730. nap: „Itt vagyok!” (Artúr)
Artúrt augusztus legvégére vártuk. Áginak minden évben augusztusban van a szabadsága, így arra számítottam, hogy nem biztos, hogy ő jön a szülésünkhöz, csak ha esetleg kihúzom szeptemberig. Ági azonban megmondta, hogy mivel „visszaesőnek” számítok, azért az nála más kategória, és szeretné, ha ő jöhetne mégis. Zalában töltötte a szabadságát, egy otthonszülős családnál, ahol bármelyik nap megszülethetett a következő baba.
A hasam már augusztus első napjaiban keményedett. A tanfolyamon tanultuk, hogy minél többedszerre szül valaki, annál kevésbé tudja megállapítani, hogy ezek valódi vagy csak jósló fájások. Hívtam Ágit, aki mondta, hogy ha most szülök, akkor nem tud jönni, ne nagyon erőltessem magam, sokat pihenjek. De hát még a teregetéstől is keményedik! „Akkor ne teregess!”
Egyik nap azonban, amikor beszéltünk, kiderült, hogy pár napra fel kell jönnie Budapestre. Csak addig kell kihúzni. Jól időzítve beterveztem egy kis lekvárbefőzést, a piacra is egyedül mentem, szegény kofák akartak segíteni a cipekedésben, de nem hagytam. Ha a teregetéstől voltak fájások, ebből bizonyára szülés lesz!
De abban a pár napban akármit csináltam, semmi nem történt. Ahogy Ági ismét távolodott a várostól, jöttek megint a fájások. Amikor pedig eltelt az egész augusztus, Artúr még tíz napig nem akart megszületni. Az utolsó két hétben a gyerekek minden nap az anyunál aludtak, este vacsora, fürdés, pizsama, be a kocsiba. Anyunál meséltünk, és megvártuk, amíg elalszanak. Reggel ott reggeliztek, és anyu áthozta őket. Innen mentünk Samóval oviba. Egy darabig izgalmas volt ez nekik, aztán már nem szívesen mentek. Én pedig semmiképp nem akartam, hogy ott legyenek szüléskor, ez nem vált be Leó születésénél. Viszont minden nap úgy éreztem, hogy lehet, hogy aznap éjjel szülök.
Amikor tényleg eljött a nap, akkor viszont bizonyos voltam, délután az oviban mondtam, hogy ma szülök. Anyut is felhívtam, hogy nem a szokásos menetrend szerint visszük a gyerekeket, hanem ő jöjjön érte, de azonnal, mert idegesítenek. Már kezdtem befelé figyelni, a fájások nem voltak erősebbek, de teljesen bizonyos voltam a dologban.
Kettesben töltöttük az estét Ádámmal, egy idő után hívtuk Zsuzsit, aki Samunál volt a doulánk. Ő szólt, hogy hívjuk Ágit szerinte, de én nem akartam zavarni, mert este beszéltünk, és még lefeküdt aludni, gondoltam, hadd pihenjen. Zsuzsi erősködött, és akkor már én is beláttam.
Talán éjjel egy körül jöhetett Ági, és rögtön leállt minden. Azt mondta, hogy lefekszik, és feküdjön le Ádám is, maradjunk Zsuzsival, mert „ez itt a nagy semmi”.
Amint lefeküdtek, újra indult minden, a fürdőkádba mentem megint, ismerős helyzet, az első szülésemnél is Zsuzsi, fürdőszoba ‒ nagyon hasonló minden. Egyszer csak hirtelen nem volt már jó a kádban, két kontrakció között kiszálltam, lementem a nagyszobába, a zsákfotelhez térdeltem. Zsuzsi nagyon igyekezett mindent összepakolni és lehozni, ami a szüléshez kell, de nem ért oda kontrakcióra, úgyhogy felkiabáltam, hogy „Gyere már!” Erre Ági és Ádám (egyikük sem aludt, csak várták, hogy beinduljon) ott termett. Meg Zsuzsi is, persze. Nem sok idő telt el, szerintem kettő vagy fél három lehetett.
Hamarosan megszületett Artúr, és reggel jöttek a bátyjai.
Ezt az e-mailt írtam akkor a barátaimnak a szülésről:
Egy hónapos „ma szülünk”-várakozás után megszületett Artúr!!!
Hajnalban 4.40-kor bújt ki. Gyorsan ment, körülbelül négy óra volt az erős kontrakciókkal, 10 perc meg a kitolás. Ágiék teljesen le voltak maradva, én mondtam, hogy mindjárt tolok, ők még azt hitték, hogy ráérünk. Amikor elkezdték volna olajjal masszírozni a gátamat, akkor már jött kifelé. Mikor kidugta a fejét, mondott valamit (a baba), amit úgy tolmácsolnék, hogy „Itt vagyok!”, se vidám nem volt, se szomorú. Egy közlés volt. Nem is értem, hogy lehetett a tüdejében levegő, amikor csak a feje volt kint, a többi még a szoros alagútban.
Holnap reggel Ádám elutazik négy napra a zenekar után. A Kicsi gyönyörű, és nagyon fázós ‒ télikabátban, pokrócban is hideg a keze. Jól vagyok, csak még közeliek a fájások, ráadásul indulnak a sokgyerekes méhösszehúzódások…
Anyunak az első unokája, akinél megkapta az első fürdetés lehetőségét. Az elsőnél ott sem lehetett, a másodikat megengedtük, hogy nézze, most meg elvitte fürdeni, hogy kicsit lehessünk a nagyokkal is.
P. N.
Véletlenül kiválasztott mesék.
- 973. nap: Tanító (Nóra születése)
- 1378. nap: Árokpart helyett vákuum (kislányom születése)
- 1595. nap: Amikor nem minden úgy megy…
- 456. nap: Három királyfi – Az első
- 990. nap: Párbeszéd
This post is also available in: angol
