igaz történetek szülésről, születésről

5. mese: Nekünk tökéletes! (Boróka születése)

5. mese: Nekünk tökéletes! (Boróka születése)

Nem vagyok egy tiptop, összeszedett, pontos, precíz valaki. Sőt kifejezetten szétszórt, amolyan ,,ripsz-ropsz” emberke vagyok, valahogy mindig úgy alakul, hogy az utolsó pillanatban csinálok meg mindent. Bár igyekszem, valami mégis hibádzik (például elmegyek zumbázni, cipő nélkül…). Amikor megtudtuk, hogy babát várunk, elhatároztam, ennek vége! Mostantól odafigyelek mindenre, határozott, kiegyensúlyozott, szorgalmas, békés természetű leszek!

Persze nem így történt, nem tudott átváltozni a személyiségem olyanná, amire vágytam, de talán ebbe bele is nyugodtam az utolsó trimeszterre. Na, de a szülés! Az nem lehet rossz élmény, hiszen ő lesz az első gyerekünk, és még szeretnénk vagy hármat! Hogy lenne kedvem a többi terhességhez és szüléshez, ha az első borzalmas volt? Hát sehogy. És a gyerekünk életének kezdetét sem szeretném elrontani a saját tökéletlenségemmel. Ezért a szülést nagyon megterveztük.

A legszuperebb orvost választottuk, imádtam járni hozzá, és még most is rajongok érte! Találtunk egy nagyszerű dúlát is, aki remekül masszírozott, és bármikor fordulhattam hozzá, akármilyen problémával. Eddig tökéletes. Na de hopp, lemaradtunk a szülésznőválasztásról, már nem tudjuk felkérni, akit szeretnénk. Hát jellemző. Mindegy, állítólag abban a kórházban minden szülésznő nagyon jó, nem baj.

Jártam kismamajógára (persze jó néhányat kihagytam…), kismamamasszázsra, elolvastunk egy rakat könyvet, sőt az utolsó pár hétben megpróbálkoztunk a gátmasszázzsal is. Nem olyan sokszor ,,gyakoroltuk”, mint ahogy elterveztük a férjemmel, de nem is vágytam nagyon többre.

Háborítatlan, mesterséges fájdalomcsillapító-mentes szülést szerettem volna, és sokat gondolkodtam a vízben szülésen is. Elterveztem, hogy mindent időben beszerzünk és előkészítünk, amire egy babának szüksége van. Kaptam is a kérdéseket három héttel a kiírt időpont előtt: ,,Be vannak már csomagolva a kórházi cuccaid?”. Nem voltak. És megvásárolva, kimosva, kivasalva sem volt minden. Akik akkortájt szültek, mint én, már rég készen voltak mindennel, már megint én voltam lemaradva. Emiatt be is pánikoltam kicsit, és amikor a férjem ezt észlelte, összeszedtük magunkat és elkezdtünk listát írni, mi mindent kell még csinálni. Készen is lettünk, nagyjából pont aznapra, amikorra ki voltam írva. Akkor mehetünk szülni!

De nem mentünk. És másnap sem… Néhány jósló fájást éreztem, de azok el is múltak. Unatkoztunk, hiszen keddre volt ,,betervezve” a szülés. Ismer minket a gyerekünk, nagyon rendes tőle, hogy megvárja, amíg tényleg készen állunk a fogadására.

Aznap este elmentünk vacsorázni. Másnap sétálni. Hallottam valakitől, hogy ha szervezel programokat, ahelyett, hogy csak úgy várakoznál, általában akkor beindul valami. Így csütörtök estére áthívtuk a barátainkat. De csak este hétre. Mit csinálunk addig? Menjünk el felesleges dolgokat venni a közeli drogériába!

Na, de oda már nem jutottunk el, mert este hatkor elfolyt a magzatvíz! Hát akkor kezdődik…

Pont fordítva estünk kétségbe, mint ahogy gondoltam: én idegesen fel-alá járkáltam a lakásban, miközben folyt belőlem a magzatvíz, a férjem pedig még nyugodtan, mosolyogva leszaladt szendvicsért a kisboltba.

Hívtuk Juditot, a dúlánkat, mit csináljunk. Megnyugtatott, hogy még van idő zuhanyozni, összeszedni, amire még szükség van, aztán induljunk, és bent találkozunk a kórházban. Fájásaim még nem voltak, de a Streptococcus agilactiae-m miatt antibiotikumot kellett kapnom a szülés alatt, ahogy elfolyt a magzatvíz. Ezért kellett kicsit igyekeznünk a kórházba.

Ahogy beértünk, hihetetlen meglepetés ért: az a szülésznő volt ügyeletben, akit fel szerettünk volna kérni. Ennek nagyon örültem, annak meg főleg, hogy kitörő örömmel fogadta a hírt, hogy Judit a dúlánk, hiszen ők nagyon jóban vannak. Boldog voltam, mert tudtam, hogy ebbe az örömködésbe az orvosunk is beszáll majd, Juditot ő is ismeri, így valóban egy szuper csapat vett minket körül az egész szülés alatt.

És azt már el sem mertem hinni, hogy még az alternatív szülőszoba is szabad volt. Így az idegesség, ami hat óra körül rám szállt, szinte teljesen elpárolgott. CTG után elfoglalhattuk a szülőszobát, berendezkedtünk. Gyertyafény, sólámpa, finom aromaolajok illata, halk zene. Annyira jó volt! Igaz, hogy az összeválogatott zenéinket otthon hagytuk, de az ott talált CD-k teljesen jók voltak – egy ideig. Beszélgettünk, nevetgéltünk, még selfie-t is készítettünk, nagyon jól éreztük magunkat.

