igaz történetek szülésről, születésről

548. nap: Pihe-puha buksi (Levi babám születése)

Megjelent: 2012. ápr. 5.

Már nagyon vártuk. A 40. hétben jártunk. Hajnalban már voltak enyhe, „szembecsukós” kontrakcióim, de már a 33. hét óta voltak jósló fájások, úgyhogy egyáltalán nem tudtam komolyan venni őket. Reggel mentünk NST-re, mint minden másnap. Nem vettem részt amnioszkópián, felmerült, hogy folyik a magzatvíz. Végig voltak kontrakciók, de enyhék. Délutánra haza is értünk, nagyon elfáradtam, lefeküdtem kicsit aludni.

Mikor felébredtem, hirtelen takarítási láz tört ki rajtam, nagyon ingerült lettem, azon nyomban nekiláttam porszívózni. Még nagyon szerettem volna megfőzni a brokkolit, el is kezdtem pucolni, de akkor rettentően megerősödtek az összehúzódások. Már nem tudtam pucolni. Úgy 18 óra tájban lehetett, még telefonálgattam egyet, hogy ma-holnap biztosan megszületik a baba.

Aztán jött három tízperces összehúzódás, aztán egy pár ötperces, és utána már mintha folyamatosan csak kontrakciók lettek volna. Iszonyatosan fájt, nagyon sírtam, a páromnak mondogattam, hogy nagyon-nagyon fáj. Megpróbáltam pisilni menni a vécére, nem tudtam leülni, megpróbáltam zuhanyozni, de úgy éreztem, egyedül nem birkózom meg egy kontrakcióval.

A szobában Lili kislányom és G., a férjem beszélték a szülést, hogy milyen jó, jön a baba. Ekkor még enyhén éneklő, nem túl erős hangon bírtam az összehúzódásokat. Ezeket a hangokat Lili megpróbálta utánozni, nagyokat nevettünk.

A pisi végül a szőnyegre landolt. (A helyzet viccessége, hogy néhány nappal előtte fedtem meg Lilit, hogy ugyan már, ne pisiljen a szőnyegre.)

Ezután már csak G. nyakába csimpaszkodva, enyhén hajlott helyzetben, ordítások közepette jöttek a kontrakciók. Rettentő nyomást éreztem a méhszájamnál. Egyszer csak egy nagy ordítás után elcsattant a magzatvíz. Rengeteg volt, csodaszép kis bolyhokkal.

Pár másodperc csendes gyönyörködés, csodálkozás után, már sokkal mélyebbről jövő hangon kezdtem el tolni. Éreztem az égő érzést a méhszájamnál, szinte azt éreztem, hogy zuhan le a baba. Ekkor kellett volna indulnunk a kórházba.

Valahogy megint felöltöztem. Addig Apa felöltöztette Lilit, én is kiértem az autóhoz. Minden egyes pillanatban, amikor épp nem nyomtam, azon gondolkodtam, hogyan is fogok beülni az autóba, még mindig nem tudtam leülni.

Az autón támaszkodva egy-két kontrakció után éreztem, hogy kibújt a feje a babámnak, még mindig azon gondolkoztam, hogyan megyünk be a kórházba. A harmadik kontrakciónál megvilágosodtam, és rájöttem, hogy nem megyünk a kórházba.

„Visszafutottam” a házba, a ruhám valahogy gyorsan levettem, az egyik nadrág szárát nem is tudtam lehúzni. G. már futott utánam. Lili egy kicsit kint maradt az autóban. Éppen levetkőztem, jött egy kontrakció, és megint kijött a feje búbja.

Ezt honnan tudom? Odanyúltam, és megérintettem a kobakja tetejét. Csodálatos érzés volt! Kis pihe-puha buksi. Aztán a következő elég erős kontrakcióra kibújt az egész feje. Nagyon megkönnyebbültem. Egy kicsit pihennem is kellett talán.

Nem jött kontrakció, viszonylag sokáig. Levi feje nekiállt lilulni. G. nagyon megijedt, rám kiabált, hogy nyomjak. Kinevettem, egyáltalán nem jött kontrakció. Majd egy kis idő után három összehúzódás után sem akart ebben a félig álló helyzetbe kijönni a baba, így térdre vetettem magam (az Útmutató szüléshez című könyvben olvastam, hogy így biztos, hogy kijön a baba). Jött még egy kontrakció, és már ki is csusszant az egész teste. Nyolc óra volt.

G. hívta a mentőt. A mentők nem tudták, hova is kell pontosan menni, így ő lement az út mellé integetni a mentősöknek. Lili a másik szobában játszotta kedvenc, ágyon ugrálós játékát. A pici babám és én ott maradtunk kettesben az ágyon. A köldökzsinórt még senki sem vágta el. Csak gyönyörködtem nyiladozó szemecskéiben, kotorászó kezecskéiben. Leírhatatlanul boldog voltam.

Aztán egy mentős felhívott telefonon, és vele kellett beszélgetnem, míg meg nem érkeztek. Először a gyerekmentős jött, berontott a házba, talán se jó napot, se jó estét. Csak a gúnyos kérdés: „Jó ötlet volt ez az otthonszülés?” Elvágta a köldökzsinórt, megfogta a babámat. Egy pár ijesztgetős mondat hangzott el, hogy mindjárt megfullad; nem is emlékszem nagyon, miket mondtak, aztán ellátták, leszívták a gyomrát. Majd elvitték a kórház koraszülött osztályára, legalább 12 órára.

Én a szülészetre kerültem. Megvizsgált az orvos, szerencsére ő és a szülésznő rendesek voltak, nem tettek megjegyzéseket, nem ugrottak nekem. Már 10-11 körül járt az óra, mikor még G. sehol, nagyon aggódtam, mi lehet, miért nem jönnek. Akkor még nem tudtuk, hogy Levit, pici babánkat a koraszülöttre viszik. Azt aztán végképp nem tudtuk, hogy nem is látogathatom meg. Éjfél körül megérkeztek (G. és Lili), én még mindig a szülőszobán, megfigyelésen. Akkor mondta Apa, hogy Levi nem jön, ott marad a koraosztályon, de amúgy jól van, nincs semmi baja.

Ezután életem legszörnyűbb éjszakája következett.

A. J.

Lili >>
Ábel > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.