igaz történetek szülésről, születésről

1729. nap: Szülesztési futószalag (István)

1729. nap: Szülesztési futószalag (István)

Azt hiszem, a két szülésem története jól példázza az általános magyar szülesztési futószalagot. Szándékosan nevezem így, mire a történet végére érek, érthetőbb lesz, miért.

Tizenkilenc évesen szültem az első gyermekemet, fogadott orvos, mindenféle külön fizetett személy nélkül, sőt, a férjem aképpen dolgozott, hogy nem tudott jelen lenni a szülésnél, a kórházban.

Már a terhességem alatt el kellett viselnem, hogy egy idegen nő, aki történetesen egy védőnő, jobban tudta, mikor is fogant a gyermekem, mint én magam. Így a fiam hivatalosan 38 hétre született, míg én teljesen biztos voltam benne, hogy 30-án fog születni, a következő hónap 12-re voltam kiírva… Nos, a fiam 29-én született meg, normális átlagos méretekkel, gyönyörű rózsás baba volt, pedig nagyon megkínozták őt is, engem is.

Éjjel egy órakor kezdődött a vajúdás, burokrepedéssel, mentőt hívtam és kórházba mentem. Ez volt a protokoll, nekem akkor nem is volt semmilyen más ötletem, gondolatom.

Volt egy orvos, akitől a környék összes anyukája félt, mert durva, lekezelő, türelmetlen és érzéketlen a várandós anyákkal. Aznap éjjel ő volt az ügyeletes, amíg élek, nem felejtem el, olyan mély nyomot hagyott bennem a vádló tekintete, ahogy üvöltöttem a fájdalomtól, amikor a méhszájamat, ami nem akart besimulni, át akarta kézzel tolni a fiam fején. Ezt a műveletet három vagy négy alkalommal próbálta megcsinálni, amíg nekem feküdnöm kellett, hanyatt, a fájások ritkultak, és a fiam szívhangja kissé rendezetlen volt.

Szerettem volna sétálni vajúdás közben, mert az nagyon jólesett, amíg tehettem, de nem engedtek felkelni, egyedül voltam órákig, valahol a folyosó végéről női hangok szűrődtek át, de valójában öt órán keresztül az összes törődés a doktor fájdalmas „segítsége” volt.

Majd olyan reggel hét körül jött a másik műszak, egy másik szülészorvos, aki az általa legjobbnak vélt módszert oxitocininjekcióban és a gyermekem kipréselésében látta, ami még mindig nem a legjobb, ami történhet egy szülő nővel, mégis, én azt éreztem, hogy az maga a mennyország, és emberi hangon beszélt velem, kedves volt, még a viccelődésig is eljutottunk, mire a varrásra került a sor, mert belül repedtem, kívül vágtak.

Tizenegy varrat fogta össze a méhszájamat, és a gátat olyan öt-hét, arra nem emlékszem. Viszont arra igen, hogy dupla adag érzéstelenítő volt szükséges, mert mindent éreztem a varratok készítésekor.

A fiamat, aki reggel kilenckor látott lámpavilágot, a déli szoptatás előtt nem is láttam, majd mivel senki nem mondta, hogyan kell a babát fogni, szoptatni, minek kell történni, mit fogok érezni, így a kórházban töltött öt nap alatt a kisfiam majdnem egy kilót fogyott, nekem meg a mellem olyan csomós lett, hogy ha az anyósom nincs, aki három gyermeket szült, és nem masszírozza ki a mellemet, amit én némán, de csorgó könnyekkel tűrtem, akkor komoly baj lett volna. A kórházban az újszülött gyermekemet enyhén cukros teával itatták, amíg nem tudom szoptatni…

Tökéletesen tudatlan és tapasztalatlan voltam, mindent hagytam, ahogy történt, nem tiltakoztam. Nem gondoltam, hogy mehetne ez másképp is. Nem úgy, mint a lányom születésénél!

Cs. Zs.

Adél Dominika > > >

 

Véletlenül kiválasztott mesék.