igaz történetek szülésről, születésről

485. nap: Egy kanál méz

Megjelent: 2012. febr. 2.

A mi szülésünk igazán egyedi körülmények közt zajlott ‒ közel a 42. héthez, kánikulában, július közepén. Sokat készültünk rá. Minden el volt otthon készítve, és a 37. héttől kezdve tűkön ültem, hogy mikor indul meg a szülés. Ez otthon végül nem történt meg, hiába vártunk. El kellett utaznunk hozzá Budapestre, az Alma utcába, a Napvilág Születésházba. Nagyon szerettem volna otthon, a lakásunkban szülni, de legbelül éreztem, hogy nem ott fog történni. Fent máshogy rendelték. Ennek első jele az volt, amikor legelőször ültünk Nálatok a kanapén ‒ hallgatva a tanfolyamról szóló tájékoztatót ‒, úgy rugdalózott a babánk, mint soha előtte és utána. Mintha azt kiabálta volna, hogy „Itt fogok előbújni!”

Elfoglaltságok miatt nem tudtunk részt venni az utolsó kiscsoportos beszélgetésen, pedig szerettünk volna. Azt hittük, hogy a következő hónapban a következő beszélgetéskor már kint lesz a baba. Nem így történt. Így hát felkerekedve, magunk mögött hagyva lakóvárosunkat (és a napi ötszöri CTG-t ajánlgató orvosokat) megérkeztünk Budapestre. Vettünk ki egy egyszerű szobát a párommal, és vártunk.

Éppen nyári meleg tanfolyami hétvége volt, pénteki nap. Beültünk a csoportbeszélgetésre, ahol sokféle téma felmerült, és örömmel tapasztaltuk hozzánk hasonló szülők jelenlétét. Napközben néhányszor éreztem enyhe kontrakciókat ‒ de hála a csoportnak, szinte teljesen elterelődött róla a figyelmem. Estére, amikorra végeztünk, ezek a kontrakciók kezdtek erősödni, de még tartottam magam, és nem fújtam szülésriadót. Be volt jelentve, hogy a házban alszunk, így békésen ott maradtunk a párommal együtt.

Este tíz órakor szóltunk Nektek, hogy jöhettek, mert már tutira beindult. Ági udvariasan megkérdezte, elfogadom-e, ha ő jön. Mondtam, persze, csak jöjjön valaki, mert mi ketten ezt az egész folyamatot nem tudjuk felmérni. Így éreztük ‒ első gyermekes fiatal anyukaként.

Megérkeztetek, megvizsgáltatok, és elmondtátok, hogy még ez az eleje ‒ kicsit túlértékeltük az események alakulását. Nem bántam, mert megnyugtatott a jelenlétetek, a biztos segítség tudata. Éjszaka volt, így elmentetek pihenni. Vajúdtam, hol egyedül, hol a párommal, hol Veletek. Teltek az órák, és alig haladtunk.

Reggel lett. A tanfolyam utolsó napja ‒ szombat ‒ kiscsoportos, meghitt beszélgetés. Néhányszor átfutott bennem, hogy alig néhány ajtó választ el egy csöndes beszélgetést folytató kis csoporttól, én pedig egyre hangosabban vajúdok. Te jó ég, mi lesz itt?

Szerettem volna tudni, milyen ezt kintről hallgatni, de nem sokáig érdekelt. Bent voltam magamban, és nem éreztem a külső erők jelenlétét. A legszebb, legintimebb, egyben leghangosabb belső utazáson vettem részt, amit alig néhány helyiséggel arrébb egy maroknyi ember végighallgatott. Mit lehet ilyenkor tenni?

Összedolgozni. Utólag mondtátok, hogy ahogy haladt előre a szülés menete, Ti is úgy érintettétek a témákat, és a beszélgetésetek folyama tükrözte a szülés folyamát. Hatottunk egymásra.

Én odabent egy hosszú, nehéz szülést éltem meg, még délután is tartott. Tudom, majdnem feladtam, mert elfogyott az erőm. Aztán bejöttél időnként a beszélgetések között, és adtál egy nagy kanál mézet, tele szeretettel. Arra a mézre úgy emlékszem, mint ami átsegített a legnehezebb szakaszon ‒ egy kanál szeretet ‒ ami felemelt és erőt adott.

Ezek után nem sokkal megszületett a kislányunk erősen, magabiztosan, végtelen nyugalommal. Nagyon tudta, hogyan kell csinálni ‒ mindvégig tökéletes jeleket adott. Végül háromnegyed ötkor kibújt, felsírt, mellemre tehettem és megölelhettem. Ott voltatok körülöttem, és mindvégig segítettetek.

Közben vége lett a csoportfoglalkozásnak. A többiek éppen csöndben indultak haza, amikor a szülés végén jártunk. Éppen az ajtót csukták, amikor felsírt a baba. Utánuk mentél, hogy megszületett, és nyugodtan elmehetnek. Készen vagyunk. Ezt is tőletek tudom.

Ez az egybeesés melegséget adott, hiszen ebből is látszik, milyen tökéletesen meg volt tervezve minden. Ha hagyjuk, igazi csodák történnek.

Utólag gondoltam végig, milyen is lehetett végighallgatni egy nő szülését a saját szülésük előtt alig néhány héttel. Biztos nem véletlenül alakult így. Biztos szükségük volt erre.

Mindezek után mi hárman ott maradtunk ‒ mi és az új jövevény. Örültünk egymásnak tiszta szívből. Ti gyorsan összepakoltatok, és magunkra hagytatok bennünket ‒ hogy a legelső órákat együtt tölthessük. Ez is maga volt a csoda, az első nap hármasban. A nagy történések után még egy éjszakát nálatok aludtunk, majd másnap hazamentünk.

Röviden ennyi a szülésem története, és persze rengeteg belső megélés, amit így, több mint egy évvel a szülés után sem tudnék röviden leírni. Amik még mindig dolgoznak bennem.

A szülés során magunkat szüljük újra, és részesei lehetünk annak a hatalmas folyamatnak, amit teremtésnek hívunk. Érkezik egy lélek, aki általunk testet ölt ‒ ez a legnagyobb kihívás ‒ a legnagyobb csoda.

Köszönjük, hogy együtt élhettük ezt meg Veletek.

B. J.

Véletlenül kiválasztott mesék.