igaz történetek szülésről, születésről

418. nap: Két év távlatából

Megjelent: 2011. nov. 27.

Édes Ági!

Két éve ilyenkor szombat volt, és hívtalak, hogy készülődik megszületni a kicsikénk. Dorkával beszéltem (azt hiszem), és mikor megtudtam, hogy a családoddal vagy, mondtam, hogy nem sürgős, nem is kell megmondja, hogy ki keresett. Nemsokára visszahívtál. Olyan jólesett!

Aludtunk egyet, szültünk egyet, és minden megváltozott.

A szeretetről, az elfogadásról homályosak az elképzeléseink, és nem is tudunk többet megélni belőle, mint amennyit megálmodunk és megtapasztalunk. Bár merésznek hiszem az álmaimat, mégsem hittem, hogy ilyen egyszerűen megadathat nekem a fejlődés az egymás elfogadása terén. A gyerekeimtől sokszor kaptam választ, hogy igen, általában jól mennek a dolgaink, de azért sokszor előfordul, hogy nem szeretem őket. Nem értettem, hiszen lényem minden rezdülésével a családomért éltem. Telhetetlenek ‒ gondoltam.

És találkoztunk. Nem volt magas neked a cukorszintem, holott a védőnő a gondatlanság bélyegét próbálta rám sütögetni. Nem volt kemény a hasam, pont jó volt méretét, formáját és mindenét tekintve. A 37. héten még vígan terpeszkedett átlósan mindenfelé a kis csöppség, mégsem merült fel bennem, hogy harántfekvésben van. Megadatott neki a szabad választás, hogy ha farral kívánkozna kifelé, akkor úgy jöjjön, az átlóból arra fordul, amerre sikerül, és úgy is jó lesz. Semmitől nem kellett félnem melletted.

Mikor hozzánk jöttél, mindent úgy találtál jónak, ahogy volt. Pedig a földön aludtunk, viseltes volt a matracunk, és valóban sok minden volt nálunk, ami messze állt a tökéletestől. Te mégis azt üzented minden mozdulatoddal, hogy pont így van jól minden. Kivéve a sok lámpát, amit sebtiben akkor kapcsolt fel Csabi, mikor a telefonhívásra elindult a fogadásotokra. Szóltál, hogy ilyen fényben nem lehet szülni, ezzel én is egyetértettem.

Amíg Zsófi a borogatásokat cserélte rajtam, néhány angyalszárny-suhogásnyi nesz, és már be is rendezkedtetek. Semmi nem vonta el a figyelmemet, olyan szabad voltam mellettetek, mint a madár. Az elfogadásnak ezt a látszólag szemlélődő felét, mikor látom, hogy jól mennek a dolgok, általában tudom gyakorolni.

Meddig mennek a helyes mederben a dolgaink, és mikor érdemes közbeavatkozni? Ez örök éberséget és tisztánlátást kíván. És amikor eljön a változtatás ideje, hogyan tegyük? Szülés közben ezt is megmutattad. Eljött a helyzetváltoztatás ideje, holott nekem nagyon jólesett ott ülni. Csendes kérdés, alig érezhető javaslat, gondosan előkészített érkezési oldal. (Juli hozzáteszi, hogy nála a javaslat süket fülekre talált, és akkor határozott kijelentés következett.) Hányszor hanyagolom a kérdést és a javaslatot? Csak megmondom kerek perec, hogy most ez következik, mert én tudom. A végeredmény ugyanaz lesz, hogy a másik letérdel, de milyen érzéssel? Nekem jó volt térdelni. Éreztem, hogy szeretetből történt a változtatás. A gyermekeim ilyenkor (amikor térdre kényszerítem őket) érzik azt, hogy nem szeretem őket.

Sokat tanulok tőled.

Iskolás lett a nagyfiam. Sokat neveltek minket, mi is a gyermekeinket, és ezután is tesszük. Ezek után másként teszem.

Amit megszoktam és gondolkodás nélkül menne, az hasonlít a mai, orvos által vezetett szülésre. Én vagyok a nagy, a tapasztalt, tudom, hogy mi a jó és mi a rossz, ezt megmondom neked, élj aszerint.

Amit most tanulok, és érzem, hogy jó, az hasonlít Attila születéséhez. Ez a te életed, náladnál senki nem tudhatja jobban, hogy mi jó neked. Próbálom felfogni, téged ebben támogatni, felismerni, amíg még jó irányba mennek a dolgok, felhívni a figyelmedet, ha változtatni volna érdemes, és előkészíteni a változás utáni terepet, hogy ott is kényelmesen érezd magad.

Ezer köszönet Neked! Szerencsés vagyok, hogy találkoztunk. Újabb találkozásra vágyom.

Szeretettel:

R.
Gergő > > >
Gergő – visszaemlékezés > > >
Enikő > > >
Attila > > >
Bendegúz > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.

This post is also available in: angol