igaz történetek szülésről, születésről

403. nap: Örömmel és lelkesedéssel (Tomcsi)

Megjelent: 2011. nov. 12.

Hihetetlen, hogy még csak két és fél év telt el az első, és alig több mint egy év a második szülésem óta, de pontosan visszaemlékezni már nem olyan könnyű. Annyi bizonyos, hogy ha eszembe jut, vagy bárkinek mesélek róla, a fájdalmat leszámítva csak örömmel és lelkesedéssel tudok róla beszélni, egyfajta ragyogás vesz körül ilyenkor.

Engem nem vezettek nagy ideológiai eszmék. Soha nem gondoltam arra, hogy otthon fogok szülni. Sőt, valójában a 34. hétig magára a szülésre sem gondoltam. Akkor viszont bementem szülőszoba-látogatásra, és találkoztam a szülésznővel. A dolgokhoz való hozzáállása, a fájdalomcsillapításról, gátmetszésről, beöntésről, borotválásról való lekezelő véleménye mélyen felzaklatott, felháborított. Egyszerűen nem bírtam elviselni annak a gondolatát, hogy az én akaratom ellenére tegyenek meg velem ilyen dolgokat egy nagyon kiszolgáltatott helyzetben.

Hazamentem, és keresni kezdtem. Így jutottam el az Alma utcába. A 36. héten végeztem el az információs hetet. Még a konzultáció is belefért.

Egy nappal az után, hogy betöltöttem a 40. hetet, alig feküdtünk le aludni, elment a magzatvizem. Kicsit megijedtünk, hogy most mi lesz, mert a kontrakciók még nem indultak meg. Kerestük a lázmérőt, persze az elromlott. A férjem elszaladt, hogy vegyen, de nem kapott a boltban. Mire visszaért, addigra elkezdődtek a kontrakciók is, óvatosan, de rögtön hét-nyolc percenként jöttek. Ekkor hívtam a szüléses számot. Ági vette fel. Beszéltünk pár szót, hogy vagyok, mi történt, mondta, hogy próbáljak még pihenni, és ha úgy gondolom, akkor hívjam őket újra.

Éjszaka volt, csak a kis sólámpánk égett a szobában. Fel-alá járkáltam, erősödtek és sűrűsödtek a kontrakciók, Tomi hordta rám a forró vizes borogatást, mosogatott (mert hogy mit szólnak majd a bábák), felmosott, mert behánytam a vécébe. Közben beszéltem újra Ágival, aki azt mondta, hogy még elég rendszertelenek a fájások, várjak, amíg kicsit rendszeresebbek lesznek. Na, ez nem történt meg, viszont hajnalban már kértem őket, hogy jöjjenek.

Hét óra körül megérkeztek, megvizsgáltak, akkor voltam kétujjnyira kitágulva. Gondoltam, te jó ég, még egyszer ennyit ki kell még bírnom?! Nagyon álmos voltam, és elég gyorsan jöttek egymás után az összehúzódások, így szinte félálomban a kanapé sarkában kucorogtam, amikor épp szünet volt.

Ágiék egyszer megkérdezték, hogy nincs-e kedvem beülni a kádba. Gondoltam, ezt is kipróbáljuk, mi bajom lehet? Körülbelül 12 percet töltöttem bent, Ági szerint akkor szálltam be, amikor mások is szoktak, és akkor szálltam ki, amikor mások is, csak én ezt 12 percbe besűrítettem. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el különben. Én akkor úgy éreztem, hamarosan eljöttek a tolófájások.

Ekkor Ágiék azt javasolták, hogy a négykézlábas helyzet helyett inkább a guggolással próbálkozzunk, úgy, hogy Tomi a hátam mögé ül, és tart engem. Úgy is lett. Most már úgy érzem, nagyon hamar kicsusszant Tomcsi. Akkor talán nem volt ez ilyen gyors, de hát az idő sok mindent megszépít. Amikor a feje kibújt, az egész teste azzal a mozdulattal kicsúszott utána. Nem volt nagy sírás-rívás, elég halkan adta a világ tudtára, hogy megérkezett. Elég hangos voltam én már addigra úgyis.

Átmentünk a nagy ágyra, megkaptam Tomcsit, több-kevesebb sikerrel próbálkoztunk szopizni is. Hamarosan gond nélkül megszületett a méhlepény is. Gyors zuhanyzás után, felfrissülve ismerkedtünk tovább.

Ági és Juli két óra múlva elmentek, és akkor még egyikünk sem gondolta, hogy alig több mint egy év múlva ismét belevágunk a nagy kalandba…

H. Á.

Véletlenül kiválasztott mesék.