igaz történetek szülésről, születésről

798. nap: Zsombor útja

798. nap: Zsombor útja

Július elején született Zsombor babánk. Többször nekiláttam megírni születése történetét, de nehezebb szavakba önteni, mint gondoltam.

Zsombi a kiírt időpont utáni ötödik napon született. Csütörtök estétől voltak fájásaim, éjszaka telefonáltam Áginak, másnap dél körül jöttek, végül szombaton hajnal negyed négykor született, kórházban.

A negyvenedik héten már türelmetlen voltam, és a család is napjában többször érdeklődött, hogy állunk. Hétfőn távozott egy kis nyákdugó, megörültem neki, végre történik valami. Jósló fájások jöttek-mentek. A helyi kórházi gyakorlat szerint napi CTG-re jártam, ami eléggé nehezemre esett, július eleje volt, és igazi kánikula.

Csütörtökön délelőtt nem mentem el a vizsgálatra, úgy éreztem, ekkora túra ebben a melegben már nem fér bele. Pénteken reggel kellett volna mennünk Pestre az orvoshoz vizsgálatra, amiatt is aggódtam, hogy fogom bírni az utat. Előző héten szintén orvosi vizsgálatra mentünk, iszonyú meleg volt és dugó, nagyon szenvedtem a kocsiban, Ágit hívtam kétségbe esve, hogy mi lesz, ha bent akar tartani a doktor ‒ de akkor még nem volt itt az idő.

Csütörtök éjszaka rendszertelenek voltak, de már nem maradtak abba a fájások. Átmentem a nappaliba telefonálni Áginak, gondoltam, hogy reggelig nem lesz nagy változás, de mindig megnyugtatott, ha beszéltünk ‒ a jó tanácsról nem is beszélve, egy pohárka ital után elnyomott az álom. Egy óra múlva ébredtem egy erősebb fájásra, nyugodtnak és kipihentnek éreztem magam. Visszamentem Jani mellé az ágyba, reggelig negyed óra-húsz percenként jöttek fájások, közben bóbiskolni is tudtam. Végre elkezdődött. ‒ Úristen, elkezdődött! Reggel írtam egy SMS-t az orvosnak, hogy nem megyünk a vizsgálatra.

Csak az oldalamon volt jó feküdni, ételt már nem kívántam, csak ittam. Éreztem, hogy nagyon az elején lehetek, de arra gondoltam, hogy mi van, ha mégsem, mi lesz, ha későn szólok, ha későn érnek ide. Felhívtam Ágit, hogy jó lenne, ha jönnének ‒ jöttek. Amikor megérkeztek, kértem, nézze meg, hol tartok. Bátorított, hogy szépen halad, eltűnt a nyakcsatorna hossza ‒ csalódott voltam, még nem is kezdtem el tágulni. Kérdezték, hogy mellettem maradjanak-e ‒ nem akartam. Elmentek sétálni, talán órák teltek el, jó volt, hogy visszaértek. Megint nézzük meg, hogy halad. Jani közben diszkréten tájékoztatta a családot, egyik fele drukkolt, a másik aggódott.

Furcsa érzés volt, ahogy Ágiék készülődtek finoman, halkan, Jani segített, mi hol van, az agyam még be akart kapcsolódni a beszélgetésbe, válaszolni a kérdésekre, de kimondani már nem kívántam, amit megfogalmaztam magamban. Nem tudok elszámolni az idővel. Észrevétlenül besötétedett, elcsendesedett körülöttem minden. Nagyon fájt a derekam, meleg olajos kezek masszírozták, nem volt szükség szavakra. Jólesett beleereszkedni a meleg vizes kádba, de ülni nem bírtam, próbáltam más pozíciót is, de csak az oldalamon feküdni volt jó.

Aztán megkérdeztem Ágit, mi legyen ‒ úgy érzem, nem halad a dolog, én meg csak fáradok. Miért nem tudom magamtól megszülni a kisbabám? ‒ Nem emlékszem, pontosan mit mondott, csak arra, hogy enyhített a rossz érzésemen. Zsombornak más útja van. Pesti vagy helyi kórház? Jani döntött, elindultunk Pestre. Ötpercenként jöttek a fájások, a hátsó ülésen feküdtem, és számoltam magamban, hány fájás múlva érünk oda. Esett az eső, a bejárat, ahova mentünk, éjszaka zárva volt, kerülni kellett. Fájásoknál meg kellett állni, Janiba kapaszkodtam, nagyon hosszúnak tűnt az út. A bejárat előtt páran beszélgettek, és nézték, ahogy lassan haladunk feléjük, odaérve megkérdezték, melyik osztályra jöttünk.

Fél tizenkettőkor vettek fel a szülészetre, megvizsgáltak, útközben felsőburok-repedés volt, zöld magzatvíz folyt, a baba rendben. Azt mondta a szülésznő, szépen halad, pár óra múlva megszülethet a baba ‒ arra gondoltam, nem bírok ki még pár órát. Burkot repesztettek, bekatétereztek, oxitocint kaptam, kitágultam. Egy idő után hirtelen sokan lettek a szobában, hanyatt fektettek, leborotváltak, gátmetszés, könyökkel nyomták a hasam, lent vákuummal húzták, és kibújt Zsombor. Édes kis nyekergés hallatszott.

Felhúztam a ruhám, hogy rám tegyék a babát, az orvos visszatakart. Gyorsan történt minden, elvágták a köldökzsinórt, Zsombit rutinszerűen ellátták, lemosták, lemérték… Apukához került. Zsombor 9/10-es Apgarral született, nekem is úgy tűnt, minden rendben vele, ezért nem értettem, miért nem tették rám, miért vágták el egyből a köldökzsinórt, és rángatták ki belőlem a méhlepényt.

Ezután jött a legnehezebb rész számomra, másfél órán keresztül varrtak, két katéterrel végeztem. Sok vért veszítettem, reggel vért kaptam. Hetekig nagyon gyenge voltam, varratszedésig ülni sem tudtam.

Miközben varrtak, Jani kezében takarókba bugyolálva aludt Zsombor. Gyönyörű volt, néha kis szopó mozdulatokkal kereste a mellet, mivel nem találta, tovább szundított.

Sokat gondolkoztam, hogy alakult így. Csak én éreztem, hogy nem haladok? Türelmetlen voltam? Vagy gyenge? Varratszedéskor megkérdeztem az orvost is, miért volt szükség a vákuumra is. Fájásgyengeség miatt.

Bár szinte mindent elkövettek rajtam, amit el akartam kerülni, akkor úgy éreztem, nem számít, és egyébként se lehet egy szavam se, mert magamtól nem ment. Jó, hogy legalább a császárt megúsztam.

Zsombor kistestvérét is szeretném megpróbálni itthon megszülni, háborítatlanul.

Sz. Zs.

Janka > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.