igaz történetek szülésről, születésről

609. nap: Ügyesen kibukfenceltették (Szinta Lelle születése)

Megjelent: 2012. jún. 5.

Az utolsó hónap jósló fájásai azt a reményt keltették bennem, harmadik gyermekünk hátha előbb bújik ki, mint elődei. Hát, még majd’ egy hetet ráhúzott a terminusra. Volt olyan éjszakám, hogy egész éjjel tízpercenként kontrakcióim voltak (sőt, a jellemző lazább széklet is megjelent), aztán mintha elvágták volna, abbamaradt, napokig semmi.

Az utolsó hónapban megjelent epegörcseim (csak a szülés után egy hónappal derült ki, hogy köveim vannak), arra az aggodalomra adtak okot, hogy esetleg valami májfunkciós problémám van. Meg is ijedtem, ha az van, akkor egyértelműen kórház, meg is kértük a nagyszülőket, vigyék el a gyerekeket.

A jobb bordaív alatti (alkalmankénti) fájdalmon meg viszketésen kívül mást, a szindrómára jellemző tünetet nem produkáltam. A bábák kérésére egy májfunkciós vérképet is kértem, mert ez nincs benne a rutinvizsgálatokban. A vérkép rendben volt (bár az enyhe epepangás kimutatható volt), megnyugodtunk. Ez már aznap volt, amikorra ki voltam írva.

Úgy vártam a kontrakciókat, mint a messiást, már minden nap szülni akartam, de sehol semmi. A babus már nagyon nyomta lefelé a fejét, mint aki kontrakció nélkül akarna kimászni. Úgy éreztem, hogy ő már ki akar jönni, de valami még gátolja, ami inkább bennem van.

Már az SVT-s (kineziológiához hasonló) ismerősömet hívtam, hogy nézzen rá, mi az, ami blokkolhat? Estére hívott is, és sorolta, mik jöttek ki. Egy részével tisztában voltam, de jó volt tudatosítani, de volt olyan, amin meglepődtem, de elkezdtem dolgozni rajta.

Közben már a gyerekeket is hazarendeltem, hisz az egész várandóság alatt úgy készültem, hogy ők is itt lesznek. Ismét lefekvés: „Ma sem szültünk, no, majd éjjel …” – reménykedtem (hat nappal a terminus után).

Éjjel megébredtem (a párom akkortájt feküdt le): kontrakció!!! Vártam: no, mikor jön a következő? Vajon most is le fog állni? Mi a megfelelő hozzáállás, hogy ne legyek akadály?

Kedvem támadt beülni a kádba, muskotályzsályával, hátha lazulok egy kicsit. A félórás fürdőzés során volt két enyhe kontrakció – na, ebből nem lesz gyerek.

Odaálltam a házi oltárunk elé, próbáltam számot vetni, elengedni, fohászkodni… Egyszer csak egy kontrakció, de alig bírtam megállni a lábamon: „Ez Az!”. A következőnél már hívtam a bábákat (2.15).

Közben a párom is megébredt, kértem, hogy csináljon borogatást. Magamnak már nem tudtam csinálni, mert annyira erős volt. A párom próbálkozott, de nem volt az igazi. Szerencsére a bábák hamar megjöttek.

A vécé és a szoba között ingáztam, szokásos kaki, hányás felváltva vagy egyszerre. A vécében a páromat igényeltem, álltam, gigantikus összehúzódások jöttek, és én ugyanazzal az erővel passzíroztam a fejem a férjem vállának, mintegy elvezettem a fájdalmat. Közben azt mondogattam: „Belemegyek! Belemegyek! Nyílok!”.

Ahogy bejöttem a szobába, szerettem volna egy kicsit megpihenni. Úgy tűnt ilyenkor, mintha ritkult volna, meg egy picit enyhébb lett. Tényleg meg tudtam pihenni egy kicsit. Aztán folytatódott, éreztem, hogy nyílok, közben már a magzatvíz is elszivárgott.

Egyszer csak érezhetően más fájások következtek. Négykézlábra álltam az ágyon, a fejemnél a párom, ölében a kedvenc paplanom, amibe olyan jó volt beleüvölteni, belenyomni a fejem, vonaglani. A vajúdás során valamikor előkerült egy melegítő párna, tűzforrón végig a derekamon volt, szinte a baba kibújásáig, annyira oda kívántam, és annyira jó, hogy ott volt.

Gyengének éreztem magam, az Égiekhez fohászkodtam erőért, de ilyenkor tényleg valami különös erő keríti hatalmába az embert, magam képtelen lennék erre a csodára. Jöttek a tolófájások, de mindig azt éreztem, hogy kapok egy kis időt a pihenésre is. Tudom, hogy ilyenkor elveszti az ember az időérzékét, de nekem úgy tűnt, hogy mind a vajúdásnál, mind a kitolásnál rendszertelenek voltak a kontrakciók, mind időben, mind intenzitásban, mintha figyelembe vették volna, hogy szükségem van egy-egy szusszanásra.

Szinta az első komolyabb kontrakció után kábé három órával már kint is volt (4 500 g). A köldökzsinór a vállán volt, meg a lába közé volt akadva, így kijövetelkor egy kicsit elakadt, de a bábák ügyesen kibukfenceltették. Az is érdekes, hogy utólag úgy éreztem, hogy alig volt kéttucatnyi a kontrakció, ami kihozta őt.

Mellre akartuk tenni, de elaludt a mellkasomon, hortyogva kipihente gyorsan a megszületés fáradalmait, és csak utána kezdett csak szopizni. Párom a harmadik gyermekünknek is sikeresen elvágta a köldökzsinórját.

A lepényt tusolás közben szültem meg, a gátvédelmet egyszerűbb volt már magamnak csinálni. Mire visszatértem a szobába, frissen vetett ágyikó várt. Lefeküdtem, elhelyezkedtem, kisbaba a karomban.

A testvérkék ekkor jöttek át megébredve, boldogan üdvözölték várva várt kistestvérüket. Négyéves nővérke: „Nem is kellett sokat várni, hogy megszülessen!”

D. F. I.

Emese Lilla > > >
Sudár Kende születése > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.