igaz történetek szülésről, születésről

462. nap: Kende születése, aki az első volt

462. nap: Kende születése, aki az első volt

A kezdetek, 15 évvel ezelőtt: sóhajtok, félek, lámpák, fények és egy gumikesztyűs kéz: “Igen ‒ mondja ‒ terhes, kb. nyolchetes, majd pontosabbat a következő vizsgálatnál. Aztán beutalók, ultrahang, vérvétel, vizeletvizsgálat és vége, ennyi tíz perc. Nem ismerem, ő sem ismer, talán a nevemre sem figyelt, hogy ki vagyok, mit akarok, hogy mit érzek. Inkább végzek vele, úgy, mint ő velem, tíz perc alatt ‒ ezt gondolom akkor.

Gyermekünk lesz, kicsi gyermek, valahol csak meg kell szülni, valakivel, ha más nincs, akkor vele, evvel a férfivel. Nem, nem, ez rajtunk múlik, hogy ő hogyan látja meg a napvilágot vagy a holdfényt. Félek, sírok, már túl vagyok az ötödik hónapon. Fehér köpeny, kesztyűs férfikéz. Félek, egyre jobban. Fogom a férjem, Zoli kezét, és magamban sikítok, hogy nem akarom, így nem, és nem is itt akarok szülni, és végezetül nem is evvel az emberrel.

Fogom Zoli kezét otthon is, és tudjuk már, hogy nem a kórházi szülés a mi utunk, és hogy én nem vagyok beteg, csak szülni akarok, így a kórházat kizárjuk. Elindulunk egy másik úton, ami nekünk egy másik lehetőség, otthonszülésre kezdünk felkészülni, testben és lélekben egyaránt. Első találkozás, első beszélgetések ‒ Ágival, az asszonytárssal, a bábával. Beszélgetés, útkeresés, megérkezés, döntés: IGEN, ez kell nekünk, nekem, ez a biztonság, ez a szeretet, ez az alázat, ez a törődés. Igen, otthon szülünk.

A következő négy hónap elröppen, a teljes boldogság vesz körbe, a félelem eltűnt, maradt helyette a csodás várakozás.

Aztán egy szép, decemberi napon elindult a fény felé Kende, az első a sorban. Akkor már napok óta készülődött valami, ő is, én is éreztem. Vártuk már nagyon, bíztattuk, képzeletben öleltük.

Délelőtt 11 órakor egy pukkanás kíséretében szép, tiszta magzatvíz távozott belőlem. Ennél több nem történt órákon keresztül, vártunk mindketten ‒ mert a férjem sietett, de messziről indult, a bábák is igyekeztek volna, de éppen más is szült délelőtt és délután is. Így vártunk, én is, és Kende is.

Aztán délután három órakor befutott a leendő Apa, de én még mindig csak kisebb-nagyobb hullámokat éreztem, de sem ritmusuk, sem erősségük nem volt egyenletes. Telefonálás Áginak és Andinak, hogy készüljenek ők is, hogy tudják, ember születik újra, erre a világra.

Este hat óra körük kezdett körvonalazódni, hogy erősebbek és határozottabbak lettek a hullámok. Fürdőkádba kívánkozom, ott táncolva, énekelve, forró vízzel zuhanyozva leszek túl az első, a második, később a többedik igen fájdalmas hullámon. Gondolatban ‒ csukott szemmel ‒ Kendénél járok, bíztatom, ölelem, becézgetem. A fájdalom az övé is, az ő ereszkedése az én felemelkedésem egyben. Folyamatosan segítjük egymást. Nem mondtam semmit senkinek, de minden ott volt a kezem ügyében, mindenki, mintha gondolatolvasó volna. Tették a kezem elé a vizet, a töröközőt, az orbáncfűolajat, a zuhanyt.

Aztán olyan hét óra körül ‒ kint már koromsötét volt ‒ kimásztam nyögve a  kádból. Ági, Andi és Zoli besegített a szobába. Két hullám között, amikor a felszínre értem, muskotályzsálya-illat lengte be a szobát, félhomály volt, meleg és biztonság. Borogatást kaptam, masszírozást, vagy csak csendes jelenlétet. Állva fogadtam magamba a fájdalmat, és táncolva, dülöngélve, nyögve engedtem el. Hagytam magam, hagytam, hogy jöjjön, feldobott, fel a magasba, aztán lerántott, le a mélybe, és én magamban, nagyon mélyen átengedtem rajtunk, hogy áthaladjon.

Fél óra múlva állva szültem meg az első fiunkat, aki után még öt fiút szültem, hasonlóan otthon. Zoli kezébe kapaszkodva, a gravitáció segítségével három nyomással kint volt. Az első nyomásnál először az egyik keze bukkant elő, lenyúltam és megfogtam, ő visszafogott, átölelte az ujjam. A második nyomásnál a feje bújt ki, megsimogattam a buksiját. A harmadik nyomásra kibújt az egész teste.

Ági kezébe érkezett Kende. Ő tartotta, az Életünket, kettőnk közös „Életértelmét”. Tartotta, mintha a saját Életét tartaná.

Béke volt, nyugalom, csend és szeretet.

M. K. O.

Zádor > 
Benkő >
Csobán >
Tardos > 
Mikán > 

Véletlenül kiválasztott mesék.