igaz történetek szülésről, születésről

1879. nap: Jó kezekben (Levente születése)

1879. nap: Jó kezekben (Levente születése)

Csodálatos ez a honlap. Minden nap olvasom. Innen értesültem arról is, hogy tegnap volt ítélet. Egész nap vártam, hogy mi lett az, elolvastam, de nem is értem az egészet….

Gyakran álmodom Ágival, pedig nem is szültem vele, csak az információs héten hallgathattam őt.

Hát elküldöm az új mesénket:

Második babánkat már nagyon vártam, hogy megfoganjon. Az összes kismamát csodálattal néztem, és nem értettem, hogy miért panaszkodnak olykor-olykor.

Aztán, amikor kiderült, hogy jön, hirtelen teli lettem kétséggel. Valahogy minden nagyon más volt, mint az elsőnél. Örömömben néha sírva fakadtam, közben meg csak azon voltam, hogy legyünk már túl ezen a napon is.

A szüléssel kapcsolatban egy darabig nem tudtam, melyik úton induljak. Otthon? Vagy Csongival azért nem sikerült, mert talán mégis nekem a kórház való? Aztán éreztem, hogy én látni se bírom a kórházat.

Gyorsan fel is kerestem Mónit. Amikor megismertem, tudtam, hogy jó kezekben leszek. Nagyon jó volt a jelenléte. Néhányszor beszélgettünk. Meg eljutottam a tanfolyam két napjára is.

Közben olyan összevissza volt minden az életünkben. Még az is, ahol laktunk. Nem is akartam ott szülni. De akkor hol?

Aztán öcsémék felajánlották, hogy mehetünk hozzájuk, elmennek otthonról. Tudtam, hogy ott otthon érezném magam, hiszen mi is laktunk ott két évet. Így lassan kialakult a helyszín.

Aztán Móni felhívott a 38. héten, hogy elmegy Erdélybe. Onnantól kezdve állandóan úgy éreztem, hogy még aznap éjjel megszülök. Amikor végre megírta, hogy itthon van, akkor megnyugodtam, és biztos voltam benne, hogy még hetekig úgysem lesz semmi. Fel is hívtam a kiírt nap előtti este, hogy mikor menjünk a mobil CTG-ért, mert betöltöm a 40. hetet, és fel vagyok készülve még két hét nyugodt várakozásra.

Aztán kicsit később elfolyt a magzatvíz. Nagyon izgatott lettem. Most éreztem, hogy ez más, mint Csonginál, mert lent repedt meg a burok, és folyton ömlött a víz. Kontrakciók persze sehol. Így lefeküdtünk aludni. Csupa fura álmom volt.

Reggel hívtuk öcséméket, akik elmentek az anyósához, mi meg kimentünk a házba. Amíg Ati elvitte Csongit a nagyszülőkhöz, addig én a kertben ültem, kötögettem és folydogáltam. Gyönyörű nyári délelőtt volt a kertben. Jó volt az a nyugalom, egyedüllét.

Megjött Ati, fájások sehol. Filmet néztünk, pihentünk, beszélgettünk, ilyen is ritkán van. Nagyon élveztem volna, de folyton az dolgozott bennem, hogy nekem most valami nagyon más dolgom lenne. Féltem, hogy minden megint megismétlődik. Mónit néha hívtam, és megnyugtatott.

Este hazahoztuk Csongit, mondván, úgysincs semmi, és még sosem aludt nélkülünk. Mire hazaértek, ötperces fájásaim voltak. Elaltattam, és izgultam, hogy nehogy leálljon, mint az elsőnél, de ahogy telt az éjszaka, egyre jobban elmerültem a hullámokban.

Hívtuk Gabit, akit arra kértem, hogy egyelőre Csongi álmát őrizze. Aztán hívtuk Mónit, aki kérte, mérjük az időt. Mértük is, és mondta, hogy jön. Kértem Atillát, hogy borogasson, és nagyon vártam, hogy megjöjjön Móni, de azért féltem is, hogy hátha még túl korán ugrasztottam szegényt.

Mikor ideért, megvizsgált. Négy centit mondott, és megnyugtatott, hogy pont jókor hívtam. Nagy nyugalom és béke szállt meg. Beszálltam a fürdőkádba, és Móni fáradhatatlanul locsolta a hasamat. Mindent kérés nélkül pont úgy csinált, ahogy a legjobban esett. Akkor már Gabi is velünk volt. A víz annyira megnyugtatott, hogy azt is hittem, hogy nem is halad a dolog.

