpölő hang és az éles fájdalom nyitotta meg. A nő kétségbeesett, nem érzi az erőt, tehetetlenül nyüszít. A kisembert ki kell engednie, de fogalma sincs, hogyan tegye.

A nő szeme előtt ezüst olló jelenik meg, szájában édes golyót érez. Ebből meríti minden erejét, míg végül a kapu hirtelen megnyílik, és Sámuel a nő karjába érkezik. Torkaszakadtából üvölt: „Sikerült, sikerült!” A férfinek könny csorog végig az arcán. Az olló eltűnik, az éles fájdalom elmarad. Hát így is lehet? ‒ gondolják.

A nő öleli gyermekét, az angyalok betakarják és megpuszilják.

Sámuel különleges ajándékot hozott szüleinek a nagy napon: egy valódi csomót kötött arra a zsinórra, amely összekötötte édesanyjával. Hamarosan a másik három vendég is visszatért otthonába, így voltak ők egy család: a nő, a férfi és a négy vendég.

Ha ez a gyermek nem háborítatlanul született volna, lehet, hogy ez a mese is tovább tartott volna.

H. M. A.

Sámuel születése apaszemmel > > >
Abigél > > >
Lídia > > >
Miksa > > >
Ráhel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.