igaz történetek szülésről, születésről

1308. nap: Csomagolok

Megjelent: 2014. máj. 5.

Én csomagolok. Ruhák, egy fazék meleg víznek, egylapos rezsó, azért beteszem a vízmelegítőt is, hátha csak azt engedik. Kell a fedő is, ki tudja, mennyi időt engednek majd nekünk. Pelenkák a borogatáshoz, kettő, inkább három. És persze az olajak: mandula a masszírozáshoz, orbáncfű a gátra, muskotályos zsálya a vízbe, de akkor már kell valami tálka is, na, meg vatta. Hogy is szokta Ági csinálni? Valami enni-, innivaló, szívószál, hátha nem engedik felülni, amikor szomjas lesz. Egy csomag kávé vagy borogatni, vagy a szülésznőnek. Dekubituszt is vigyek? Elképzelem magam, amint a steril kórházban előhúzom a hazai dekubituszt… Mindegy, hátha pont azért nem akarják majd engedni ráülni, amire akar, mert összevérezi, és akkor majd én előkapom…Csak semmit el ne felejtsek. Végül is az embernek csak egy legjobb barátnője van. Nekem különösen. Az ágyban mindent átveszek megint. Nem jut eszembe újabb. Nem baj, majd holnap felhívom és megkérdezem.

„Nem, nem”, tiltakozik. Ne vigyek semmit. A muskotályos zsályától rosszul van, és tényleg semmi mást nem akar, csak hogy minél hamarabb kint legyen majd a szülőszobából. Vele az előző két szülésénél sem volt semmi gondja a kórházi személyzetnek, most sem akar nekik munkát csinálni. „Értem, értem – hallom mondani magamat – minden rendben lesz.”

Veszek egy kisebb táskát. Az olajakat beleteszem, mert előre mégse tudhatja az ember, akkor mi kell majd neki. És akkor már kellenek a pelenkák is. Meleg víz csak folyik a csapból is.

Rosszul alszom. Fáradtan ébredek.

Csörög a telefon. Meredten nézem a kijelzőn a nevét egy darabig, mielőtt felveszem. „Semmi változás” – mondja. Kicsit panaszkodik, hogy a baba még mindig nem akar jönni, pedig már túl van a kiíráson, és a fiúk mind előbb jöttek. Próbálok viccelődni, hogy talán nem kellett volna Vilmosnak nevezni, mert az ugye erős akaratú hódítót jelent, és úgy látszik, most megmutatja már előre, hogy akarata, az bizony van neki, és ez a megszületése pillanatától csak rosszabb lesz, mert onnantól 24 órán keresztül fog akarni, és a három fiú természetesen majd háromfélét. Nem nagyon nevet. Mormogok még valamit a ricinusról, aztán letesszük.

Kiveszem a táskából a mandulaolajat, és beleteszem a kabátom zsebébe. Persze azt úgyis le kell majd vetnem.

De a kezét, a kezét azt csak foghatom majd?! Persze… Persze csak ha ő is akarja majd. Ő.

G. A.
(Részlet az Inda című könyvből. A kép illusztráció, készítette: Koós Tamás.)

 

Véletlenül kiválasztott mesék.