igaz történetek szülésről, születésről

1856. nap: Négy évszak – nálunk. Tavasz: az Otthonszülés napja (Danika)

1856. nap: Négy évszak – nálunk. Tavasz: az Otthonszülés napja (Danika)

Második várandósság, egy kórházi szülés a hátunk mögött, és még egy meghatározó élmény: jelen lehettem Mirtill húgom és kislánya, Aliz első egymásra mosolygásánál, mégpedig a saját otthonukban! Akkor és ott tiszta lett számomra, hogy ha még megadatik csak egyszer is, hogy szüljek, ezeket a körülményeket szeretném magam köré én is: családi fészek biztonsága, egy apa, egy bába, egy doula, egy gondos testvér, én, aztán egy jól megkomponált pillanatban: egy baba. Szerencsés ember vagyok: elképzelésemet Apa is támogatta, és a következő nyártól már készülhettünk is a nagy napra.

Elgondolkodtató, hogy szülésen átesett és gyakorló anya létemre az információs héten rengeteg olyan dologról hallottam, amely az újdonság erejével hatott rám, akár a saját testemről, akár a szülés és születés természetéről, folyamatáról és az újszülöttről is. Az a néhány csodás nap a babzsákokkal és babavárókkal zsúfolt jó illatú szobában meghatározó élmény volt számomra. Akkor is és most is azt gondolom, hogy ezt a tanfolyamot minden, MINDEN szülni készülő párnak hallania kéne.

Kanyarodjunk hát vissza ahhoz a tavaszhoz. Teljesen problémamentes, testileg-lelkileg harmóniában eltöltött kilenc hónap végén elérkezett hatodika éjjel. Ilyenkor, ugye, már semmilyen testhelyzet sem kényelmes, álmomra várva elővettem még egy kis szakirodalmat, és találomra felcsaptam „valahol”. A magzatvízről szóló fejezet volt az. Ebben a pillanatban csordogálni kezdett belőlem gyengéd figyelmeztetés gyanánt a saját magzatvizem.

Izgatott készülődés, néhány telefon az érintetteknek, és autóval útra keltünk a főváros felé, mert hogy az „otthonszülés” a testvéremék otthonába volt tervezve. Megérkezésünkig semmi kardinális változás nem történt, nagyjából húszpercenként éreztem „valamit”, s útközben annyi azért még kiderült, hogy szegény Geréb Ági épp vírusokkal hadakozik, emiatt aztán a vele való együttműködésről ez alkalommal le kell mondanunk. Jellemző módon természetesen elsősorban minket féltett, nem önmagát kímélte volna. A staféta átkerült hát másik Ágihoz, akinek csupán a hangjától is meseszerűen nyugodt és vidám hangulatba keveredtem később.

Megérkezésünkkor tehát még olyan nagyon nem gyorsultak fel az események, az a döntés született, hogy pihenjünk le, aludjunk még, amennyit tudunk. Eltelt így még néhány nyugodt óra, mikor is ágyrácsszaggató fájdalomra ébredtem. Oké, gondoltam, ez így már elég konkrét. Kibotorkáltam a nappaliba, Apát hagytam még picit energiával töltekezni.

Hogy, hogy nem: Mirtill is nyomban velem volt, az alkalmas pillanatokban kuncorásztunk, a kevésbé alkalmas pillanatokban masszírozott, borogatott, simogatott, szeretgetett. Nagyon jól haladtunk, már hetedike volt, egy adott pillanatban Mirtill javasolta, hogy hívjuk Ágit. Nem tiltakoztam.

Ági bába és Kinga doula tökéletes időzítéssel érkeztek a derengő hajnallal. Egy pici zseblámpa segítségével Ági megállapította, hogy „hiszen nemsokára megérkezik!” Az a bizonyos jó pillanatban elhangzó nagyszerű mondat, ami a kihunyni készülő erőket újra összevonja, megtáltosítja a legcsüggedtebb szülő nőt is!

A célegyeneshez közeledvén természetesen Dávid is velem/velünk volt, hihetetlenül jólesően, diszkréten, mégis erős támaszként, nem túlaggódva, de azért féltőn vigyázva, rezdüléseimet lesve. Ez jellemző volt egyébként minden jelenlévőre. A hangok, neszek, illatok, mozdulatok, mind-mind tökéletesen megfeleltek.

És ebbe a puhaságba érkezett meg végül Danika. Majszos volt, ráncos, emberszagú és gyönyörű, ünnepélyes és általános boldogság fogadta, senki nem kapkodott mérleggel, mérőszalaggal, körömkefével, egyebekkel. Danit átfontam a karommal, üggyel-bajjal megtalálta a következő négy(!) évre legjobb barátját, a mellemet.

Csak csöpögős dolgokat tudnék még ezekről az első órákról írni, annyi azonban még feltétlenül idetartozik: Daninak és az összes utána következő tesónak örökre hálás leszek azért az addig sohasem látott, könnyektől csillogó, boldog emberi arcért, amit akkor láthattam az Édesapán, Dávidon, amikor először magához emelte gyermekét. Leírhatatlan…

Ennél picit prózaibb módon aztán megszületett a méhlepény is, értő kezek és szemek átvizsgálták: minden rendben volt vele. Azért kíváncsiságból megmértük Danit, cirka négy kiló, Apgar-érték-megállapítás, jó tanácsok következtek, útmutató a hogyan tovább témakörben, takarítás a „buli” után, de minden-minden családias hangulatban, babával a karomban.

Hát így ünnepeltük április hetedikét, az Otthonszülés Napját.

R. R.

Gábor > > >
Gergő > > >
Eszter > > >

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.