A fájások kilenc után kezdődtek. Eleinte nem éreztem nagyon durvának, mert rendesen megküzdöttem tízéves koromtól kezdve a menstruációs görcsökkel, de éjféltájt már egyre erősebbek voltak. Jó kezekben voltam, Judittól pont olyan aromaolajos masszázst és tanácsokat, javaslatokat kaptam mindig, amilyenre épp szükségem volt. Anikó, a szülésznő pedig a kedvességével, türelmével, az egész személyiségével biztonságot sugárzott. Csak akkor vizsgált meg, amikor szükség volt rá, ez nem is volt baj, mert az borzalmas érzés volt.

Ágy, labda, séta. Fekvés oldalt, négykézlábra ereszkedés, mosdókagylóra támaszkodás. A zene már nem kellett. „Gyere, kislányom, nagyon várunk!”

Éjjel kettő körül beültem a kádba. Megváltás volt! Ellazultam, Judit és a férjem fogták a kezem, béke volt. Egy idő után oldalra kellett fordulnom a kádban, hogy a baba lejjebb tudjon haladni. Ez nagyon nem esett jól. Judit itt vetette be a rozmaringos borogatást a homlokomra. Ezt az illatot soha nem fogom elfelejteni! Csoki, szőlőcukor, víz. Feküdjek a másik oldalamra. Ezt már nem sokáig bírtam.

Javasolták, hogy akkor inkább szálljak ki, sétáljak egy kicsit. Szálljak ki a kádból? De akkor hogy fogok vízben szülni? Ugrik ez a tervem? A fájások meggyőztek, hogy jobb lesz nekem odakint.

Séta a szobában teljesen meztelenül. Akkorra már az orvosom is megjött. ,,Meséljen valamit, doktornő!” – kértem, csak hogy eltereljem a figyelmemet a fájdalomról. A doktornő még nem szokott hozzá az én mámoros állapotomhoz. Azért elmondta, hogy állunk, mi várható.

A férjem szerint egy idő után részegesnek tűntem. Folyton beszéltem. Neki a fáradtságtól először a beszédközpontja omlik össze, ahogy ő mondja. Hát nekem nem. Beszéltem és sétáltam tovább meztelenül, négy ember előtt. Judit és a férjem két oldalról támasztott. Jó volt belekapaszkodni a kötélbe vagy a bordásfalba és így átmenni egy-egy fájáson. „Gyere, kisbabám, gyere, ahogy jólesik!”

Nem kaptam levegőt. Így hogy szívjak és fújjak fájás közben? Rozmaringillat, ez segít. Hamarosan jön egy vizsgálat, hogy is állunk, mondta Anikó. Akkor már nagyon közel jártunk. Lefeküdtem oldalra az ágyra, a férjem mögöttem, fogtuk egymás kezét.

Hajnali négy-öt körül már nagyon ki voltam merülve, így infúziót kaptam. Furcsa érzés volt, a fájások már nagyon gyakran jöttek, de két fájás közt szinte mélyen tudtam aludni.

_MG_0015Aztán hirtelen átléptünk a vajúdásból a kitolási szakaszba. Legalábbis nekem hirtelen történt, hiába voltunk már este nyolc óta bent a kórházban. Te jó ég, most komolyan szülni fogok? Igen, most komolyan, már eléggé benne vagyunk, mondta Anikó. Érthetően elmondta, mit kell majd csinálnom.

Mögöttem ült a férjem, én a két lába közt félig ülő, félig fekvő pózban. A lábamnál a doktornő, Anikó és Judit. Bár eléggé szenvedtem, a hangulat mégis csodás volt a szobában, többször is sikerült akaratlanul is megmosolyogtatnom a társaságot a ,,részeges” hozzászólásaimmal. Mindent akkor csináltam, amikor mondták.

Az első nyomásnál ordítottam. Ez így nem lesz jó, ezt az energiát inkább fordítsam a nyomásra. Szünet. Érzem, hogy jön a következő nyomás. Csukjam a szemem, nagy levegő, nyomjak. Ez így ment, Anikó pedig végig védte a gátam. A baba diktálta a tempót, figyeltünk rá.

És hihetetlen módon a sokadik nyomás után már kint volt a feje, megfoghattam. A következő nyomásra, hajnali 5.52-kor pedig elő is bukkant a mi kisbabánk, Boróka! Háborítatlanul, gátvédelemmel, egészségesen.

2_inverseRögtön rám tették, mi csak néztük, milyen gyönyörű, és nem tértünk magunkhoz. A gátmasszázsolaj finom illatát éreztük rajta.

Megszültem a méhlepényt is, megmutatták, hogy hol töltötte eddig az idejét a lányunk, és megnézték, nem hiányzik-e belőle egy-egy darab. Egészben volt. A köldökzsinórt Anikó vágta el, a férjem nem szerette volna, de nem bántam, nekünk ez így volt jó.

Ezután két órát töltöttünk szorosan összeölelkezve, hármasban, de mintha csak pár perc lett volna.

Így kezdődött Boróka életmeséje, ami azóta is mindennap eszembe jut. Boldogan emlékszem vissza rá, minden egyes percére. Köszönöm ezt a gyönyörű szülésélményt az orvosunknak, a szülésznőnknek és nem utolsó sorban a dúlánknak!

U. K. B.

 

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.