igaz történetek szülésről, születésről

1927. nap: Öntörvényű születés (Barni)

1927. nap: Öntörvényű születés (Barni)

Egész végig azt gondoltam, Barni előbb fog érkezni, mint a terminus dátuma, ahogy a két nagyobb testvére is tette. Már a terminus napjának számítása is trükkös volt a rövidebb ciklusok miatt. Szeptember végére gondoltam a szülést, de Barni pontos volt. Volt egy kis vírusos betegségem, a bábám azt mondta, addig nem szülök, amíg meg nem gyógyulok. Estem egy csúnyát szeptember közepén, szerencsére csak a térdeimen sérült a bőr. Gondoltam, hát esetleg nem lesz négykézlábas szülés… De Barni váratott.

Jött a szuperhold, azon az éjjelen nem tudtam, hányan leszünk reggelre. Jött egy időjárási front, megint azon gondolkoztam, szülök-e reggelre. Csütörtökön megírtam egy e-mailt, amivel lezártam a munkát.

Este megnéztem egy gyönyörű szülésfilmet, majd befeküdtem a kádba. Reggel ötkor meguntam és kimásztam, a kontrakciók elmúltak. Lefeküdtem aludni. Ezért másnap nagyon korán, már a gyerekeimmel ágyba bújtam. Pár óra múlva azonban felébredtem, hánytam egy nagyot és nem tudtam visszafeküdni.

A nappaliba kihoztam egy takarót és a kanapén bekuckóztam. Eszembe jutott, hogy nem zártuk be a tyúkokat. Kimentem, bezártam őket. Azért átsuhant az agyamon, hogy milyen vicces lenne, ha a tyúkól mellett folyna el a magzatvíz…

Visszatértem a kanapéra, de nem tudtam elaludni. Két pukkanást éreztem a hasamban, és épp csak annyi időm volt, hogy felmerüljön bennem a gondolat, hogy ezek a beleim voltak-e vagy…, amikor éreztem, hogy folyik a magzatvíz. Beálltam a kádba és láttam, hogy szép tiszta a víz és hópelyheknek tűnő magzatmázdarabkák úszkálnak benne. Mint a rázógömbben… Nagyon szép volt és boldog voltam, ez volt az első látható üzenet Barnitól. Pont elmúlt éjfél, péntek lett. Pontos gyermek.

Szóltam a férjemnek: „Elment a víz!” – „Mi, most? Elzárták a vizet? És ha szülés lesz?” – „A magzatvíz ment el.” – „Akkor hívd Edinát!” – Nem voltak még rendszeres kontrakciók, de nem vártam rájuk, hívtam Edinát. Abban maradtunk, ne induljon még, visszahívom később.

Jött nyomban egy olyan kontrakció, ami emlékeztetett a szülés valódi természetére, már egészen nyilvánvalóan nem jósló fájás volt. Ezért vissza is hívtam rögtön Edinát és kérem, induljon el.

Jöttek is, hamarosan megérkeztek. Edina és Adria érkezése megkönnyebbülést hozott – főleg a férjem miatt –, de kicsit utána már nagyon vártam a következő kontrakciót. Edina megnyugtatott, hogy az érkezésük megzavarhatta kicsit a folyamatot. (Még mindig kevésbé, mint amikor az első szülésem során bementünk a kórházba.)

Kaptam borogatást és masszázst, nagyon finom volt! Most először alakult (alakítottam) úgy a szülésem, hogy lehetőség volt ilyesfajta kényeztetésre.

A kontrakciók jöttek, de ritkásnak találtam őket. Edina többször ellenőrizte a szívhangot. Felmerült bennem, hogy aggódik talán, hogy ilyen gyakran hallgatja? De mindannyiszor rendben találta. A kontrakciók egész végig rendszertelenek maradtak.

Most először szültem úgy, hogy a férjemre támaszkodtam a kontrakciók alatt. Ez nagyon jó volt. Erősek voltak az összehúzódások, de mindig vártam már a következőt, hosszúnak éreztem a köztük eltelő szüneteket. A másik két szülésem során ilyenkor már sokkal gyakoribbak voltak a kontrakciók. Bár a bábák boszorkányos ügyességgel húzódtak a háttérbe, én mégis azt gondoltam, szegények, itt töltik az éjszakájukat velem a családjuk helyett, hát szüljek már! Különben is azt éreztem, minta egy helyben toporognék a szüléssel.

Halványan derengett egy érzés, mintha nyomni kellene, de még nem volt határozott. Az álló pozíciómból és a kontrakciók erejéből gondoltam, hogy az intenzív szakban lehetek, de az összehúzódások szüneteiben kedélyesen beszélgettem a bábákkal. Nem tudtam, miért néznek rám olyan furán.

Kitisztult, mit is kell tennem hamar: nyomtam, nyomtam, nyomtam. Mivel egyre hangosabb voltam, kijöttek az alvó gyerekeim a hálószobából. A fiam besétált a nappaliba és azt kérdezte: „Mi van, szülsz?” (Ez nem is jutott el hozzám, Edina mesélte másnap.) A gyerekek leültek a fotelba, és mint a moziban, nézték a szülést.

Egy rövid ideig azt éreztem, zavar ez engem, és megkérem a férjem, küldje ki őket. Tudtam, hogy nagyon bántaná őket, ha nem láthatnák a kistestvérük születését, ezért nem mondtam ki rögtön. Aztán sikerült elvonatkoztatnom ettől, berántott a szülés örvénye, és a már csak a szülésre, a születendő kisfiamra koncentráltam.

Hívogattam, biztattam: „Gyere, Kisfiam, gyere!” Egy ideig éreztem, hogy jön is lefelé Barni. Aztán már nem éreztem, hogy jönne lefelé, mintha megállt volna, pedig nyomtam erősen. Akkor éreztem, hogy elfáradtam. Gondoltam, szólok is a jelenlevőknek, hogy én itt kiszálltam, elfáradtam, csinálják tovább nélkülem. Aztán nem mondtam. Fura érzés volt, eddig sosem éreztem ezt a szüléseim alatt.

Edina javasolta, guggoljak le, segíthet a babának továbbmenni. Semmi kedvem nem volt leguggolni, de annyira bíztam Edinában, hogy mégis leguggoltam. Istu tartott a hónom alatt. Valóban, Edinának igaza volt, Barni átjutott a nehezén, és hatalmas erővel jött kifelé. Pillanatok(?) alatt megéreztem a tűzgyűrűt. Edina mondta is, hogy megfoghatom a fejét, már ott van! Nem tudtam odanyúlni, mert Istu a hónom alatt tartott és nem is akartam mozdulni sem, csak nyomtam, nyomtam.

Hamar át is bukott a fejecskéje, majd ugyanazzal a kontrakcióval az egész teste megszületett. Odanéztem, rajta volt a köldökzsinór, kétszer is körbetekerte magát. Edina letekerte róla és odaadta a karomba. Betakartuk, öleltük, öleltük.

Később, sok idő elteltével mondtam, nézzük meg, tényleg fiú-e, Barnabás-e vagy Viola. Edina azt mondta, elég fiús az arca, és valóban, Barni volt.

Úgy maradtunk, összebújva, békességben. Majd bebújtunk az ágyba és aludtunk reggelig. Ez nem volt nagyon hosszú idő, mert Barni fél négykor érkezett. Megtette azt a szívességet a nagytestvéreinek, hogy péntek hajnalban érkezett, ezért pénteken nem mentek iskolába, és a hétvégét együtt töltöttük, a kibővült családunknak örvendezve.

B. B.

Barni születése nagytesószemmel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.