igaz történetek szülésről, születésről

465. nap: Csobán, aki negyedik lett

465. nap: Csobán, aki negyedik lett

Négy évet vártunk Benkő után, négy év hosszú idő, sok aggodalommal telt el a betegsége miatt (szív- és vesefejlődési rendellenesség). A négy évből egy teljes évet kórházban töltöttem vele, kisebb-nagyobb megszakításokkal, aztán a második évben hetente jártunk kontrollra, a harmadik évben már annyira erős és egészséges volt, hogy kétszer mentünk összesen kardiológushoz.

Elkezdtünk vágyni arra, hogy újból gyermekünk szülessen. Mindig is nagy családot akartunk, hat-hét gyerek volt tervbe véve. Benkő élete elrendeződött, és amikor már a falura költözésen is túl voltunk, akkor megfogant Csobán.

Az egész babavárás rendkívül kiegyensúlyozott és vidám kilenc hónapnak látszott, ehhez igazítottam volna a befejezést is, de mint mindig, most sem gondoltam volna, hogy ez lesz életem legnehezebb szülése.

Akkor már több mint egy hete nyafogtam, sőt hisztiztem a meleg miatt, a nagy pocak miatt, a nehéz mozgás miatt. Aztán egy nagyon meleg napon este, amikor a többi fiú lefeküdt, és az időjárás is némileg enyhült, elkezdett szivárogni a magzatvíz, de csak cseppekben. Zoli késő este jött meg, fáradt volt, pihenni akart, de én üdvözöltem, és újságoltam neki a jó hírt, hogy Csobánt nemsokára a kezünkben tarthatjuk. Pár telefont elintéztem, Áginak, barátoknak.

Ági egyedül jött, ő is fáradt volt, elmúlt éjfél is, mindenki lefeküdt, csak én róttam a köreimet a nappalinkban. Gondolatok jötte mentek a fejemben, a gyerekekről, Benkőről, Csobánról, arról, hogy miért fáj ennyire, arról, hogy miért halad ilyen lassan. Nem táncoltam, nem énekeltem, nem ültem fürdővízbe, sőt nem is nevetgéltem, nem beszéltem senkivel. Mindenki aludt vagy legalább is próbált, csak én voltam egyre fáradtabb és egyre reményvesztettebb. Később már mindegy egyes mozdulat fájt, minden egyes lépés fájt.

Hajnalban aztán felkeltettem mindenkit, Zoli és Ági ott voltak, hogy segítsenek. Hisztiztem nekik, hogy mikor lesz már ennek vége, segélykérően néztem Ági szemébe, és először fordult elő velem, hogy ültem, statikusan ültem, minden fájás elemi erővel tört rám, és én ülve fogadtam be, és nem tettem semmit, hogy enyhítsem, nem tettem semmit, hogy feldolgozzam, nem tettem semmit, hogy Csobánnak könnyebbé tegyem. Ültem és jajgattam.

Ekkor fordulóponthoz érkezett a szülés: Ági vizsgált, és mondta, hogy a burok nem repedt még meg rendesen, csak egy kis szivárgás van, és esetleg megrepeszti, ha kérem, mert akkor talán meglódulnak az események. Én bólogattam, hogy oké, csinálja, csak jöjjön már ki. Megtette, de nekem a gondolataim nem tisztultak le, így ez sem ért sokat, mivel lélekben még nem tartottam a kitolásnál. A méhszáj elsimult, de én még mindig ültem, és azon morfondíroztam, hogy mi lesz, ha megszületik Csobán, és valami baja lesz. Zoli sem volt ott velem, mert Kendét indította osztálykirándulásra, Zádort és Benkőt reggeliztette.

Ágit néztem, és megpróbáltam erőt meríteni belőle, aztán Ági valami ilyesmit mondott, hogy igazán megszülhetném már Csobánt. Ilyen egyszerűen mondta, és én rájöttem, hogy igen, ezt kell tennem, nem pedig itt az önsajnálatba belemerülnöm.

Bejött Zoli is, én felálltam, ő mögém állt, Ági a szokásos pozícióban előttem guggolt, és sok nyomás után végre megszületett a negyedik fiunk, aki megmutatta nekem, hogy egy nő nemcsak a testével szül, hanem a lelkével és szellemével is.

M. K. O.

Zádor > 
Benkő >
Kende>
Tardos > 
Mikán > 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.