igaz történetek szülésről, születésről

750. nap: A szabály az szabály (Miska)

750. nap: A szabály az szabály (Miska)

Másfél éves múlt Matyi, amikor kopogtatott a kistestvér. Egyet biztosan tudtunk: orvost kell váltani. Már korábban „kinéztünk magunknak” egy doktornőt, aki maga is három gyermeket szült, szimpatikus volt. Tudatosan készültünk a háborítatlan szülésre. A doktornő mindenben mellettem állt. Rám szánta az idejét, segített feldolgozni azokat a korábban elszenvedett traumáimat, amik esetleg a szülés útjában állhattak. Tudtam, hogy ezúttal máshogy lesz, most tényleg átélhetem, végigcsinálhatom. Én, egyedül, a magam erejéből. Kórházban. Ugyanabban a kórházban, ahol Matyi született, ott, ahol EDÁ-val szoktak szülni.

A kiírt napon most sem történt semmi. Egy héttel később már voltak előjelek: elment a nyákcsap, erősödtek a jósló fájások, elkezdtem befelé fordulni.

A kórház protokollja szerint sajnos megint be kellett vonulnom a 42. hét elején. A doktornő azt mondta, minden rendben, a baba jól van, várhatunk. De ha szeretném, megszülethet a babám másnap, csak „egy kicsit megpöccintjük a folyamatot”, és villámgyors lesz, a méhszáj már érett.

Itthon a két és fél évesem sírt utánam, még sosem voltunk távol egymástól több napig, még szopott is. Beleegyeztem hát az indításba.

Burkot repesztettek. Vártuk a kontrakciókat, de nem jöttek. Néhány óra várakozás után nem volt más választás, jöjjön az oxitocin. A doktornő igazi bábaként állt mellettem: borogatott, masszírozott, kapaszkodhattam a nyakába, biztatott. (Még fotózott is, ami ugyan nem bábai feladat, de nagyon örültünk a szép fényképeknek.) Nagyon boldog vajúdás volt. Muskotályzsálya-illat, reneszánsz egyházzene meg spanyol gitármuzsika, amit a barátnőm hozott be a kórházba előző este. Ezek a zenék azóta is fontosak nekem, a muskotályzsályát pedig nagyon ritkán újra megszagolom, párologtatok, nosztalgiázom. Ünnepélyes és különleges pillanatok ezek.

Nyolc centinél kicsit megtorpant a folyamat, elfogyott az erőm. (Csak vizet ihattam, és nem ehettem semmit. A szabály az szabály!) Kaptam egy papaverin-injekciót, meg egy kis cukrot infúzióban. Nem is sejtettük, hogy közel már a kitolás. Sajnos, Misi belekakilt a magzatvízbe. Idegesített a CTG a hasamon, de nem lehetett levenni, oxitocin mellett kötelező. Hát igen! A doktornő szuper, de a kórházi protokollt ő sem szegheti meg. Kádba sem ülhettem az oxitocin meg a mekóniumos magzatvíz miatt.

Misikém szépen kibújt, nem sírt, azonnal nyúltam érte. Leszívták a légutait, de csak amikor már egészen megszületett, és addigra letüdőzte a szennyezett magzatvizet. Születése után hetekig köhögte fel a kakis nyákot. Most asztmás, nem tudom, van-e összefüggés…

A szülés testileg nem viselt meg. Lelkileg egy kicsit igen. Sajnáltam, hogy nem én csináltam. Egy fájáscsináló gépet kapcsoltak be bennem, a kontrakciók nem a sajátjaim voltak. Úgy látszik, én nem tudok magamtól szülni. Örülhetek, hogy azért szép volt; nem vágtak fel, nem kényszerítettek hanyatt feküdni, nem tompítottak le epidurállal. Lehet, hogy vannak nők, akikből nem indulnak el maguktól a magzatok, segíteni kell nekik…

Azért motoszkált bennem, hogy mi lett volna, ha türelmesebb vagyok (vagy ha nem kényszerítenek kórházba menni)… Elindult volna magától? Lettek volna saját kontrakcióim? Tudok szülni?…

Misi nagyon nyugodt, aranyos kisbaba volt, mindig mosolygott. Hamar a családi élet, a hétköznapok része lett. Ötnapos volt, amikor lesétáltunk a Duna-partra sült halat enni. Csak a sirályok látták, hogy szoptatok.

T. K. V.

Johanna apaszemmel >>>
Hanka >>>
Cili >>>
Matyi >>>

Véletlenül kiválasztott mesék.