igaz történetek szülésről, születésről

1221. nap: „Felveheted, a tiéd!”

Megjelent: 2014. febr. 7.

Március 4-ét írtunk. Egész nap jövés-menés volt. Nagymama születésnapi köszöntés, piacon vásárlás, és később barátokkal való találkozás (lett volna). Így közel 14 év távlatából kikophatott már néhány momentum, és ami nem kopott ki, az sem biztos, hogy úgy volt. Ér jelezni, kedves segítőim!

Este fél kilenc tájékán elkezdődtek a fájások. Anyu, aki egyik segítőm volt, ismerte a folyamatot, így az ágyra fektetett, és mértük az időt. Mondta, hogy ez bizony az! Zsófi lányom úton van. Gondolom, szóltunk Á-nak és K-nak, hogy itt az idő, ideje indulni, de erre nem emlékszem. Á. egy előző szülésen volt, ő még nem tudott elindulni hozzánk, de K. már jött is. Mivel a „tervezettnél” két héttel előbb indult útnak a baba, itthon semmilyen kellék nem volt még. Így a család egyéb tagjai felkerekedtek, és lábat koptatva mentek az ügyeletes gyógyszertárba, beszerezni a szükséges kiegészítőket.

Nekem csak fájt, fájt. Se állni, se ülni, se jönni-menni. Mindenhogy fájt. Mikor megérkezett a doula, felajánlott néhány szülést segítő módszert, csak a levendulaolajra emlékszem, de az egyetlen, amire szükségem volt, hogy egyedül legyek, és hagyjanak békén. A szobában sötét volt, csak én voltam és egy épp kifele igyekvő csöppség. Úgy éreztem, mintha a hasamban fordult volna be. Éreztem a kezemmel, ahogy vízszintesből lefordul, hogy immár születésre készen állva meginduljon. Nagyon fájt minden. Azon gondolkodtam, hogy csak azért nem hagyom magam elájulni, mert úgy még tovább tartana.

K. és Anyu azért meglátogattak néha, hogy minden rendben van-e. K. és Á. folyamatos telefonkapcsolatban voltak, így naprakész információi voltak Á-nak, majd minden elköszönés után K. választási helyzet elé állított: 1. bemegyünk kórházba, 2. kimegyünk Érdre, 3. itt maradunk.

Semmi okot nem láttam, ami a két első mellett szólt volna, ami ok volt, az csak a maradásra motivált, így egyértelmű volt a döntésem. Nagyon nehéz lehet vajúdás közben elmenni bárhova is, ezt semmiképp nem szeretettem volna.

Várva várt lányommal dolgoztunk tovább a békés megszületés rögös útján, amikor éreztem a tolófájásokat. Kicsit zavarban voltam, hogy szóljak a kint lévőknek, hogy eljött az idő, most igazán bejöhetnének. Megoldásként átfutott néhány gondolat rajtam, az egyik, hogy a hányásból megmaradt fém tálat nem bírom ho2zzávágni az ajtóhoz, de szerencsére K. épp benyitott.

Én feküdtem az ágyon, és szorítottam. Nem kiabáltam, mert úgy éreztem, az erőmet venné. A második tolófájásra (hajnali fél egykor) megszületett a babám! Felültem, és csak néztem, néztem. K. szólt, hogy „felveheted, a tiéd!”, ekkor tértem vissza a bűvöletből, és magamra tettem.

Á. elvágta a köldökzsinórt a békés szülés utolsó szakaszának lezáró részeként. Majd egy kis vizsgálódás után hamar ráeszméltem, hogy Zsófia nem lehet… Így két nap múlva Kristóf lett.

Nem tudok elég hálás lenni, hogy úgy szülhettem, ahogy tettem, békében, türelemben, nyugalomban, számomra biztonságban. Nagyon köszönöm!

V. S.

Pali > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.