igaz történetek szülésről, születésről

749. nap: Bach csellószvitje kontra főorvosi „bemutatás” (Matykó)

749. nap: Bach csellószvitje kontra főorvosi „bemutatás” (Matykó)

Nyolc és fél hónapig vártam ezt a varázslatos dátumot. Merthogy erre a napra jósolták Matyit az okosok. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a babák nem feltétlenül tartják magukat a kiírt naphoz. Szép szülést terveztem. Természeteset, háborítatlant. Az is eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha itthon…, de más irányba terelődtünk, sajnos.

Vénasszonyok nyarának közepén hatalmasat sétáltunk a Margitszigeten. Szép nap volt. Ekkor naivan még mindig azt reméltem, hogy éjfélig még van idő, biztosan mindjárt elindul… Próbáltam őt elengedni, de nagyon szerettem a várandósságot, élveztem, hogy ketten vagyok. Minden nap meghallgattuk Bach csellószvitjeit, teljes volt a harmónia.

Egy hét múlva a választott orvosom kórházba küldött. Itt aztán szertefoszlott minden ‒ a háborítatlanságba vetett ‒ reményem. Borzasztó volt. Már az első napon beküldtek a főorvoshoz „bemutatásra”. Sajnos, nemcsak kezet ráztunk, hanem fájdalmas vizsgálat volt egy fél focicsapat társaságában, és erre a bemutatásra minden nap sor került egyszer vagy kétszer.

Egy héttel később beleegyeztem a szülésindításba. „A prosztaglandingél tutira bejön.” ‒ mondta az ügyeletes szülésznő. Nem jött be. Másnap ugyanez még egyszer. Mivel ekkor sem gerjesztett fájásokat, bekötötték az oxitocint, aminek hatására VÉGRE elöntött a magzatvíz.

A szülés sajnos hagyományos módon zajlott: hanyatt fekve vajúdtam, epidurál (ebben a kórházban szinte kötelező), fájdalmas vizsgálatok, nagyon lassú haladás. Amikor megszületett Matyi (a rakéta sebességével kirepült, hála az infúzió mellé még beadott egész ampulla vénás oxitocinnak), lila volt és ernyedt. Leszívták a légutait, abban a pillanatban hatalmasat kakilt, és a kisbárány bégetéséhez hasonlóan elkezdett sírni. A sírást kis megszakításokkal még négy hónapig folytatta.

A nehéz szülés ellenére az eufória nem maradt el. Tökéletes családi idill volt már az a háromnegyed óra is, amíg engem stoppoltak. A férjem dajkálta mellettem a síró babát, én pedig nem gondoltam többet a testi-lelki bántásokra, megjegyzésekre (például: „Igyekezzünk! A szobatársnőnél már eltűnt méhszáj van!” vagy „Én nem tudom, hogy akart maga otthon szülni, hajszál híja volt a császárnak…”), hanem próbáltam felfogni, hogy kisember született, és édesanya is született: én. Új időszámítás kezdődött.

Mindez 11 éve történt. Matyi ügyes, aranyos nagyfiú. Bachot még mindig szereti, szépen hegedül.

T. K. V.

Johanna apaszemmel >>>
Hanka >>>
Cili >>>
Miska >>>

Matykó hegedül > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.