igaz történetek szülésről, születésről

917. nap: Szép, kerek történet

Megjelent: 2013. ápr. 9.

Még hiányzik három történetem. Most, hogy már kettőt megírtam, picit megakadtam a mesélésben, mert olyan meghatározó érzések, képek nem jönnek elő a múltból, mint Írisz és Gyuri születésével kapcsolatban. Inkább az egész, a gyerekek sorban egymás utáni születése az, ami egy szép történetté kerekedik ki bennem, és ez már nagyon-nagyon régen kezdődött. Valamikor az én gyerekkoromban, egyszer a nagymamám kérdezte – amikor nem voltam rendesen felöltözve és ki akartam szaladni az udvarra –, hogy mégis, hogy fogsz te így gyereket nevelni? Nem is gondoltam én arra, hogy ez lesz életem feladata, hogy anya legyek. Pedig ez a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb feladat valójában, csak ezt nem nagyon mondta nekem senki. Sok mindenben tehetséges voltam, de soha nem tudtam eldönteni, mi is legyek, mert annyira semmi nem érdekelt, hogy az életemet arra áldozzam. Tanítani szerettem, de aztán ott hagytam, hívogattak az új kihívások.

Aztán már látszólag érett fejjel megszületett első gyermekünk. A születéssel kapcsolatban fel sem merült más, mint a kórház, hiszen egész életemben tiszteltem az orvosokat, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nem tudnak mindent, hogy esetleg van más, számomra jobb megoldás is. A helyi kórházban töltöttünk tíz napot, a kisbaba a csecsemőosztályon, én pedig a szülészeten. Picit szörtyögött, ezért vitték fel a hetedikre, és aztán onnan már nem lehetett szabadulni, oda jártam fel szoptatni naponta, nem is tudom hányszor, ami éppen az aktuális előírás volt. Nem pelenkáztam egyszer sem, nem fürdettem, arra a néhány órára tarthattam a karomban, amikor szoptattam. Mikor hazamentünk a kórházból és sírt, hirtelen nem is tudtam, kit kellene felhívnom, ki tudja vajon megmondani, mi is lehet a baja.

Jó néhány évvel később, második gyermekünk szintén a helyi kórházban jött világra. Nagy zűrzavar volt ott akkor a szülészeten, valójában nem is tudom rekonstruálni, mi történt. A születése után nem sokkal hívták a Cerny mentőt, akik jöttek is gyorsan, el is vitték, de kaptam róla egy polaroid képet és egy kis bodyt. Na, ettől teljesen összeomlottam, azt hittem, azért kapom ezeket, hogy legyen róla valami emlékem, biztosan olyan súlyos a helyzet. Én itt voltam, ő ott. Híreket a férjem hozott róla. Aztán már én is mehettem. Nehéz volt. Azóta szép kis legényke lett már belőle.

És itt jön a harmadik történet, amit már megírtam. Hol is szülessen meg ez a kisbaba? Gondolkodtam ezen, mert ez a legutóbbi eset már az én elnéző, türelmes természetemnek is sok volt. A legrosszabb mindkét esetben az volt, hogy elkerültek mellőlem a kisbabáim, és nem értettem, hogy hogyan lehet jobb nekik tőlem távol, még ha orvosi felügyeletre szorulnak is, miféle szabály vagy rutin az, ami nem hagyja, hogy velük legyek. Ez volt az a szempont, ami arra késztetett, hogy keressek valami más megoldást. Így jött az otthonszülés ötlete. Aztán a többi alakult magától.

És meg is született második kislányunk. Ez a szülés nagyon meghatározó élmény volt. Begyógyította a sebeket, visszaadta az önbecsülésem, megnyitotta a szívem, és úgy éreztem, igazi anya lettem. Innen már nem volt megállás.

Tizenhat hónap múlva megszületett negyedik gyermekünk a maga kiegyensúlyozott módján. Most is olyan, mint egy kis ékszer, arányos, kedves, gyönyörű. Igazi megnyugvást hozott nekünk… Egy kis időre.

Aztán 20 hónap múlva megszületett Gyuri. Erről is írtam már.happyend

És lett egy szép, kerek történet, és közben elszállt néhány év, és tele a szívem hálával, hogy ezeket a dolgokat átélhettem. Tele vagyok szeretettel a világ iránt, azok iránt, akik lehetővé tették, hogy ezek megtörténjenek velem, hogy lehessen otthon szülni. Úgy érzem, jobb ember lettem, jobb anya, jobb gyermeke a szüleimnek és együtt érzőbb embertársa a többieknek.

Köszönöm!

K. A.

Írisz > > >
Gyuri > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.