Hajnalban fölkelt Csongi és látni akart. Attila azt mondta, hogy most anya egy nénivel fürdik. Bejött hozzám, megpusziltam, ez volt az utolsó olyan puszi, hogy csak ketten voltunk. Kicsit furcsállta a történteket, de nyugodt volt. Elmentek az apjával a mamához.

Felkelt a nap és bevilágított a pöttöm fürdőszobába. Eszembe jutott, hogy pont három éve egy ilyen hajnalon itt értesültem Csongi érkezéséről. Nagyon szerencsés és boldog vagyok, gondoltam, hogy jöttetek hozzám, Gyerekeim.

Lassan kiszálltam a kádból, Móni nyolc centi tágulást állapított meg. Borogattak, fájtam. Ati megjött, én meg elkezdtem ödémásodni. Már megint. Megint forognom kellett fekve, hol az egyik, hol a másik oldalamon. Nagyon fájt. Micsoda piszokság, gondoltam.

Nagyon lassan tűnt el az ödémás méhszáj. Móni már készítette a babának való dolgokat, de én éreztem, hogy ez valahogy még odébb lesz.

Odébb is volt. Jöttek a tolófájások, de a baba nem jött. Vagyis minden tolófájásnál csak millimétereket. Móni biztatott, nézte a szívhangot, nézte, hogy mennyit jön a baba. Biztonságban éreztem magam, éreztem, hogy Móni tényleg tudja, hogy menni fog. Nagyon nehéz volt.

Én soha-soha többet nem szülök, gondoltam. Pozíciókat változtattam, mindent próbáltam, de nagyon-nagyon lassan jött a baba. Minden porcikámmal erőlködtem, és mégis alig volt eredménye.

Egyszer meg is érintettem a buksiját. Nagyon bent volt. Nagyon nehéz lehetett neki is. Nem tudom, mennyi idő, de biztos, hogy órák teltek el így. Tényleg jött lejjebb, mert egyre lentebb éreztem a feszítést. Kezdtem kimerülni.

Aztán végül kijutott a feje a medencéből. Ekkor Ati az ágyon ült, én pedig az ölében. Éreztem, ahogy a baba és Ati is teljes erőbedobással küzd. Jött a szétszakadok érzés, a gátmasszázs, és néhány fájás után kint volt. Éreztem, ahogy Attilának remeg a teste egy pillanatra. Nem tudtam mozdulni.

Valahogy leevickéltem róla, a baba meg valahogy rám került. Nyöszörgött, próbáltam betenni a mellem a szájába, de nem sikerült, nem volt erőm ehhez se.

A méhem is elhagyta magát, véreztem eléggé, azt hiszem. Nem nagyon érdekelt, hiszen végre a karomban volt ő. Móni próbálta összeszedni a méhem, masszírozott, oxitocininjekciót adott, és a baba mégis szopizni kezdett. Így a méhem is összekapta magát, és levált a lepény és ki is jött.

A kora délelőtti nap beszűrődött a függönyön, minden aranyfényben úszott, nézegettelek, gyönyörű voltál. Mindenki ott volt, örültünk, megkönnyebbültünk. Ti tettetek-vettetek körülöttünk. Most már héthetes vagy. És a pillanat már el is szállt.

Mónitól csodálatos leckét kaptam az anyasághoz. Hét-nyolc hónapos várandósan jött hozzánk, éjszaka. Egy pillanatra sem látszott rajta fáradtság. Fáradhatatlanul és alázatosan rendelte magát alá a folyamatoknak, nekünk. Bárcsak én is így tudnám minden pillanatban fáradhatatlanul a gyermekeimnek rendelni magam!

Testileg megint minden előjött, mint Csonginál. A korai burokrepedés, az ödéma és az elhúzódó kitolás. Ez az én formám, úgy látszik. Nem baj. Ha nehéz, az nem baj, végigcsinálom még, ahányszor csak megadatik!

Azt hiszem, most Attilában és bennem is begyógyultak a kórházban szerzett sebek. Attilának nagyon nehéz így kísérni minket. Tudom, érzem, de most is velem volt, támogatott, csodálatos apuka és csodálatos társ!

T. Cs.

Csongi > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.