igaz történetek szülésről, születésről

1892. nap: Lili első házibulija

1892. nap: Lili első házibulija

Biztos vagyok benne, hogy azért is lett Liliből egy víg kedélyű, kacagó, bulis kisbaba, mert már a világra érkezésére úgy indultam én, a nagynénje, mint egy házibulira.

Egész nap enyhe gyomorideggel vártam, hogy jelezzenek a húgom és a sógorom, hogy mikor vihetem a doulákat. Inkább örömteli gyomorideg szorongatott, nem éreztem semmi aggodalmaskodást, idegeskedést.

Amint telefonáltak, hogy indulhatunk, felvettem a doulákat a város egyik forgalmas pontján. Azóta is mindig eszembe jut ez a pillanat, amikor arra járok.

Az autóban csevegtünk a csajokkal, meséltem nekik első otthonszülős közvetett élményeinkről: évekkel ezelőtt egy barátnőnk szült Geréb Ágnessel. Minden szavuk, hanglejtésük olyan mértékű biztonságot és határozottságot sugárzott, ami akár megkívántatja a szülés élményét.

Számomra az autóban lévő hangulat régebbi, „buliba indulós” hangulatot idézett. Mintha valami megismételhetetlen kalandra készültünk volna, hiszen életemben először születtem meg nagynéninek.

A húgomék konyhájában a doulák otthonosan tettek-vettek, ösztönösen, de mégis mintha minden egy improvizálást megtűrő filmforgatókönyv szerint történne.

Néhány perc téblábolás után hagytam ott őket és egy telefonbeszélgetésekkel átvirrasztott éjszaka után tértem vissza, amikor már Lili ott feküdt ruhácskában a húgom mellett.

P. E.

Lili születése anyaszemmel > > >

 

 

Véletlenül kiválasztott mesék.