igaz történetek szülésről, születésről

1670. nap: Zokog a lelkem (Frida, az unokám)

Megjelent: 2015. máj. 2.

Elsőszülött lányom első kislánya kórházban született, öt héttel a kiírt időpont előtt, két héttel Ági letartóztatása után. Még az információs hétfőn, amit Ági tartott, mindketten ott voltunk.

Frida a burokrepedést követő néhány órás vajúdás után életerősen, vastagon borítva magzatmázzal, erőteljes sírással érkezett meg. Minden értéke, testsúlya teljesen rendben volt. Azonban a papírforma szerint koraszülöttnek nyilvánították. Elvitték az anyukájától, inkubátorba került.

Alacsonynak találták a vércukrát, ezért cukros infúziót kapott. Két nap múlva magas lett, akkor az volt a probléma. A lányom a neonatológusoktól egymásnak ellentmondó információt kapott. Az egyik azt mondta, nem veheti ki az inkubátorból, a másik ráförmedt, miért nem szoptatja. A csecsemős nővérek egyáltalán nem voltak segítőkészek. Dina a harmadik napra teljesen kikészült. Sajnos tudtam, hogy a kálváriájának még nincs vége.

A harmadik napi vérvételt követően Frida CRP-értékét magasnak találták, ezért vénás antibiotikumot kapott. Számtalanszor szúrták meg a kézfejét, aminek a nyoma, a hegek még kétéves korában is látszódtak. Ekkor már néha megengedték a lányomnak, hogy szoptasson. Olyan is előfordult, hogy kényelmesebbnek találták megetetni tápszerrel, és amikor ment érte az újszülöttosztályra, a hányadékában fekve találta a kislányát.

Egy hét után mehettek haza, és nagyon nehéz időszak köszöntött rájuk. Frida folyamatosan az anyukáján volt, sokat sírt, panaszkodott. A lányomnak sok-sok hónapjába telt, mire a kisbabája kezdte érezni, hogy biztonságban van és szeretik.

Ilyen előzmények után azt mondta; soha többet nem szül kórházban.

A. B.

Véletlenül kiválasztott mesék.