igaz történetek szülésről, születésről

940. nap: A tökéletesség, a határtalanság és egység

Megjelent: 2013. máj. 2.

Még nyáron „eldöntöttük”, hogy karácsony előtt meg fog születni, és kislány lesz, és aztán itt van egy gyönyörű szép kisfiú, és hirtelen minden olyan tökéletes és kerek vele. Milyen aprók a mi saját vágyaink és képzelgéseink, ahhoz képest, ami a valóság.

Ezt a kisfiút tényleg kaptuk, és valóban olyan, mint egy ajándék.

Hajnali kettőkor ébredtem, és attól kezdve egy szemhunyásnyit nem aludtam. Még nem éreztem semmit, csak valami felfokozottságot, de hiszen ez nem volt az utóbbi időben szokatlan. Teát főztem, olvastam, és csodálkoztam, hogy még órák múlva sem tudok visszaaludni.

Öt óra tájékán érkeztek meg az első kontrakciók. Eleinte nem is figyeltem őket, mert ilyenekből már sok volt, különösen egy héttel ezelőtt. Aztán elkezdtek rendeződni, „csatasorba” állni, és ritmusossá válni.

Eleinte maradtam az ágyban, aztán felkeltem, és megint megrohant az érzés, hogy mennyivel jobb így függőlegesen. Hét körül telefonáltam a szüleimnek, vigyék el a gyereket, de sietni nem kell. Negyed óra múlva újra telefon, hogy mégiscsak siessenek nagyon. Ágit is hívtam. N. intézte a gyerekeket, én bent a hálószobában előszedegettem a szülési kellékeket.

Gyerekek elmentek, és utána áttevődött a színhely a nappaliba. Éreztem, hogy mélyen benne vagyok a történésben, a kezdeti szak valamikor hetekkel ezelőtt elkezdődött már. Ki-kinéztem az ablakon, Ágira várva, aki nagyon hiányzott. B-t is hívtam, bár az eredeti terv szerint Ági hívja majd tőlünk, de úgy éreztem, olyan gyorsan zajlik minden, hogy jönnie kell.

Megjött Ági, rögtön vattát készített, feltette a vizet a borogatáshoz, tálat tett ki az olajnak, szóval megkezdődött a munka. Nyolc centiméter. Belőlem jöttek a hangok, és a kontrakciók szinte egymásba értek, és teljesen világos volt, hogy nagyon előre járok. B. is megérkezett, és amikor itt volt minden és mindenki együtt, akkor lepett meg valami óriási nagy fáradtság. Eleinte azt hittem, a nem alvástól vagyok csupán fáradt. Majd ez az érzés keveredett egy félelemmel.

Félelem? Hiszen én a szüléstől magától még egyszer sem féltem. Nagyon elcsodálkoztam. És akkor lassan kivilágosodott, hogy a kilenc hónap nehézségei, a sok egyedüllét a gyerekekkel sűrűsödött össze szorongássá. Ugyanaz az érzés lepett meg, mint annyiszor az elmúlt hónapokban, különösen nyáron, amikor olyan sokat kellett egyedül lennem a gyerekekkel, hogy csinálom, csinálom, de nem sok öröm van benne. Pedig a várandósságok eddig nekem mindig a legkiegyensúlyozottabb időszakok voltak. És most itt van ez a sok gyerek, és N. munkája miatt olyan sokat vagyok egyedül velük, és ez nem is fog változni.

És mint egy kiáltás, hogy értsenek már meg, tört ki belőlem, hogy nem akarom, hogy N. februárban megint elutazzon, és nem akarom, hogy síelni menjen a nagyokkal. Az a furcsa, hogy nem is neki mondtam, hanem harmadik személyben.

Ági mondott valamit, hogy még mindig jobb, ha nincs itt, és hiányzik, mintha itt lenne és hiányozna. Igaz. Mégis olyan súllyal nehezedett akkor ott rám az érzés, hogy egyedül maradok.

Bementünk a fürdőszobába, a meleg zuhany nagyon jólesett, ketten maradtunk, N. bizonygatta, hogy ha akarom, nem utazik többet. Mind a ketten tudtuk, hogy ez lehetetlen.

Kaptam először Cimiciifugát, az nem használt. Aztán Pulsatillát. Az telitalálat volt. A szer volt-e, vagy valami megoldódott bennem, hogy hiszen így is rendben van minden, megszűnt az a fojtogató érzés.

És akkor elkezdett vonzani a föld. Nem volt jó állva, ahogy máskor, a kanapé túl puha, hanem a hideg, kemény padlón esett jól feküdni, nem kértem se a matracot, se a takarót. Kellett ez a hűvös, kemény érzés alulról, ami megtartott. Féloldalt feküdve telt a vajúdás utolsó szakasza.

A vége felé még egyszer felálltam, olyan tolásingerfélék jöttek, de még nem az igazi. Még egy kicsi méhszáj maradt, ami néhány kontrakció alatt eltűnt, és már nem volt gátja semminek.

És akkor éreztem, hogy nyomakodik lefele, keresem a helyemet, térdelve nem jó, guggolva sem, állva sem. Újra a hideg, kemény padló, Ági a lábamnál, N. mögöttem, B. a fejemnél. Egyszerre feloldódott, megoldódott, kisimult minden. A merevség egy csapásra elmúlt. Teljes erejében újra ott volt a szülés, most már nemcsak belemenni, elfogadni kellett, hanem én is részt vettem benne teljes odaadással és örömmel.

J. két kitolással kint volt.

Újra fiú. A tökéletesség, a határtalanság és egység boldog érzése. Bezárult egy kör.

W. A.

Első szülésem > > >
Második szülésem > > >
Harmadik szülésem > > >
Negyedik szülésem > > >

Véletlenül kiválasztott mesék.