igaz történetek szülésről, születésről

915. nap: Vicces (Írisz születése)

Megjelent: 2013. ápr. 7.

Írisz volt az első, aki otthon született nekünk.

Olyan érdekes, önfeledt, örömteli, vicces és könnyed volt ez a nap. Ami vicces volt: elmentem zuhanyozni, és vittem magammal a telefont, hogy ha jönnek a segítőim, akkor tudjam őket navigálni, vagy ha kérdezik, hogy vagyok, tudjak válaszolni. Csörgött a telefon, és felvettem, miközben folyattam magamra a vizet. Az illető úriember azért hívott vissza, mert néhány nappal előtte kerestem egy hivatalos ügyben. El is kezdte mondani, amit szeretne, hallgattam egy ideig, aztán elnézést kértem, mondván, hogy most le kell tennem, mert éppen szülök. Később már nem keresett… Ez olyan fura így utólag, kicsit kórházas, ahogyan próbáltam megfelelni, hátrébb tolni a legfontosabbat ‒ hogy egy élet születik.

Ami megint csak vicces volt: valahogy a hátamra feküdtem, és nem mertem már helyzetet változtatni, és így maradtam talán egy órán át végig, amíg meg nem született Írisz. Mindenem teljesen elzsibbadt, és mégsem mozdultam. Mikor megérkeztek Ágiék, meg is jegyezték, hogy így azért elég kényelmetlen lehet. Talán ez is a megfelelni akarásból maradhatott.

Ami érdekes volt, az, hogy szülés közben azt mondtam: „Anyám!”. Miközben anyukám itt volt. És éreztem, hogy nem őt hívom. Erre most is emlékszem, és gondolkodtam is rajta később, hogy miért, kinek kiáltottam ezt. Azóta már tudom, hogy ez az anya az, aki mindannyiunkban ott van, az anya, akinek az ölében vagyunk mindnyájan, akinek a hasonmásai vagyunk.

És ami erről a szülésről először eszembe jut, az, ahogyan Ági nyújtotta felém azt a pici testet. Azt, ami nekem egy világot jelentett, a gyermekemet, azt, aki a világra jött belőlem. Ezt a mozdulatot a mai napig érzem és látom magam előtt, ahogyan közelít a keze a kisbabámmal az én kezemhez, aztán összeér, és megfoghatom, és megölelhetem, és nem veszik el, és nem viszik el, és ott van, és a szívem kinyílik teljesen, a világot ölelem ott magamhoz, az összes gyermeket. Az én összes gyermekemet és mindenkit. Ebben a pillanatban megváltoztam, igazi anya lettem… És aztán nem is tettem le Íriszt napokig.

És este, ahogyan ültem a kanapén, és néztem körbe a szobában, minden olyan fényes volt, mint egy palotában… Pedig egyetlen gyertya sem égett.

K. A.

Gyuri > > >
Szép, kerek történet > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.